2026. október 17. szombatHedvig

A spanyolok nyerték a 13. férfi kézilabda-Eb-t

 utolsó frissítés: 13:43 GMT +2, 2018. január 29.

Spanyolország csapata nyerte a 13. férfi kézilabda Európa-bajnokságot, az ibériaiak a zágrábi döntőben hat góllal győzték le a svédeket.

A mérkőzés elején az északiak irányítottak, a 12. percben már három góllal (7–4) vezettek, előnyükből két gól maradt meg a szünetre (14–12).

A második felvonás elején a spanyolok gyorsan fordítottak, utána pedig fokozatosan őrölték fel riválisukat, és már végig náluk volt a vezetés.

A svédek egyre kisebb ellenállást tanúsítottak, a hajrát pedig úgy kezdték a csapatok, hogy nem maradt nyitott kérdés (52. perc, 25–17).

A spanyolok hetedik Eb-érmüket szerezték, de az első aranyat. Ötödik alkalommal jutottak be a döntőbe, eddig négyszer veszítettek, 1998-ban éppen Svédország ellen.

A svédek a sportág első öt Európa-bajnoksága közül négyet megnyertek, de 2002 után most jutottak el először a döntőig.

A finálé egyben világbajnoki selejtező is volt, a győztes spanyolok kijutottak a jövő januári, német-dán közös rendezésű vb-re. A vesztes svédeknek júniusban selejtezőt kell játszaniuk Hollandiával.

Az Eb legértékesebb játékosa (MVP) a svéd Jim Gottfridsson lett.

Férfi kézilabda-Eb, Horvátország

Döntő: Spanyolország–Svédország 29–23 (12–14)
A 3. helyért: Franciaország–Dánia 32–29 (17–14)

A magyar válogatott a 14. helyen zárta a kontinenstornát, miután előbb az olimpiai bajnok Dániától 32–25-re, majd Spanyolországtól 27–25-re, végül Csehországtól 33–27-re kikapott a varasdi D csoportban.

Az Eb All Star-csapata: kapus: Vincent Gerard (francia); balszélső: Manuel Strlek (horvát); balátlövő: Mikkel Hansen (dán); irányító: Sander Sagosen (norvég); beálló: Jesper Nielsen (svéd); jobbátlövő: Alex Dujshebaev (spanyol); jobbszélső: Ferran Sole (spanyol); védő: Jakov Gojun (horvát)

kézilabda
Ha tetszett a cikk, lájkold a LeLátót!

Hírek