Gyengén kezdtek a kupacsapatok – Liga 1, első forduló
Orbán Zsolt utolsó frissítés: 14:44 GMT +2, 2018. július 24.Az európai kupák selejtezőjében érdekelt négy csapat – Kolozsvári CFR, FCSB, U Craiova, Viitorul – közül egyik sem tudott nyerni az élvonalbeli román labdarúgóliga első fordulójában. Győztek viszont az újoncok, az FC Hermannstadt és a Dunărea Călărași. Összefoglaló.
Pénteken a kolozsvári CFR-stadionban elrajtolt a bajnokság 101. szezonja, az előző évekhez hasonlóan a nyár közepén, tizennégy csapattal, alapszakasszal és rájátszással. A címvédő és a moldvaiak mérkőzését a helyszínen követtük végig, az első félidő alapján úgy tűnt, a bajnok simán begyűjti a három pontot az FC Botoșani-tól, de a vendégek a második félidő elején első komolyabb helyzetükből kiegyenlítettek és jó védekezésüknek köszönhetően végül nyertek egy pontot.
fotó: Kolozsvári CFR / Facebook
Góljukat erdélyi magyar középpályás, a székely válogatottal a londoni CONIFA-világbajnokságon részt vett Fülöp Lóránd szerezte, míg a CFR-től a brazil középhátvéd, Paulo Vinícius volt eredményes. A CFR kedden a Bajnokok Ligája selejtezőjében is bemutatkozik, a visszafogottabb második félidei teljesítmény talán azzal magyarázható, hogy a játékosok a Malmö FF elleni hazai meccsre tartalékolták az erejüket.
Szombaton az FC Hermannstadt–Sepsi OSK mérkőzéssel folytatódott az első forduló. Ezt az összecsapást Marosvásárhelyen rendezték, mivel az újonc szebeniek új stadionja nem készült el időben. A sepsiszentgyörgyi csapatnak ismerős lehet ez a mese, az OSK hasonló okok miatt szintén albérletre kényszerült első élvonalbeli szezonjának nagy részében.
A piros-fehérek idén a play-offba kerülést tűzték ki célul, ehhez képest vereséggel nyitották az idényt, ráadásul a játékuk sem volt valami meggyőző. Javítási lehetőség azonban bőven lesz az alapszakaszban, igaz a következő öt fordulóban nehéz program vár Eugen Neagoe csapatára, íme az ellenfelek időrendi sorrendben: Craiova (otthon), Astra Giurgiu (idegenben), Poli Iași (o.), FCSB (i.), Botoșani (i.).
Meglepő eredmény született a szombati játéknap esti találkozóján is, az Európa Liga-selejtezőre készülő FCSB kikapott az Astra Giurgiutól. Azdren Llullaku góllal tért vissza a román bajnokságba, az albán csatárt – aki korábban Medgyesen és Iașiban légióskodott – az elmúlt szezonban a Serie B-ből kiesett Virtus Entellától igazolták le az Astra vezetői. Llullaku egyébként az olasz együttesnél csapattárs volt Giuseppe de Lucával, a Kolozsvári CFR új cserecsatárjával, de ami ennél most fontosabb, hogy betalált a fővárosiak kapujába. Az egykori bajnokok rangadóján a Duna-partiak szögletgóllal győztek, Llullaku nagyszerűen érkezett Romario Moise beadására és a hálóba fejelte a labdát.
Az Astra Giurgiunál is nagyobb meglepetést produkált a Dan Alexa edzette Dunărea Călărași, amely vasárnap az FC Viitorul pályáján járt sikerrel. A Liga 2 bajnoka Georgian Honciu révén már az ötödik percben előnybe került a Konstanca melletti Ovidiuban. Ianis Hagi az első félidő végén büntetőt hibázott, majd a fordulás után a viharos időjárás miatt elszáltt a világítás, így jó néhány percig állt a játék.A hajrában Cristian Băluță, az FC Viitorul hátvédje begyűjtötte a 18/19-es idény első piros lapját, a meccset emberhátrányban befejező Hagi-csapatnak nem sikerült a pontszerzés. A Viitorul az Európa Liga első selejtezőkörében túljutott a luxemburgi Racing FC-n, a második fordulóban a holland bajnokság hatodik helyezettje, a Vitesse jön.
fotó: Gheorghe Hagi Futballakadémia / Facebook
Az FC Dinamo adta az oroszországi világbajnokság egyetlen liga 1-es játékosát, Jaime Penedo a panamai válogatottal kalandozott a nyári csúcseseményen, s bár a közép-amerikaiak nem igazán remekeltek, a bukaresti klub számításaink szerint nagyjából 200 ezer eurót kap légiósa után a FIFA-tól. A nemzetközi szövetség 7300 eurós napidíjat fizet minden olyan labdarúgó után, aki bekerült a vb-re kijutott nemzeti csapatok keretébe, a kompenzációnál nemcsak a vb-n töltött napokat, hanem a kéthetes felkészülési időszakot is figyelembe veszik.
Penedo a panamaiak három csoportmeccsén összesen 11 gólt kapott, és a belgák, az angolok, illetve a tunéziaiak után most az FC Voluntari játékosai is bevették a kapuját. Gól nélküli első félidő után az élvonalban osztályozóval bennmaradt ilfoviak az 57. percben Ricardinho szerencsés találatával szereztek vezetést. A gólszerző természetesen nem a portugálok világklasszis futsalosa, hanem egy sokadrangú jobbhátvéd, a Gil Vicente FC-től érkezett a Voluntari-hoz. A hátrányban álló Dinamónak sikerült a fordítás az utolsó félórában, Diogo Salomao egyenlített, majd a mindössze 20 esztendős Deian Sorescu lőtte a három pontot jelentő gólt.
Hétfőre két mérkőzés maradt. Előbb az edzőváltáson átesett Medgyesi Gaz Metan győzte le hazai pályán a Concordia Chiajnát. Cristian Pustait – aki két szakaszban, nagyjából nyolc évig volt a medgyesiek vezetőedzője – nemrég Mihai Teja váltotta, és a bukaresti edző első hivatalos mérkőzésén 2–1-re nyert az erdélyi csapat. Carlos Fortes, a Gaz Metan frissen igazolt portugál csatárja az utolsó támadásból lőtt győztes gólt.
A forduló a Poli Iași craiovai vendégjátékval zárult. A meccs 40 perces késéssel kezdődött el, mivel a tavaly átadott arénában nem működött megfelelően a világítás. A házigazdák több gólszerzési lehetőséget dolgoztak ki, Alexandru Mitriță a kapufát is eltalált, de a vége 0–0-s döntetlen lett.
Liga 1, alapszakasz, első forduló
Universitatea Craiova–CSM Poli Iași 0–0
Medgyesi Gaz Metan–Concordia Chiajna 2–1 (1–1)
gól: Nasser Chamed (27.), Carlos Fortes (90+3.), ill. Ghislain Guessan (39.)
FC Dinamo–FC Voluntari 2–1 (0–0)
gól: Diogo Salomao (61.), Deian Sorescu (75.), ill. Ricardinho (57.)
FC Viitorul–Dunărea Călărași 0–1 (0–1)
gól: Georgian Honciu (5.)
piros lap: Cristian Băluță (84., a hazaiaktól)
Astra Giurgiu–FCSB 1–0 (1–0)
gól: Azdren Llullaku (43.)
FC Hermannstadt–Sepsi OSK 1–0 (0–0)
gól: Ștefan Blănaru (12.)
Kolozsvári CFR–FC Botoșani 1–1 (1–0)
gól: Paulo Vinícius (26.), ill. Fülöp Lóránd (48.)
forrás: lpf.ro
A második forduló programja
Július 27. (péntek)
21.00 FC Botoșani–FC Hermannstadt
Szombat
18.00 Dunărea Călărași–Kolozsvári CFR
21.00 CSM Poli Iași–Astra Giurgiu
Vasárnap
18.00 Sepsi OSK–Universitatea Craiova
21.00 FCSB–Dinamo
Hétfő
18.00 FC Voluntari–Medgyesi Gaz Metan
21.00 Concordia Chiajna–FC Viitorul
Aktuális
Lesz-e ismét magyar olimpiai bajnoki cím a téli játékokon?
Pénteken kezdődik a pekingi téli olimpia.
De ki a legjobb? Nadal, Messi, Brady, Carlsen, James és a kecskék
Rafa Nadal történelmi, 21. Grand Slam-győzelme után ismét minden idők legjobbjairól szól a fáma.
Kezezős gólt adtak meg a Craiovának, de így is nyert a Sepsi OSK! - Videó
A Liga 1 23. fordulójában az új évet rosszul kezdő Sepsi fogadta a Rapidot verő Universitatea Craiovát.
Hadnagy Attila: Tudjuk, hogy nehéz lesz, de mi soha nem adjuk fel
A Sepsi nem indította jól a szezont, a cél mégis a rájátszás. Hadnagy Attilát kérdeztük.