2026. október 17. szombatHedvig

Liga1: Nem túl szép, de okos győzelmet aratott a CFR - Videó

 utolsó frissítés: 21:42 GMT +2, 2021. december 12.

A Liga1 19. fordulójában a CFR a Mioveni együttesét fogadta. A kolozsváriaknak nyerniük kellett, hiszen az egyetlen riválisuk a bajnoki versenyfutásban, a FCSB, legyőzte a Medgyest szombaton. A meccs tétje tehát a nyolcpontos különbség visszaállítása volt. 

A CFR az első félidőben aktívan támadott, a Mioveni viszont „betolta a buszt” a kapu elé, a kiesés elől menekülő sárgamezesek hat emberrel védekeztek a saját tizenhatosuk vonalánál. Pelici csapata többször is eljutott lövésig, Hindrich azonban résen volt, az ifjú hálóőr a tőle megszokott profizmussal védte a kaput.

A CFR a 36. percben megszerezte a vezetést, egy szöglet után a vendégek ki tudták ugyan fejelni a labdát a kapu előteréből, a második hullámban azonban nem volt védőjátékos, Costache így szabadon lőhetett 16 méterről. A lövés nem volt túl erős, vagy túl jól helyezett, de így is becsapta Popescut, a CFR így megszerezte a vezetést és mint később kiderült, a győzelmet is.

A regnáló bajnok átadta a labdát és a területet, innentől a Mioveni csak kétes értékű távoli lövésekkel próbálkozhatott. A csereként beállt egykori CFR-es, Veres Szilárd előtt is adódott lövési lehetőség, de a Gyirmótot és FK Csíkszeredát is megjárt játékos nem találta el a kaput 18 méterről.

A Mioveni mindent megpróbált, a végén az egyébként egész jól focizó védő, Iacob helyére támadót (Massaro) is cserélt, ami nem volt rossz ötlet, hiszen az utolsó negyedórára a CFR teljesen feladta a támadásokatm és csak a védekezésre koncentrált. A sérüléséből felgyógyuló Petrila is kapott 12 játékpercet Dan Petrescutól, az ifijátékosnak ennyi idő is elég volt a CFR legnagyobb helyzetének az előkészítéséhez, amiből azonban nem lett gól.

A regnáló bajnok megérdemelten nyerte meg a meccset, a mutatott játék ezzel szemben inkább volt pragmatikus, mint szép. Ez persze nem baj, a Meggybordó Mozdonynak még két tétmeccse van idén, inkább azokat kell megnyerni, mint kitömni egy kiesőjelöltet.
Jövő héten Deacék a Sepsi ellen vesztő Farullal játszanak idegenben, 19-én pedig az Argeș ellen lépnek pályára a Fellegváron.

Liga1, alapszakasz, 19. forduló

CFR – CS Mioveni (1-0)

CFR: Hindrich - Susic, Graovac, Burcă, Camora - C. Deac (Bordeianu 83.), Boateng, Sigurjonsson (Păun 61.) - Omrani (Alibec 83.), Debeljuh (Chipciu 69.), V. Costache (Petrila 82.) 
Cserepad: Bălgrădean, C. Manea, Fl. Ștefan, Cestor, Bordeianu, Chipciu, A. Păun, Petrila, Alibec 
Edző: Dan Petrescu 

CS Mioveni: I. Popescu - Garutti, Scarlatache, Al. Iacob (Massaro 84.) – Rădescu (Oancea 80.), Sanoh, M. Panait (Veres 64.), D. Toma, Șerbănică – Blănaru (Coșereanu 64.), B. Rusu 
Cserepad: Ducan, Oancea, Balaur, Burnea, Buziuc, Vereș, Massaro, Coșereanu, Ciucureanu 
Edző: Alexandru Pelici

gólszerző: Costache (36. perc)

Borítókép: illusztráció, a Medgyes elleni meccsen készült, forrás: CFR Facebook

CFRHindrich OttóDan PetrescuMioveniLiga1
Ha tetszett a cikk, lájkold a LeLátót!

Hírek