Az edző után a kapitány is elhagyja a FCSB-t. Lesz-e kihívója így a CFR-nek?
utolsó frissítés: 20:51 GMT +2, 2021. december 14.Valószínűleg szerda este, a bukaresti Rapid ellen lép utoljára pályára a FCSB mezében a Liga 1 tavalyi gólkirálya, a 26 éves csatár, Florin Tănase. A fiatal tehetség 5 év alatt 205 mérkőzésen játszott a FCSB színeiben, 67 gólt szerzett, e mellett pedig 38 gólpasszt is kiosztott.
A fővárosiak kapitánya az Egyesült Arab Emírségek béli Al Nasr Dubaihoz ír alá, ha az arabok úgy döntenek, hogy kifizetik a Gigi Becali által követelt 3 millió eurót a játékosért. Az átigazolás természetesen nem csak Becali, hanem Florin Tănase számára is rendkívül előnyös lenne, ami a pénzügyeket illeti, hiszen a 26 éves futballista évi 700-800 ezer euró közötti fizetést kapna.
A kérdés már csak az, hogy mennyi esélye marad így a FCSB-nek a CFR beérésére és az áhított bajnoki cím megszerzésére ebben az idényben. Az említett esélyek már november is számottevően csökkentek, amikor botrányok közepette távozott a klubtól a kiváló a vezetőedző, Edi Iordănescu. Most azonban úgy tűnik, hogy Becalinak a maradék kis reményt is sikerült eladnia 3 millió euróért. A tehetséges kapitány pótlása ugyanis koránt sem lesz egyszerű feladat.
Borítókép FCSB Facebook-oldala
FCSBLiga 1