Román Kupa: hazai pályán került hátrányba a címvédő
utolsó frissítés: 13:25 GMT +2, 2019. április 05.Bár gyorsan vezetést szerzett, a hazai pályán játszó U Craiova végül 2–1-re kikapott az FC Viitorul csapatától a labdarúgó Románia Kupa elődöntőjének második odavágóján.
A kupában címvédő Mangia-csapat Bancu ötödik percben szerzett góljával vezetett a csütörtöki mérkőzésen. A román válogatott játékost a gólnál Carlos Fortes indította jó ütemben.
Sokáig úgy tűnt, a remek kezdés után a Craiova előnnyel utazhat a konstancai visszavágóra, de Gheorghe Hagi fiainak a meccs végén sikerült fordítaniuk.
A 77. percben Denis Drăguș beadásából a francia középpályás, Lyes Houri egyenlített. Aztán a rendes játékidő végén Rivaldinho került ziccerbe, a brazil csatár átvétel nélkül tüzelt kapura, Pigliacelli pedig ismét verve volt – a gólpasszt Ianis Hagi adta.
A másik elődöntőben is a gyengébben rangsorolt csapat harcolta ki az előnyt, ugyancsak idegenben: az Astra Giurgiu szerdán 3–1-re nyert a Kolozsvári CFR pályáján.
A visszavágókat április 23–25. között rendezik, a döntőt pedig – amelynek helyszíne a ploiești-i Ilie Oană Stadion – május 25-én tartják.
Labdarúgó Román Kupa, elődöntő, odavágó
U Craiova–FC Viitorul 1–2 (1–0)
gól: Bancu (5.) / Houri (77.), Rivaldinho (89.)
U Craiova: Pigliacelli – Martic (Acka 72.), Donkor, Kelic, Briceag – Mateiu, Cicâldău, Bic (Fedele 62.) – Bărbuț, Fortes (Rocha 66), Bancu. Edző: Devis Mangia.
Viitorul: Cojocaru – Boboc (Mladen 78.), Țîru, Ghiță, De Nooijer – Houri, Băluță, Vînă (Iacob a szünetben) – Calcan (Rivaldinho 36.), Drăguș, I.Hagi. Edző: Gheorghe Hagi.
Korábban:
Kolozsvári CFR–Astra Giurgiu 1–3 (1–2)
gól: Bud (15.) / Gheorghe (4.), Begue (35.), Butean (51.)