2026. október 17. szombatHedvig

Dragan Djukics norvégiai sikerrel debütált a CSM kispadján

 utolsó frissítés: 16:44 GMT +2, 2018. október 21.

Jól sikerült Dragan Djukics bemutatkozása a CSM București női kézilabdacsapatánál, a szerb edző első meccsén a román bajnokság címvédője 29–27-re nyert Norvégiában.

Az időközben megszűnt Székelyudvarhelyi KC, illetve a Pick-Szeged egykori mesterét csütörtökön nevezték ki a CSM vezetőedzőjének és szombaton Djukicsnak már Bajnokok Ligája-mérkőzésen kellett irányítania új csapatát. Az előző trénerrel, Magnus Johanssonnal négy hónapot sem tartott az együttműködés, a svéd szakembernek a gyenge szezonkezdés után távoznia kellett.

A bukarestiek, akik a Bajnokok Ligája D-csoportjában előbb öt góllal verték hazai pályán az FTC-Rail Cargo Hungariát, majd 30:28-ra kikaptak az Arena Ludgwigsburgban az SG BBM Bietigheim együttesétől, a csoportkör harmadik fordulójában a Vipers Kristiansanddal csaptak össze idegenben.

A szombati meccsen a román csapat beragadt a rajtnál, a norvégok 4:1-re és 5:2-re is vezettek az elején. A CSM a folytatásban kiegyenlített, majd a 24. percben a találkozó során először, előnybe került (10:11). A szünetben azonban egyenlő, 14:14 volt az állás.

A második játékrész elején a vendégeknek volt egy jó időszakuk, megléptek öt góllal (16:21), aztán az 51. percben a norvégok egy gólra közelítették meg csoportriválisukat (24:25). A hajrá így kiélezett volt, végül a CSM-nek jött ki jobban a lépés, Cristina Neaguék 29:27-re nyertek a dél-norvégiai városban.

A bukaresti csapat góljain nyolc játékos osztozott a következőképpen: Andrea Lekics 9, Cristina Neagu 7, Barbara Lazovic 4, Majda Mehmedovics 3, Jovanka Radicevics 2, Dragana Cvijics 2, Amanda Kurtovic 1, Iulia Curea 1. A Vipers Kristiansand gólszerzői: Linn Jorum Sulland 8, Malin Aune 5, Marta Tomac 4, Henny Ella Reistad 4, Emilie Hegh Arntzen 3, Hanna Maria Yttereng 1, Vide Kaurin Jonassen 1, Karoline Olsen 1.

A csoport másik mérkőzésén vasárnap 17 órától a Bietigheim az FTC-t fogadja. Mindegyik négyesből három-három csapat jut tovább a két középdöntős csoportba, ami után kialakul a negyeddöntő mezőnye.

A CSM București kézilabdázói legközelebb november 4-én lépnek parkettre a Bajnokok Ligájában, ismét a Vipers Kristiansand ellen, azt a meccset a bukaresti sportcsarnokban rendezik.

A Virágok Ligája nevet viselő román pontvadászatban a címvédő lépéshátrányba került a SCM Râmnicu Vâlceával szemben, miután a szuperkupagyőztes olténiai alakulat az október 9-irangadón 22:19 arányban legyőzte idegenben a CSM-t. Ez a vereség nagyban hozzájárult Magnus Johansson menesztéséhez.

Agerpres / Lelátó

Dragan DjukicsCSM Bucureștikézilabda
Ha tetszett a cikk, lájkold a LeLátót!

Hírek