2026. október 17. szombatHedvig

US Open: közel negyven évesen jutott főtáblára, Sarapova ellen kezd

 utolsó frissítés: 13:04 GMT +2, 2018. augusztus 28.

A svájci Patty Schnyder minden idők legidősebb teniszezője lett, aki kvalifikációból felkerült egy Grand Slam-torna főtáblájára azzal, hogy a US Open selejtezőjében három mérkőzést megnyert.

A 39 éves és 8 hónapos játékos – aki pályafutása legjobbjaként hetedik is volt a világranglistán – a 2011-es Roland Garros után visszavonult a profi sporttól, ám 2015 nyarán visszatért. Azóta alacsonyabb kategóriájú versenyeken indult, s ezekből négyet megnyert.

Schnyder jelenleg 186. a rangsorban, így elindulhatott a US Open múlt heti selejtezőjében: ott mindhárom mérkőzését sikerrel vette, így főtáblára jutott, az első fordulóban pedig a 22. kiemelt orosz Marija Sarapovával mérkőzhet szerdán. Korábban nyolcszor találkoztak, ezek közül hétszer az orosz diadalmaskodott.

A svájci teniszező jelenleg a WTA-rangsor legidősebb játékosa, és ő az egyetlen, aki 1978-ban született. Legjobb New York-i eredménye a negyeddöntő volt 1998-ban és 2008-ban, legutóbb 2010-ben szerepelt az év negyedik GS-tornájának főtábláján.

MTI

teniszWTAUS Openrekord
Ha tetszett a cikk, lájkold a LeLátót!

Hírek