Kosárlabda: Hatalmas bravúr, az U-BT idegenben verte az Unicaja Malagát!
utolsó frissítés: 05:44 GMT +2, 2022. január 26.Bár a csoport létszáma még nem teljes, az U-BT már lejátszotta első meccsét a Bajnokok Ligája Winners Stage körében, ahol a végső győzelemre is esélyes, nagynevű Unicaja Malaga volt az első ellenfele. A spanyol csapat nagy névnek számít az európai kosárlabdában, a 2017-18-as szezonban még a kontinens elitjét felvonultató Euroligában játszott.
Az első negyedben magához ragadta a kezdeményezést a kolozsvári csapat, egy 7-0-s futással kezdtek Mihai Silvășan tanítványai, akik a negyed végéig nem is engedték ki kezükből a vezetést. A 19-13-ra megnyert játékrészt egy elvesztett második követte, ahol a Malága egy perccel a vége előtt átvette a vezetést (41-39), de félidőre már kétpontos U-BT-előnnyel vonultak a csapatok.
A harmadik etap ismét a kolozsváriaké volt, ért a meglepetés, hét ponttal nyerte ezt a szakaszt a vendégcsapat. Mivel a spanyolok mindössze három ponttal tudtak nyerni a zárónegyedben, hatalmas bravúrral, legnehezebb meccsét győzelemmel abszolválta a román bajnokság címvédője és listavezetője.
A kolozsváriak legjobb játékosa Elijah Stewart volt, aki 26 ponttal (!) 3 lepattanóval és 3 gólpasszal segítette csapatát.
A csoport másik résztvevője a belga Oostende, a harmadik csapat pedig a Hapoel Jeruzsálem és az ukrán Prometey összecsapásának győztese lesz. Az U-BT február elsején ezzel a csapattal játszik, ismét idegenbeli meccset.
Bajnokok Ligája, Winners Stage, 1. forduló
Unicaja Malága - U-BT Kolozsvár 73-79 (41-43)
Borítókép: U-BT Facebook-oldal