Újabb szintet lépett a román klubfoci, lefelé
utolsó frissítés: 20:14 GMT +2, 2018. szeptember 24.A következő szezontól még nehezebb dolguk lesz a román labdarúgókluboknak, ha be akarnak jutni az UEFA Bajnokok Ligája vagy az Európa Liga csoportkörébe. Mint emlékezetes, idén nyáron az FC Viitorul, az Universitatea Craiova, a FCSB és a Kolozsvári CFR sorra esett ki a selejtezőben, vagyis a négy kupainduló közül egyik sem jutott főtáblára.
A román szövetség (FRF) tájékoztatása szerint a Liga 1-ből a 2019/2020-as idényben is négy csapat szerepelhet a nemzetközi versenysorozatok selejtezőjében, de a tavalyihoz képest megváltozik a kvalifikációs rendszer, pontosabban az, hogy melyik körben csatlakoznak a küzdelmekhez a hazai alakulatok. Az UEFA-együtthatókat tekintve Románia a 17. helyről lecsúszott a huszadik pozícióig, ami a következőket jelenti:
- A román bajnokság győztese a BL-selejtezőben nem a második fordulóban, hanem az elsőben kezd.
- A Liga 1 rájátszásának második és harmadik helyezettje egyaránt az EL-selejtező első körébe kvalifikál (az ezüstérmes idén az EL-selejtező második körében kezdhette európai kalandját).
- A Románia Kupa nyertese az elmúlt szezonban az EL-selejtező harmadik fordulójába biztosította helyét, de a kupa címvédője a következő évadtól a másodrangú sorozat második selejtezőkörébe jut be.
Az UEFA Bajnokok Ligájában és az Európa Ligában idéntől előselejtezőt is rendeztek, a BL-ben ezen a rangsor utolsó négy helyén álló ország (Gibraltár, Andorra, San Marino, Koszovó) bajnoka vett részt.
futballLiga 1selejtezőUEFAUEFA Bajnokok LigájaEurópa Liga