2026. október 17. szombatHedvig

Foci-vb: a dánok szakították meg Peru nagy sorozatát

 utolsó frissítés: 22:29 GMT +2, 2018. június 16.

A dán válogatott 1–0-ra legyőzte Peru csapatát szombaton a C csoport első fordulójának szaranszki mérkőzésén az oroszországi labdarúgó-világbajnokságon. A dán győzelemmel megszakadt a dél-amerikaiak 2016 novembere óta tartó veretlenségi sorozata, amely 15 mérkőzésből állt.

A mérkőzés elején a lendületesebb peruiak harcoltak ki mezőnyfölényt, de húsz percet követően a dánok átvették az irányítást. Veszélyes gólhelyzetet azonban egyik csapat sem tudott kidolgozni – távolról próbálkoztak csupán –, leginkább azért, mert a támadósorok mindig létszámhátrányban voltak a védelmekkel szemben.

A 44. percben a dán tizenhatoson belül Poulsen elhúzta a cselező Cueva lábát, de Bakary Papa Gassama nem látott szabálytalanságot. Bő egy perccel később azonban a gambiai játékvezető – miután a videobírós kollégák jeleztek – mégis megállította a játékot, majd büntetőt ítélt. A sértett Cueva erőből magasan a kapu fölé lőtte a labdát.

A szünet után mindkét oldalon a kontrákban bíztak, a dánok az 59. percben: a bal oldalon Eriksen ugratta ki Poulsent, aki ziccerben a kifutó Gallese mellett nyolc méterről a kapu rövid oldalába lőtte a labdát (1-0).

A peruiak hátrányba kerülve óriási nyomás alá helyezték ellenfelüket, a hatékonyság érdekében pedig beállt elsőszámú, ám ezúttal csak a cserék közé jelölt támadójuk, Paolo Guerrero, valamint az addigi egycsatáros játékról áttértek a kétékes felállásra.

A dél-amerikaiak beszorították ellenfelüket a saját térfelére, a dán kapu előtt pedig többször veszélyes helyzet alakult ki. A bravúrt is bemutató Schmeichel kapussal az élen azonban a jól záró dán védelem valamelyik tagja mindig tisztázott, így az európai együttes megőrizte minimális előnyét a lefújásig.

Oroszországi labdarúgó-vb, csoportkör

C csoport, 1. forduló

Szaranszk, Mordovia Aréna, 40 500 néző, v.: Bakary Papa Gassama (gambiai)

Dánia–Peru 1–0 (0–0)
gólszerző: Poulsen (59.)
sárga lap: Delaney (86.), Poulsen (93.), illetve Tapia (38.)

Dánia: Kasper Schmeichel - Henrik Dalsgaard, Andreas Christensen (Mathias Jörgensen, 81.), Simon Kjaer, Jens Stryger Larsen - William Kvist (Lasse Schone, 35.), Christian Eriksen, Thomas Delaney - Yussuf Yurary Poulsen, Nicolai Jörgensen, Pione Sisto (Martin Braithwaite, 67.)

Peru: Pedro Gallese - Luis Advíncula, Christian Ramos, Alberto Rodríguez, Miguel Trauco - Renato Tapia (Pedro Aquino, 87.), Yoshimar Yotún - André Carrillo, Christian Cueva, Edison Flores (Paolo Guerrero, 62.) - Jefferson Farfán (Raúl Ruidíaz, 85.)

futballoroszországi foci-vb
Ha tetszett a cikk, lájkold a LeLátót!

Hírek