CONIFA-vb: közel került a döntőhöz Székelyföld csapata
utolsó frissítés: 12:45 GMT +2, 2018. június 06.Egy győzelem választja el Székelyföld válogatottját a londoni CONIFA labdarúgó-világbajnokság döntőjétől. Hétfőn este a kieséses szakasz első körében a székelyek 4–0-ra ütötték ki Nyugat-Örményországot.
A székely válogatott Padánia mögött második lett a C-csoportban, így a negyeddöntőben a D-csoportot megnyerő Nyugat-Örményország következett. A mérkőzést Nagy-Londonban, az 1938-ban épített Hayes Lane Stadionban rendezték. Hodgyai László, Csíki Dénes és Fülöp István pihenőt kapott Ilyés Róbert játékos-edzőtől, de ott volt a kezdő tizenegyben Fülöp öccse, az FC Botoșani-t erősítő Lóránd, aki csapata idénybeli utolsó bajnokija után csatlakozott a kerethez.
A székely labdarúgó-válogatott a meccs elején emberelőnybe került, a játékvezető az örmények egyik védőjét, Raffi Kaya-t állította ki. Az előnyt alaposan kihasználták a fiúk, az első félidőben Tankó Zsolt, a Kézdivásárhelyi SE hátvédje szerezte meg a vezetést, majd a szünet után Csürös Attila, Fülöp Lóránd és végül Bajkó Barna is eredményes volt.
Ilyés Róbert együttese tehát 4–0-s sikerrel jutott be az elődöntőbe, ahol Kárpátalja lesz az ellenfél csütörtök este, kelet-európai idő szerint 22 órától. A másik ágon Észak-Ciprus és Padánia játszik a fináléba kerülésért, mindkét mérkőzést a Carshalton Atlhetic FC otthonában szervezik.
3. CONIFA labdarúgó-világbajnokság, London
A negyeddöntőben
Barawa–Észak-Ciprus 0–8 (0–1)
Padánia–Pandzsáb 2–0 (0–0)
Kárpátalja–Kaszkádia 3–1 (0–0)
Nyugat-Örményország–Székelyföld 0–4 (0–1)
Az elődöntő programja, június 7. (csütörtök)
19.00 Észak-Ciprus–Padánia
22.00 Kárpátalja–Székelyföld