WTA: Muguruza a világelsőségre gyúr
utolsó frissítés: 14:34 GMT +2, 2017. november 21.Garbine Muguruza fő célja, hogy a 2018-as teniszidényben visszafoglalja és megtartsa az első pozíciót a WTA-ranglistán – a 24 éves spanyol játékos erről a madridi Cadena Ser rádiónak beszélt.
Muguruza idén megnyerte a wimbledoni bajnokságot és a premier 5 kategóriás Cincinatti Opent, Brisbane-ben, Rómában, Birminghamben és Standfordban pedig az elődöntőig menetelt. A női profi teniszezők érdekeit képviselő WTA az Év játékosának választotta meg, az évet viszont – 40 ponttal Simona Halep mögött – a második helyen zárta.
„A kihívásom 2018-ra, hogy világelső legyek. Több játékos is harcol az első helyért, úgy érzem, én is köztük leszek” – nyilatkozta Muguruza, aki ősszel négy hétig állt a világranglista élén. A Venezuelában született teniszező elmondta, sokat edz azért, hogy újra a toppon legyen, szerinte a célkitűzés megvalósításához erősebbé és agilisabbá kell válnia.
Arról a döntéséről, hogy Venezuela helyett Spanyolországot képviselje a versenyeken így nyilatkozott: „Nagyon nehéz volt dönteni a két ország között, két évre volt szükségem, míg elhatároztam magam. A helyes döntést akartam meghozni, és végül is nagyon büszke vagyok, amiért így választottam.”
(Agerpres/Lelátó)
Simona HalepteniszGarbine MuguruzaWTA