Holland Nagydíj: Verstappen győzött és vezet az összetettben
utolsó frissítés: 17:49 GMT +2, 2021. szeptember 05.A hazai közönség előtt szereplő Max Verstappen, a Red Bull versenyzője nyerte a vasárnapi Forma-1-es Holland Nagydíjat, ezzel átvette a vezetést az összetettben.
A 23 éves holland pilótának ez az idei hetedik és pályafutása 17. futamgyőzelme. Sikerét a nagyjából 70 ezer fős nézősereg hatalmas üdvrivalgással fogadta Zandvoortban.
Verstappen mögött a címvédő és hétszeres világbajnok Lewis Hamilton, a Mercedes brit versenyzője lett a második, aki így három ponttal marad le az összetettben holland ellenfelétől. A harmadik helyen Hamilton csapattársa, a finn Valtteri Bottas végzett.
TOP 10 FINISHERS
— Formula 1 (@F1) September 5, 2021
1 VER
2 HAM
3 BOT
4 GAS
5 LEC
6 ALO
7 SAI
8 PER
9 OCO
10 NOR #DutchGP #F1 pic.twitter.com/ECRX2ZHtMm
A rajtnál Verstappen gond nélkül tartotta meg az első helyet és azonnal elkezdett távolodni az üldözőktől. A holland közönségkedvenc mögött Hamilton és Bottas száguldott másodikként és harmadikként, majd a 21. körben Hamilton a boxba hajtott kerékcserére, egy körrel később pedig Verstappen is friss abroncsokat kapott. Így ideiglenesen Bottas vette át a vezetést, miközben Hamilton másfél másodperc körüli távolságból követte Verstappent, aki a 30. körre érte utol az addigra már jelentősen elkopott gumikkal köröző Bottast. A holland versenyző a kör végén a célegyenesben könnyedén előzte meg a finnt, aki egyből maga elé engedte Hamiltont, a címvédő pedig próbált tapadni Verstappenre.
A Mercedes brit versenyzője nem tudta utolérni Verstappent, aztán a 40. körben újfent kiállt kerékcserére, holland riválisa ennek megfelelően egy körrel később szintén a boxba hajtott új gumikért. Verstappen több mint három másodperces előnnyel állt vissza az élre, Hamilton pedig üldözőbe vette, de körről körre arról beszélt a csapatrádión, hogy nem választottak jó stratégiát és hamar el fognak kopni az abroncsai.
Tizenöt körrel a leintés előtt a címvédő 1.7-1.8 másodpercre megközelítette Verstappent, de aztán nem tudta utolérni és megtámadni sem, sőt, a közönség kedvence magabiztosan nyerte meg hazai futamát, a sikerrel pedig átvette a vezetést a vb-pontversenyben.
A világbajnoki sorozat jövő hétvégén Monzában, az Olasz Nagydíjjal folytatódik.
mti./hírszerk.
Borítókép: Formula1 - Twitter-csatorna
Formula–1