Magyar-román elődöntőt rendeznek a kézi BL-ben
utolsó frissítés: 22:56 GMT +2, 2018. április 17.Kisorsolták kedden a női kézilabda Bajnokok Ligája elődöntőjét. A budapesti Final 4 első napján a Győri Audi ETO KC a CSM București, a macedón Vardar Szkopje az orosz Rosztov-Don alakulatával mérkőzik meg.
A sorsoláson összekerült a román és a magyar bajnok, a BL legutóbbi két kiírásának győztese. 2016-ban a CSM hetesekkel nyert az ETO ellen a döntőben, tavaly a győriek a fináléban hosszabbítás után küzdötték le a Vardart.
Amióta az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) bevezette a négyes döntő rendszerét, vagyis a 2013/14-es szezontól a budapesti Papp László Sportaréna ad otthont az eseménynek. Idén már az ötödik Final 4-t rendezik a magyar fővárosban, május 12-én és 13-án lesznek a mérkőzések.
A budapesti sorsoláson mind a négy elődöntőst egy-egy kézilabdázó képviselte, a Győrt Nora Mörk, a Vardart Andrea Penezic, a CSM-et Amanda Kurtovic, a Rosztovot pedig Vladlena Bobrovnyikova. A ceremónián részt vett Michael Wiederer, az EHF osztrák elnöke is.

A négyes döntőre a szövetség honlapján lehet jegyet vásárolni, a legolcsóbb belépő 50, a legdrágább 165 euróba kerül. „Nem aggódom, hogy nem lesz telt ház, biztos vagyok benne, hogy tavalyhoz hasonlóan el fog kelni az összes jegy” – nyilatkozta az MTI-nek Pálinger Katalin, a Magyar Kézilabda Szövetség alelnöke.
A sorozat negyeddöntőjében a továbbjutók közül egyedül a CSM București-nek nem jött össze a kettős győzelem. Cristina Neaguék Bukarestben 34:21-re verték a Metz Handballt, de a franciák megszorongatták a visszavágón Per Johansson lányait, akik 27:20 arányban maradtak alul.
Az ETO 56:48-as összesítéssel búcsúztatta a montenegrói Buducsnoszt Podgoricát, a Vardar ugyanilyen arányban jutott túl a dán FC Midtjylland-en, a Rosztov-Don az FTC-Rail Cargo Hungariát győzte le kétszer.
sorsolásEHFkézi BLkézilabda