Ekkor rendezik a CFR–FCSB playoff-rangadót Kolozsváron
utolsó frissítés: 11:35 GMT +2, 2018. március 02.A román labdarúgóliga (LPF) honlapján megjelent az élvonalbeli bajnokság következő két fordulójának pontos programja.
A rájátszás március 2-ára kiírt rajtját a liga szerdai ülésén egy héttel elhalasztották a fagyos időjárás miatt. A 14 Liga 1-es klub közül 11 kérte a halasztást a bajnokságot szervező LPF-től.
Az új műsor szerint a Kolozsvári CFR–FCSB csúcsmérkőzést március 18-án (vasárnap) este rendezik a Dr. Constantin Rădulescu Stadionban. A bajnokságot vezető CFR egymás után kétszer játszik hazai pályán, az első fordulóban a playoffba először bejutott CSM Poli Iași látogat Kolozsvárra.
Addig is, Dan Petrescu csapata a másodosztályban szereplő Nagyváradi Luceafărul alakulatával találkozik egy felkészülési mérkőzésen, szombaton (március 3-án) 15 órától. A kolozsvári formaellenőrzőt az érdeklődők ingyen nézhetik meg a fellegvári stadionban.
Visszatérve a rájátszásra, az alsóházban érdekelt Sepsi OSK első ellenfele a Concordia Chiajna lesz március 10-én, majd kilenc nappal később Eugen Neagoe együttese pályaválasztóként játszik az FC Voluntari együttesével.
Liga 1, rájátszás – program
Első forduló
Felsőház
Március 9. (péntek, 20.45): Kolozsvári CFR–CSM Poli Iași
Március 10. (20.45): CS U Craiova–Astra Giurgiu
Március 11. (20.45): FCSB–FC Viitorul
1. Kolozsvári CFR 30 pont, 2. FCSB 28 p., 3. CS U Craiova 26 p., 4. Astra Giurgiu 22 p., 5. FC Viitorul 22 p., 6. CSM Poli Iași 20 p.
Alsóház
Március 9. (péntek, 18.00): FC Botoșani–Juventus București
Március 10.(18.00): Concordia Chiajna–Sepsi OSK
Március 11. (18.00): FC Voluntari–Temesvári ACS Poli
Március 12. (20.45): Dinamo–Medgyesi Gaz Metan
1. FC Botoșani 20 pont, 2. Dinamo 20 p., 3. Concordia Chiajna 14 p., 4. FC Voluntari 14 p., 5. Temesvári ACS Poli 14 p., 6. Sepsi OSK 10 p., 7. Medgyesi Gaz Metan 8 p., 8. Juventus Buc. 8 p.
Második forduló
Felsőház
Március 16. (péntek, 20.45): FC Viitorul–CS U Craiova
Március 18. (18.00): CSM Poli Iași–Astra Giurgiu
Március 18. (20.45): Kolozsvári CFR–FCSB
Alsóház
Március 16. (péntek, 18.00): Juventus București–Temesvári ACS Poli
Március 17. (18.00): Medgyesi Gaz Metan–Concordia Chiajna
Március 17. (20.45): FC Botoșani–Dinamo
Március 19. (20.45): Sepsi OSK–FC Voluntari
A mérkőzéseket a Look Tv, a Digi Sport és a Telekom Sport is közvetíti.
LPFLiga 1futball