Ez történt hétvégén a topligákban
utolsó frissítés: 16:34 GMT +2, 2018. augusztus 20.
Premier League
A Premier League második fordulójának legnagyobb meglepetése, hogy a Manchester United kikapott a Brighton & Hove Albiontól. A bajnokságot két forduló után a Manchester City vezeti a jó gólarányának köszönhetően, a csapat lehengerlő formában van, Sergio Aguero vezérletével (aki mesterhármast jegyzett) hatot vágott vasárnap a Huddersfield Town-nak. Rajtuk kívül három másik csapat áll 6 pontra: a Chelsea, amely izgalmas mérkőzésen győzte le az Arsenalt a forduló rangadóján 3-2-re. Tökéletesen szerepel eddig Tottenham, amely magabiztosan győzte le az első osztályba idén visszajutó Fulhamet, 3-1-re, valamint a Watford is, amely szintén 3-1-es győzelmet aratott hétvégén, de ők idegenben a Burnley ellen, valamint némiképp meglepetésre hat pontja van az AFC Bournemouth-nak, nekik idegenben sikerült a West Ham Unitedet 2-1-re legyőzni szombaton. A győztesekhez csatlakozhat még hétfő este a Liverpool, őket a Crystal Palace fogadja romániai idő szerint 22:00 órától. Hétvégén győzni tudott a 2016-os bajnok Leicester City is, 2-0 verték a rókák a farkasokat, azaz a Wolverhampton Wanderers csapatát, úgy, hogy a 66. percben kiállították a hazaiak legnagyobb sztárját, Jamie Vardy-t. Ugyanakkor győzni tudott az Everton is, a Southamptont győzték le 2-1-re.
La Liga
Bár még a hétfői Valencia-Atlético Madrid rangadó hátra van, a spanyol bajnokság első fordulójában nem született nagy meglepetés. A Barcelona 3-0-ra nyert a Deportivo Alaves ellen, a találkozón Messi megszerezte a spanyol bajnokság 6 ezredik gólját. Az argentín aranylabdás egyébként kettő, Coutinho egy góllal járult hozzá a Barca sikeréhez. Hozta a kötelezőt a nyáron edzőváltáson átesett, és a legjobb játékosát, Cristiano Ronaldót 160 millió euróért eladó Real Madrid is, amely a nagy meglepetésekre bármikor képes Getafét fogadta a Santiago Bernabeu stadionban. A találkozón Carvajal és Bale góljával 2-0-ra nyert a Real. A Sevilla idegenben a Rayo Vallecanót (1-4) győzte le, a Villareal hazai pályán 1-2-re kapott ki a Real Sociedadtól. További eredmények: Eibar-Huesca 1-2, Celta Vigo-Espanyol Barcelona 1-1, Betis-Levante 0-3, Girona-Real Valladolid 0-0.
Serie A
A Serie A első fordulójának legnagyobb meglepetése egyértelműen a Sassuolo 1-0 arányú győzelme az Inter ellen. A Modena megyei csapat bár az előző években is gyakran okozott megelepetéseket a nagyok ellen. A nyáron erősítéseken áteső, és Luciano Spaletti keze alatt néha régi önmagát idéző milánói csapattól viszont valószínűleg nem csak a saját szurkolói várhattak ennél jobb nyitányt a bajnokságban. Az olasz elsőliga másik toptémája egyértelműen Cristiano Ronaldo debütálása volt a Juventusban. A szinte már ünnepi eseménynek azonban majdnem keresztbe tett a kifejezetten kellemetlen ellenfélnek bizonyuló Chievo, amely a 77. percig még 2-1-re vezetett a Juve ellen. Végül azonban egy öngólnak, és egy hosszabbításban szerzett gólnak (2-3) kösöznhetően Ronaldóeék örülhettek, még úgy is, hogy a portugál sztár nem talált be az első mérkőzésén. A Lazio-Nápoly derbit fordítással tudta hozni a vendégcsapat 1-2-es végeredménnyel, a Torino ellen kezdő AS Roma pedig kifejezetten nehéz mérkőzésen, a 89. percben szerzett góllal vitte haza a 3 pontot. További eredmények: Parma-Udinese 2-2, Empoli-Cagliari 2-0, Bologna-Spal 0-1. A két genovai csapat, a Sampdoria és a Genoa első fordulós mérkőzését a hídkatasztrófa miatt elhalasztották, ezért az AC Milan és a Fiorentina is állt az első fordulóban, amelyből még hátra van a hétfői Atalanta-Frosinone mérkőzés.
topligák