Cadú is ott lesz a CFR–FCSB rangadón
utolsó frissítés: 17:46 GMT +2, 2018. március 15.
A Kolozsvári CFR bejelentette, hogy a csapat korábbi kapitánya, Ricardo Cadú lesz a vasárnapi, FCSB elleni rangadó egyik díszvendége.
A portugál középhátvéd 2006 és 2014 között összesen nyolc trófeát nyert a klubnál, 202 mérkőzést játszott a Liga 1-ben, ezzel pedig ő tartja a csúcsot a CFR-nél.
„Cadú csapatunk történetének egyik legmeghatározóbb játékosa, egy igazi kapitány. Most visszatér a Fellegvárra, hogy a fiúk mellett legyen ezen a fontos mérkőzésen, amelyet a második helyezettel játszunk” – olvasható a Kolozsvári CFR honlapján.
A rájátszás első fordulója után a CFR továbbra is két ponttal előzi meg a bukaresti riválist, míg a harmadik CS U Craiova hátránya négy egység.
A jelenleg 36 éves Cadú 2014 nyarán 500 ezer euróért igazolta le a ciprusi AEL Limassol, innen került a portugál Gil Vicente FC-hez, majd a Leixões SC-nél is megfordult. Pillanatnyilag a harmadosztályú Merelinense gárdáját erősíti.
futballKolozsvári CFR