2026. október 17. szombatHedvig

Gólnélküli döntetlennek örülhet a román válogatott Szerbia ellen

 utolsó frissítés: 18:50 GMT +2, 2018. október 14.

A román labdarúgó-válogatott gólnélküli döntetlent játszott Szerbia csapatával Bukarestben az UEFA Nemzetek Ligája C ligájának 4-es csoportjában. Az eredménynek inkább a román válogatott örülhet, hiszen az első félidő végén emberhátrányba került Cosmin Contra csapata, miután Gabriel Tamașt, a román csapat védőjét viszonylag véleményes helyezetben állította ki a játékvezető.

Fotó: Prosport.ro

A nyári világbajnokságon is részt vevő Szerbia már nagyon korán megmutatta az erejét a bukaresti Nemzeti Arénába összegyűlt közel 50 ezer nézőnek. A szerbek már az első percektől mezőnyfölényt alakítottak ki, helyzetbe viszont csak akkor kerültek Mladen Krstajic tanítványai, ha a román védők nagyot hibáztak.

A román válogatott szervezetten védekezett, ám a 44. percben Gabriel Tamaș elkésett belépője meghatározónak bizonyult. A román védő fejmagasságban próbált játékba avatkozni a büntetőterületen belül, a labdát nem, viszont a szerb Gacinovic fejét majdnem eltalálta. A bíró büntetőt ítélt, Tamașt pedig erősen véleményes döntés után azonnal kiállította. Dusan Tadic állt oda elvégezni a büntetőt, az Ajax Amszterdam játékosa viszont csúnyán fölélőtte a labdát.

A második félidőben a román válogatott inkább hősiesen védekezett, veszélyes helyzetet nem igazán tudtak kialakítani a hazai játékosok. A mérkőzés hajrájára az emberelőnyben játszó szerbek már nem csak mezőny-, hanem jókora fizikai fölénybe is kerültek. Az eredmény viszont nem változott, a körülmények figyelembe vételével a gólnélküli döntetlennek inkább a román csapat örülhet.

A Nemzetek Ligája C ligájának 4-dik csoportjában így Szerbia immár 8 pontos, a román válogatott a második 6 ponttal. Montenegró vasárnap este Litvániában lép pályára, ha nyer, elveszi Románia második helyét két fordulóval a vége előtt.

Nemzetek Ligájaválogatottak
Ha tetszett a cikk, lájkold a LeLátót!

Hírek