Paralimpia: egy lánynak is esélyt adtak a norvég hokisoknál
utolsó frissítés: 23:51 GMT +2, 2018. március 06.Lena Schröder személyében a norvég parahoki-válogatottban női játékos is fog szerepelni a március 9-én kezdődő phjongcshangi téli paralimpián.
A 24 éves oslói lánynak egy álma vált valóra azzal, hogy bekerült a paralimpiai csapatba. A válogatott keretében összesen 15 mezőnyjátékost és két kapust találunk, Lenán kívül mindannyian férfiak, köztük van a párja, Morten Vaernes is.
Lena Schröder nyitott gerinccel született, a sportággal tíz évvel ezelőtt ismerkedett meg, jelenleg pedig az Oslo KHK játékosa. Már 2014-ben bemutatkozott a férfi csapatban, egy Svédország elleni mérkőzésen.
Érdekesség, hogy nem ő az első női játékos a norvég parahoki-válogatott történetében, az 1994-es lillehammeri játékokon Brit Mjaasund Öyen ezüstérmes lett a skandináv együttessel.
Norvégia egyébként szép eredményeket ért el a parahokiban a fogyatékkal élő sportolók téli olimpiáin, egy alkalommal első, háromszor második, egyszer pedig a harmadik helyen végzett a csapat 1994 és 2010 között.
A phjoncshangi parahoki tornán nyolc válogatott, a házigazda Dél-Korea, Kanada, Olaszország, Norvégia, Svédország, az Egyesült Államok, Csehország, illetve Japán száll versenybe az érmekért.
A 2018-as paralimpia március 9–18. között zajlik Dél-Koreában, ahol 45 ország 670 sportolója méri össze tudását. Érmeket hat sportág (alpesi sí, biatlon, sífutás, parahoki, snowboard kerekesszékes curling) 80 versenyszámában osztanak.
Pjongcsang 2018paralimpia