Itt a Kolozsvári CFR EL-csoportjának programja
utolsó frissítés: 07:47 GMT +2, 2019. augusztus 31.Az Európai Labdarúgó Szövetség a sorsolás után közzétette az Európa Liga csoportkörének műsorát, a mérkőzéseket csütörtöki játéknapokon, 19.55-ös és 22 órai kezdettel rendezik.
A Liga 1-et a versenysorozatban egyedüliként képviselő Kolozsvári CFR szeptember 19-én az SS Lazio ellen kezd hazai pályán, majd két héttel később a Celtic Parkban vendégeskedik. A harmadik fordulóban, október 24-én újabb kiszállás következik a vasutasoknak, akik a Stade Rennais FC-hez látogatnak.
A francia ellenfelet november 7-én fogadja a CFR, amely három héttel ezt követőn Rómába hivatalos. A csoportkör utolsó játéknapján a Celtic érkezik Kolozsvárra.
A pénteki sorsolás után az erdélyi labdarúgóklub bejelentett két új igazolást: Cătălin Golofca és Alexandru Pașcanu is bordóba öltözött – a 29 éves szélső az FC Botoșani, míg az U21-es válogatott középhátvéd legutóbb a Leicester City U23-as alakulatánál futballozott.
Szintén a Kolozsvári CFR-hez kapcsolódó hír, hogy Ciprian Deac, Adrian Păun és Mihai Bordeainu meghívót kapott Cosmin Contra szövetségi kapitánytól a Spanyolország és Málta elleni Eb-selejtezős mérkőzésekre készülő román válogatottba. Utóbbi két játékos első alkalommal szerepelhet a nemzeti csapatban.
Európa Liga, az E-csoport programja:
Első forduló, szeptember 19.
Kolozsvári CFR–Lazio (19:55), Rennes–Celtic (19:55)
Második forduló, október 3.
Celtic–Kolozsvári CFR (22:00), Lazio–Rennes (22:00)
Harmadik forduló, október 24.
Celtic–Lazio (22:00), Rennes–Kolozsvári CFR (22:00)
Negyedik forduló, november 7.
Lazio–Celtic (19:55), Kolozsvári CFR–Rennes (19:55)
Ötödik forduló, november 28.
Lazio–Kolozsvári CFR (22:00), Celtic–Rennes (22:00)
Hatodik forduló, december 12.
Rennes–Lazio (19:55), Kolozsvári CFR–Celtic (19:55)
Nyitókép: Kolozsvári CFR/Facebook
futballUEFAEurópa LigaKolozsvári CFR