Sallai góllal debütált, továbbra is hasít a ’Pool
Szén Sándor
utolsó frissítés: 11:05 GMT +2, 2018. szeptember 25.
A mögöttünk hagyott hétvégén újabb magyar játékos tette le névjegyét egy magasan jegyzett labdarúgó-bajnokságban, Sallai Roland az SC Freiburg csapatát góllal segítette győzelemhez. Angliában a Liverpool megállíthatatlanul száguld, a Vörösök kivételes teljesítményükkel rekordmagasságokba törnek. A La Ligában ismét beállt a Real Madrid és a Barcelona közti pontegyenlőség, miután a katalánok csak ikszelni tudtak a Girona ellen. Olaszországban nem rendeztek nagy rangadót, az AS Roma azonban még így is csúfos vereséget szenvedett.
Múlt héten még aggódhattak a Real-drukkerek, hisz csapatuk egy váratlan botlással ponthátrányba került a bajnoki címért folytatott csatában. Akkor az ősi rivális Barcelona kihasználta az ölébe hulló esélyt, most azzal a lendülettel el is játszotta azt. A forduló zárómérkőzésén ugyanis csak 2–2-re végzett a szintén katalán Girona ellen. A madridiak szombat este minimalista győzelmet arattak a Barca városi riválisa, az Espanyol fölött.
Látványos meccsen, sziporkázó teljesítménnyel támadt fel a Sevilla, amely a Levante otthonában 6–2-re tudott győzni. Ez történelmi csúcs, hisz az andalúzok még sosem tudtak hat gól lőni idegenbeli meccsen. Az Atlético Madrid is győzni tudott végre, míg a Valencia és a Villarreal rangadója nem hozott gólt. Gólínségre ugyanakkor a Rayo–Alaves és a Celta–Valladolid összecsapásokon nem panaszkodhattak a nézők, mindkét találkozón hatszor zörrentek a hálók.
Múlt héten már ecseteltük a kivételes, szinte egyedülálló liverpooli kezdés nagyszerűségét, Jürgen Klopp csapata erre fel még egy lapáttal rátett a tiszteletet parancsoló teljesítményre. Ezúttal a Southampton találtatott könnyűnek az Anfielden, a Liverpool tartalékcsapatának is csúfolt Szentek nem sok ellennállást tudtak kifejteni. A legutóbbi fordulóig a Chelsea tartotta a lépést a Vörösökkel, ennek azonban vége, a Sarri féle legénység sehogy sem tudta padlóra küldeni a West Hamet.
A Bajnokok Ligáját nem várt vereséggel kezdő City formája is töretlennek látszik, legalábbis PL-ben, ezt ezúttal az igencsak sebezhető Cardiff tapasztalta meg saját bőrén. Ha harmatosság és a Premier League akkor a Huddersfield támdójátéka ugorhat be elsőként, a Terrierek tavaly mindössze 28 rúgott góllal tudtak bennmaradni, ami gyakorlatilag csodaszámba megy. A kék fehérek jelenleg is 0,5 gól/meccses mutatóval állnak, és habár most sikerült bevenniük a Leicester City kapuját, ismét vesztesen hagyták el a páyát és sereghajtóként zárták a fordulót.
Lehet, hogy ismét lesz sikeres magyar játékos a Bundesligában? A Dárdai Pál nyitotta, Huszti Szabolcs által kikövezett, és Szalai Ádám ténykedése nyomán megerősített utat talán Sallai Roland is bejárhatja. A Ciprusról igazolt Freiburg-támadó rögtön az első meccsén különleges rekordot döntött. Ő az első labdarúgó, aki első Bundesliga-találkozóján gólt lőtt, sárgát kapott és lecserélték az első félidőben – legalábbis amióta ezen adatokat gyűjtik. A magyar csatár már a hetedik percben betalált az eddig jól szereplő Wolfsbug ellen, de sérülés miatt már a szünet előtt kénytelen volt elhagyni a pályát. A vizsgálatok ugyanakkor kiderítették, nem történt komolyabb baj, és már a hétközi fordulóban pályára léphet.
Roland Sallai ist der erste Spieler seit Beginn der detaillierten Datenerfassung 2004/05, dem es gelingt, in der 1. Halbzeit eines BL-Spiels ein Tor zu schießen, einen Elfmeter herauszuholen, die gelbe Karte zu sehen und ausgewechselt zu werden. Ereignisreich. @scfreiburg #WOBSCF pic.twitter.com/bdM7AY1wCu
— OptaFranz (@OptaFranz) 22 September 2018
A Freiburg ellenfele akkor az a Schalke lesz, amely katasztrofálisan kezdte az idényt, nulla ponttal kullogott a tabella végén. Ilyen előzményekkel érkezett el tehát Királykékek számára mindg különös téttel bíró Bayern elleni rangadó. Nem is történt szenzáció, a bajorok ezt a meccset is behúzták és megőrizték hibátlan mérlegüket. Papírforma a javából. A Hertha szezonkezdete viszont közel sem az, Dárdai Pálék ismét győzni tudtak és továbbra is veretlenül, mindössze két pont hátránnyal követik a rekordbajnokot. Ez már bravúrszámba megy.
Ami a Bundesligában a Hertha, az a Serie A-ban a Sassuolo. A zöld-feketék figyelemreméltóan kezdték az idényt, és egyelőre tartják a lépést az élbollyal. Jó formájuk miatt a mögöttünk hagyott hétvégén az Empoli kesereghetett, de fogadni mernénk rá, nem az újonc háza táján a legnagyobb az elkeseredés. Az As Roma az ígéretes nyári transzferek ellenére komoly gödörben találta magát, és újabb vereséget szenvedett, az eddig rúgott gól nélkül álló Bolognától. A Milan is szenved, az Inter talán éledezik, de a Napoli meg a Juventus még mindig él és virul, a Zebráknak idén is a déli sztárcsapat lehet az egyetlen igazi kihívója.
La Liga, 5. forduló
SD Huesca–Real Sociedad 0–1
Rayo Vallecano–Deportivo Alaves 1–5
Celta Vigo–Real Valladolid 3–3
SD Eibar–CD Leganés 1–0
Getafe CF–Atlético Madrid 0–2
Real Madrid–RCD Espanyol 1–0
Levante UD–Sevilla FC 2–6
Villarreal CF–Valencia CF 0–0
Real Betis–Athletic Bilbao 2–2
FC Barcelona–Girona FC 2–2
Premier League, 6. forduló
Fulham–Watford 1–1
Burnley–Bournemouth 4–0
Cardiff City–Manchester City 0–5
Crystal Palace–Newcastle United 0–0
Leicester City–Huddersfield Town 3–1
Liverpool–Southampton 3–0
Manchester United–Wolverhampton Wanderers 1–1
Brighton & Hove Albion–Tottenham Hotspur 1–2
West Ham United–Chelsea 0–0
Arsenal–Everton 2–0
Liverpool end matchday 6 at the top of the Premier League table! 2 points ahead of 2nd placed Manchester City pic.twitter.com/HE3pYDqsOy
— Steven Gerrard (@Gerrard8FanPage) 23 September 2018
Bundesliga, 4. forduló
VfB Stuttgart–Fortuna Düsseldorf 0–0
1899 Hoffenheim–Borussia Dortmund 1–1
Hertha BSC–Borussia Mönchengladbach 4–2
FC Augsburg–Werder Bremen 2–3
VfL Wolfsburg–SC Freiburg 1–3
1. FC Nürnberg–Hannover 96 2–0
Schalke 04–Bayern München 0–2
Bayer Leverkusen–Mainz 05 1–0
Eintracht Frankfurt–RB Leipzig 1–1
Serie A, 5. forduló
US Sassuolo–Empoli FC 3–1
Parma Calcio 1913–Cagliari Calcio 2–0
ACF Fiorentina–SPAL 3–0
UC Sampdoria–Internazionale Milano 0–1
Torino FC–SSC Napoli 1–3
Bologna FC–AS Roma 2–0
ChievoVerona–Udinese Calcio 0–2
SS Lazio–Genoa CFC 4–1
AC Milan–Atalanta BC 2–2
Frosinone Calcio–Juventus FC 0-2
Aktuális
Lesz-e ismét magyar olimpiai bajnoki cím a téli játékokon?
Pénteken kezdődik a pekingi téli olimpia.
De ki a legjobb? Nadal, Messi, Brady, Carlsen, James és a kecskék
Rafa Nadal történelmi, 21. Grand Slam-győzelme után ismét minden idők legjobbjairól szól a fáma.
Kezezős gólt adtak meg a Craiovának, de így is nyert a Sepsi OSK! - Videó
A Liga 1 23. fordulójában az új évet rosszul kezdő Sepsi fogadta a Rapidot verő Universitatea Craiovát.
Hadnagy Attila: Tudjuk, hogy nehéz lesz, de mi soha nem adjuk fel
A Sepsi nem indította jól a szezont, a cél mégis a rájátszás. Hadnagy Attilát kérdeztük.