Újabb helyzetet hagyott ki a CFR, így marad a második helyen
utolsó frissítés: 22:35 GMT +2, 2021. február 08.A FCSB igen meglepő vereséget szenvedett hazai pályán az Academica Clinceni ellen, így a CFR-nek ismét lehetősége nyílt átvenni a Liga1 vezető pozícióját. Edward Iordănescu csapatának az Fc. Botoșanit kellett legyőznie az előzéshez, méghozzá idegenben.
Az utolsó Play-Off helyen álló hazaiakat nem volt érdemes lebecsülni a meccs előtt, hiszen az elmúlt két hazai meccsen 5 gólt szerezve és találatot nem kapva gyűjtötték be a hat pontot, de egyébként is csak 3 vereségük volt hazai pályán ebben az évadban
Meglepő módon a múlt meccsen elképesztő hibát vétő Bălgrădeannak szavazott bizalmat a vendégek edzője. A nagyszentmiklósi hálóőr kezdetése nem bizonyult ihletett megoldásnak, és ez még a kisebb hiba volt.
A kolozsváriak számára jól indult a meccs, Debeljuh már a 2. percben betalált egy okos 16 méteres lövéssel, a nevetségesen rossz minőségű pályán pedig senki nem gondolta volna, hogy Marius Croitoru együttese ilyen kezdet után fel tud állni. A hazaiakon azonban nem látszott a megilletődöttség, folyamatosan támadtak, és mivel a CFR középpályája nem sok ellenállást tanúsított, rendszeresen el is jutottak a támadóharmadba. Ezeknek a helyzeteknek egy részét rálőtték, egy része pedig pontrúgással végződött.
Az első komoly problémát okozó pontrúgás Mihai Roman szöglete volt, amit Enriko Papa el tudott fejelni Manea elől a rövid saroknál, az újfent hibázó Bălgrădean pedig a labda mellé nyúlt. A második problémás helyzet egy jó szögből előtt megpattanó szabadrúgás volt, amelyet csúnyán elnézett a CFR védősora, a labda az ellenfélhez került, aki többször is lőhetett (Braun lövését saját csapattársa blokkolta), majd Papa kapufája után a kipattanót Șeroni lőtte be. Bălgrădeannak esélye sem volt ilyen helyzetben védeni. Egy félidő alatt ledolgozta és előnnyé változtatta hátrányát a Botoșani a regnáló bajnok ellen, ennek pedig intő jelnek kell lennie.
A második játékrészben a CFR nem tudott valódi nyomást helyezni a Botoșani-ra. Elszórt lehetőségek ugyan akadtak, a félidő két legnagyobb vendéghelyzete egy Păun nevéhez fűződő távoli lövés és egy 91. perces ajtó-ablak szituáció volt, de valódi nyomást nem láthattunk. A hazaiak kényelmesen kontrákra rendezkedtek be, ezzel pedig gyakorlatilag lezárták a meccset.
Mindent egybevéve igaz, hogy volt némi balszerencséje a CFR-nek a kapott góloknál, de semmivel nem volt jobb, taktikai fölényt sem tudott kialakítani, így nem érdemelt győzelmet. A középpálya állapota továbbra sem kielégítő. A CFR legközelebb február 15-én a Voluntari ellen javíthat.
Liga1, alapszakasz, 22. forduló
FC Botoșani – CFR 2-1 (2-1)
FC Botoșani: Hankic - Braun, Chindriș, Șeroni, Țigănașu - Papa, J. Rodriguez, Ongenda - Caia, Al Mawas, Keyta
Cserepad: Ed. Pap, Holzmann, Tîrcoveanu, Florescu, Croitoru, Ashkovski, Plămadă, M. Roman, Fili
Edző: Marius Croitoru
CFR: Bălgrădean - Cr. Manea, Vinicius, Burcă, Camora - Deac, Hoban, M. Gîdea - Chipciu, Debeljuh, V. Costache
Cserepad: Sandomierski, Susic, Latovlevic, Ben Youssef, L. Aurelio, Carnat, Ad. Păun, M. Pereira, Rondón
Edző: Edward Iordănescu
gólszerzők: Papa (31.), Șeroni (37.) ill. Debeljuh (2.)
Borítókép: illusztráció, CFR Facebook