Tótka Sándor olimpiai bajnok K-1 200 méteren
utolsó frissítés: 09:09 GMT +2, 2021. augusztus 05.Tótka Sándor szenzációs versenyzéssel aranyérmet szerzett a kajak egyesek 200 méteres versenyében a tokiói olimpián. A szám másik magyarja, Csizmadia Kolos negyedik lett a döntőben.
fotó: MTI/ Kovács Tamás
A csütörtöki döntős program a megszokott hőségben, de a korábbi napokhoz képest enyhébb szélben kezdődött, amely ráadásul megfordult, s most inkább szemből és oldalról fújt a versenyzőknek. Mindkét magyar két-két futamgyőzelemmel érkezett a nyolcas fináléba, amelyben a címvédő és világbajnok brit Liam Heath-en kívül a svédek korábbi vb-győztese, Petter Menning és az előző két olimpián egyformán érmes spanyol Saul Craviotto számított a legnagyobb ellenfélnek.
fotó: MTI/Kovács Tamás
Az 27 éves friss Európa-bajnok Tótka - az egyetlen, aki 2016-os diadala óta világverseny döntőjében le tudta győzni Heath-t - szinte kilőtt a rajtból, és az ott megszerzett előnyét végig tartva diadalmaskodott. Tótka bírta a saját maga által diktált tempót, s elsőként haladt át a célvonalon. A 25 éves Csizmadia is remekül teljesített, Tótka, az olasz Manfredi Rizza és Heath mögött alig szorult le a dobogóról.
Ez a magyar kajak-kenu sport 84. ötkarikás érme, a 27. aranya - korábban ebben a számban még soha nem sikerült dobogóra sem állni magyar kajakosnak -, a tokiói olimpiai csapat szempontjából pedig a 14. érem, az ötödik arany. (mti)
fotó: MTI/Kovács Tamás