Hibátlan nagyágyúk a topligák élén
Szén Sándor
utolsó frissítés: 23:44 GMT +2, 2018. szeptember 19.
A válogatott szünet után ismét beindult az európai topfutball nagyüzeme. A mögöttünk hagyott forduló azért is érdemelt a szokásosnál nagyobb figyelmet, mert ez volt a Bajnokok Ligája-, illetve Európa Liga-rajt előtti utolsó játéknap.
Németországban és Olaszországban semmi sem változott az utóbbi évekhez képest, a Bayern München, valamint a Juventus is hibátlan mérleggel vezeti a pontvadászatot. Angliában viszont nem mindennapi a százszázalékos kezdés, főleg öt mérkőzés után, a Liverpool és a Chlesea viszont pont ilyen sziporkázó mérleggel áll. A Barcelona sem vesztett pontokat még idén, a Real Madrid viszont lépéshátrányba került.
Spanyolországban újonc rangadó nyitotta a negyedik fordulót, a Huesca–Rayo Vallecano összecsapás minimális vendéggyőzelemmel ért véget. Egygólos diadalt aratott csupán a Barcelona is, amely sokáig hátrányban futbalozott, de végül egy hatperces rohamnak köszönhetően kiegyenlített és fordított a Real Sociedad elllen. Az ősi rivális Real Madridnak vizont nem jött össze a fordítás, a blancók erejéből mindössze döntetlenre futotta Bilbaóban. Tovább szenved a másik fővárosi gárda, az Eibarral hazai pályán csak döntetlen játszó Atléico Madrid, csakúgy mint a Sevilla, amely egy másik madridi klubtól, a Getafe-től szenvedett vereséget.
Vörös és kék száguldás jellemzi egyelőre a Premier League idei kiírását, hiszen a Liverpool és a Chelsea öt forduló után sem tud hibázni. Ilyenre, mármint hogy öt játéknap elteltével két csapat is szászszázalékos teljesítménnyel álljon, legutóbb az 1908/1909-es szezonban volt példa. A Liverpool ráadásul ismét egy rangadót pipálhatott ki, a Tottenham Hotspur vendégeként. Aggodalomra tehát nincs ok a Mersey-partján, a jelek szerint Roberto Firmino szemsérülése sem súlyos. Harmadikként az idei kiírás meglepetéscsapata, a Watford csatlakozhatott volna a hibátlanok társaságához, a Manchester United azonban érvényesítette a papírfprmát. A City-féle gépezet újra lecsapott, ezúttal a Fulham esett áldozatul az égszínkékeknek. A West Ham megszerezte első pontjait, ráadásul egy bravúrral, az Everton legyőzésével.
Németországban ismét egy strigulát húzhatott a Bayern München a győzelmek című fejezetbe, a Bayer Leverkusen mindössze ráijeszteni tudott a bajorokra. A gyógyszergyáriak hiába szereztek gyorsan vezetést, a vendéglátók gond nélkül fordítottak. Ez egyben azt is jelenti, a Bayer továbbra is nulla ponttal szerénykedik az utolsó helyen. De nem csak a piros-feketék, hanem a Schalke is alaposan bennragadt a rajtnál, konkrétan befulladt a királykékek gépezete is. Az elmúlt években látványosan szenvedő Wolfsburg idén meglepően jól kezdett, ezúttal a Hertha csapatával játszott izgalmas döntetlent. A legizgalmasabb iksz azonban mégsem ezen, hanem a Freiburg–Stuttgart ütközeten született: a hálók összesen hatszor zörrentek.
Olaszországban a nagy visszatérő Parma nagy skalpot gyűjtött be az Inter legyőzésével, azonban Milánó vörös-fekete felében sem lehet túl sok ok az örömre: az AC Milan mindössze 1–1-re végzett a Cagliari ellen a forduló utolsó előtti mérkőzésén. Egyelőre az AS Roma is csak szenved, egyedül a Napoli képes tartani a lépést a Juventusszal, amely ismét hozta a kötelezőt a Sassuolo ellenében. Ennél sokkal fontosabb azonban a zebrák szimpatizánsainak, hogy megtört a jég, Crisiano Ronaldo megszerezte első góljait új csapatában. Egy sokkal csúnyább eset is borzolta azonban a kedélyeket, Douglas Costa szabálytalankodott di Francesco ellen, aztán kiosztott egy könyököst, majd a nyomaték kedvéért le is köpte pórul járt áldozatát.
La Liga, 4. forduló
Huesca–Rayo Vallecano 0–1
Atlético Madrid–Eibar 1–1
Real Sociedad–Barcelona 1–2
Valencia–Real Betis 0–0
Athletic Bilbao–Real Madrid 1–1
Leganes–Villareal 0–1
Espanyol–Levante 1–0
Real Valladolid–Deportivo Alaves 0–1
Sevilla–Getafe 0–2
Girona–Celta Vigo 3–2
Premier League, 5. forduló
Tottenham Hotspur–Liverpool 1–2
AFC Bournemouth–Leicester City 4–2
Chelsea–Cardiff City 4–1
Huddersfield–Crystal Palace 0–1
Manchester City–Fulham 3–0
Newcastle United–Arsenal 1–2
Watford–Manchester United 1–2
Wolverhampton Wanderers–Burnley 1–0
Everton–West Ham United 1–3
Southampton–Brighton & Hove Albion 2–2
A teljes tabella ITT.
Bundesliga, 3. forduló
Borussia Dortmund–Eintracht Frankfurt 3–1
Bayern München–Bayer Leverkusen 3–1
RB Leipzig–Hannover 96 3–2
1. FSV Mainz–FC Augsburg 2–1
VfL Wolfsburg–Hertha BSC 2–2
Fortuna Düsseldorf–TSG 1899 Hoffenheim 2–1
Borussia Mönchengladbach–Schalke 04 2–1
Werder Bremen–1. FC Nürnberg 1–1
SC Freiburg–VfB Stuttgart 3–3
Serie A, 4. forduló
Internazionale Milano–Parma 0–1
SSC Napoli–Fiorentina 1–0
Frosinone–Sampdoria 0-5
AS Roma–ChievoVerona 2–2
Genoa CFC–Bologna FC 1–0
Juventus–Sassuolo 2–1
Udinese–Torino FC 1–1
Empoli–SS Lazio 0–1
Cagliari–AC Milan 1–1
SPAL–Atalanta 2–0
Aktuális
Lesz-e ismét magyar olimpiai bajnoki cím a téli játékokon?
Pénteken kezdődik a pekingi téli olimpia.
De ki a legjobb? Nadal, Messi, Brady, Carlsen, James és a kecskék
Rafa Nadal történelmi, 21. Grand Slam-győzelme után ismét minden idők legjobbjairól szól a fáma.
Kezezős gólt adtak meg a Craiovának, de így is nyert a Sepsi OSK! - Videó
A Liga 1 23. fordulójában az új évet rosszul kezdő Sepsi fogadta a Rapidot verő Universitatea Craiovát.
Hadnagy Attila: Tudjuk, hogy nehéz lesz, de mi soha nem adjuk fel
A Sepsi nem indította jól a szezont, a cél mégis a rájátszás. Hadnagy Attilát kérdeztük.