Ibrahimovic elhagyta Manchestert, az MLS-be tart
utolsó frissítés: 00:10 GMT +2, 2018. március 23.Nem tölti ki szerződését a Manchester Unitednál Zlatan Ibrahimovic, a 36 éves svéd csatár az észak-amerikai bajnokságban, az LA Galaxynél folytatja karrierjét.
Az angol labdarúgóklub csütörtökön jelentette be, hogy Ibrahimovic elhagyja a csapatot. „A Manchester United megerősíti, hogy megegyeztünk Zlatan Ibrahimovic szerződésének a felbontásáról, a döntés azonnal hatályba lép. A klub összes munkatársa nevében szeretnénk megköszönni Ibrahimovic hozzájárulását a csapat teljesítményéhez, minden jót kívánunk neki” – áll a közleményben.
Ibra 2016 nyarán érkezett az Old Traffordra, az első szezonjában lenyűgöző formában játszott, 46 mérkőzésen 28 gólt szerzett, amivel bőven kivette részét a United három trófeájából – a vörös ördögök megnyerték az angol szuperkupát, a ligakupát, valamint az Európa Ligát.
Ibrahimovic kivételes pályafutása során összesen 31 serleget emelhetett a magasba, korábban olyan óriásklubokat erősített, mint a Paris Saint-Germain, az AC Milan, az FC Barcelona, az Internazionale Milano, a Juventus, vagy az Ajax. Ezt megelőzően szülővárosa csapatában, a Malmö FF-nél futballozott.
A svéd klasszisnak a tavaly áprilisi, Anderlecht elleni Európa Liga-meccsen elszakadt a térdszalagja, és a felépülése után már nem tudta beverekedni magát José Mourinho együttesébe. Ebben a szezonban – minden sorozatot figyelembe véve – csak hét találkozón lépett pályára, legutóbb december 26-án játszott tétmérkőzést a Premier League-ben.
AFP
LA GalaxyPremier LeagueManchester UnitedfutballZlatan Ibrahimovic