2026. október 17. szombatHedvig

Nemzetek Ligája: a szlovén szövetségi kapitánynak távoznia kellett

 utolsó frissítés: 21:23 GMT +2, 2018. október 17.

Menesztették Tomaz Kavcicot a szlovén labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányi posztjáról szerdán.

A sportági szövetség (NZS) honlapjának beszámolója szerint Radenko Mijatovic elnök kijelentette, elsősorban a Nemzetek Ligájában nyújtott gyenge teljesítmény miatt váltak meg a tavaly decemberben kinevezett edzőtől.

„Döntésünk nem a nyilvánosság nyomásának következménye. Ha az lenne, akkor már korábban menesztettük volna” – tette hozzá. Külön kiemelte azt is, az edzőváltásnak semmi köze ahhoz, hogy a kapitány egyáltalán nem számított Jan Oblakra, az Atlético Madrid kapusára, aki hivatalosan sérülés miatt nem játszott a nemzeti csapatban. „Soha nem lesz olyan játékos, aki leválthatja a kapitány, Jan soha nem is kért ilyet” – fogalmazott.

Az elnök elárulta, közös megegyezéssel bontják fel Kavcic szerződését, ami eredetileg a 2020-as Európa-bajnokság végéig szólt. „Tisztában van vele, hogy az eredmények szerények voltak, a játék pedig nem érte el a kívánt szintet” – magyarázta.

A szlovénok egy döntetlen mellett háromszor kikaptak a Nemzetek Ligája C osztályának hármas csoportjában, amelyben még Norvégia, Bulgária és Ciprus érdekelt.

Az elnök az új szövetségi kapitány személyéről, illetve a jelöltekről nem beszélt, azonban megjegyezte, igyekeznek a lehető legrövidebb időn belül megtalálni Kavcic utódját. Az NZS honlapja szerint Mijatovic már találkozott a posztra legesélyesebbnek tartott Matjaz Kekkel, aki 2007 és 2011 között már irányította a válogatottat.

„Egy külföldi edző alkalmazását sem zárjuk ki, de jelenleg nincs konkrét elképzelésünk” – szögezte le Mijatovic.

MTI

futballNemzetek Ligájaedzőváltás
Ha tetszett a cikk, lájkold a LeLátót!

Hírek