A héten eldőlhet, hogy mikor folytatódik a Liga1
utolsó frissítés: 11:24 GMT +2, 2020. május 26.A román klubokat több szempontból is gúzsba kötötték a járvány miatt hozott intézkedések. Bár az edzések már lassan két hete újraindultak, a csapatok még mindig csak négyes csoportoknak vezényelhetnek tréninget.
A gsp.ro értesülései szerint a napokban eldőlhet, hogy mikor folytatódnak a román élvonal küzdelmei, miután a csapatok engedélyt kapnak a teljes létszámú edzésekhez, és ha a pletykák igazak, mivel nincs új eset a Liga1-ben, az egészségügyi szervezetek ajánlása alapján a barátságos meccsek rendezését is megengedi az Ifjúsági és Sportminisztérium.
A Román Labdarúgó-szövetség (FRF) tegnapi Facebook-közleménye szerint, az UEFA jóváhagyta a szervezet kérését, hogy a bajnokságok napirendjének kitűzésére kiadott május 25-i határidőt június elsejére halasszák.
A román szövetségnek szüksége volt a dátum elmozdítására, hiszen a meccsnaptár meghatározása komoly nehézségeket okozott, figyelembe véve, hogy a felsőházban és az alsóházban nem azonos számú forduló van hátra.
A gsp.ro szinte biztosra veszi, hogy az Egészségügyi Minisztérium a napokban rá fog bólintani a június 13-i kezdésre.
Borítókép: CFR Facebook