2026. október 17. szombatHedvig

Verstappen indul az élről a Stájer Nagydíjon, a Ferrarik csúnyán szerepeltek

 utolsó frissítés: 18:06 GMT +2, 2021. június 26.

Max Verstappen, a Red Bull Honda versenyzője nyerte a pole-pozíciót a 2021-es Stájer Nagydíjon. A holland a mezőnyből egyedüliként teljesített 1:04:00 alatt.

A Q1-ben, ahogy mindig kiesett a két Haas, mellettük ezúttal Latifi, Ocon és Raikönnen búcsúzott.

A középső szakasz hatalmas meglepetésre megállót jelentett a Ferraris Carlos Sainznak, ráadásul az izgalomfaktort fokozandó Pierre Gasly az AlphaTaurival a 3. helyen jutott a Q3-ba. A Williamses George Russelnek borzasztó balszerencséje volt, mindössze 0.008 másodperccel, azaz nyolc ezreddel maradt le a záróetapról.

Az utolsó szakaszban a fent említett Verstappen mögött Valtteri Bottas végzett, őt pedig Lewis Hamilton követi. A Mercedes finn versenyzője az időmérőn elért helyezése ellenére nem indulhat a második helyről, hiszen a második szabadedzésen három rajthelyes büntetést kapott veszélyeztetésért. A nap hőse az AlphaTauri, a csapat mindkét versenyzője a top10-be kvalifikált, a vesztese pedig a Ferrari, amelyik igazán nem lehet büszke a 7. és 12. helyére.

Stájer Nagydíj, időmérő:

1. Max Verstappen, Red Bull Racing
2. Valtteri Bottas, Mercedes
3. Lewis Hamilton, Mercedes
4. Lando Norris, McLaren
5. Sergio Pérez, Red Bull Racing
6. Pierre Gasly, AlphaTauri
7. Charles Leclerc, Ferrari
8. Juki Cunoda, AlphaTauri
9. Fernando Alonso, Alpine
10. Lance Stroll, Aston Martin

Borítókép: Red Bull Racing Facebook

Ha tetszett a cikk, lájkold a LeLátót!

Hírek