2026. október 17. szombatHedvig

„Mindenki a bajnokot akarja legyőzni” – Zoran Mikes

szerk. utolsó frissítés: 16:31 GMT +2, 2017. október 15.

A sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC csapata a FIBA Európa Kupában kikapott a lengyel Energa Torun együttesétől, de a nemzeti ligában továbbra is veretlenek Zoran Mikes lányai.


A boszniai edző szombaton a következőt nyilatkozta azt követően, hogy a Sepsi-SIC 82:69-re győzött idegenben a CS Phoenix Galac ellen.


fotó: Miska Brigitta
„Az ellenfélnek hét napja volt, hogy felkészüljön erre a mérkőzésre, és nagyon motiváltak voltak ellenünk, hiszen tudjuk, minden csapat a bajnokot akarja legyőzni. A meccs előtt sokat utaztunk és volt egy dobóedzésünk, illetve a játékunkra hatással volt az is, hogy az Európa-kupában veszítettünk az Energa Torun ellen” – kezdte értékelőjét Zoran Mikes, majd így folytatta:

„A második félidőben jobban koncentráltunk, de az első játékrészben elkövetett hibák segítenek abban, hogy a következő mérkőzésen jobbak legyünk. Fel kell készülnünk arra, hogy mindenki hatalmas motivációval lép pályára a címvédő ellen, nekünk pedig úgy kell viselkednünk, ahogy egy bajnokhoz illik. Ebben a zsúfolt versenynaptárban el kell felejtenünk, ami mögöttünk van és koncentrálni kell a következő mérkőzésre.”

Szerdán (október 18-án) a Sepsi-SIC hazai pályán játszik a FIBA Európa Kupában a végső győzelemre pályázó török riválisával.

„A Hatay BB ellen lesz a legnehezebb mérkőzésünk taktikailag és fizikailag is, viszont mentálisan ez lesz a legkönnyebb, mert nincs, amit veszítenünk. A legtöbbet kell kihoznunk magunkból, és ha ezt megtesszük, senki nem lesz csalódott az eredménytől függetlenül. Ha nyerünk, az lesz az Európa-kupa legnagyobb meglepetése, hiszen a törökök olyan csapatot építettek, amely a versenykiírás megnyerésére hajt” – nyilatkozta a tréner.

„Egy mérkőzést követően a sérült játékosok miatt nem keresek kifogásokat, próbáljuk a lehető legjobb lehetőséget megtalálni és igyekszünk az új játékost a lehető legjobban beépíteni. Mindezek ellenére a lányok mindent megtesznek a Hatay ellen” – mondta még a galaci mérkőzés után a vezetőedző.

A szurkolók a városi autóbuszokkal is kijuthatnak a Sepsi Arénához. A 17.15, a 17.45, a 18 és a 18.15 órai járat az új negyedi végállomásról indul, majd a Lidl szupermarket mellett elhaladva érkezik meg az Arénához. A 17.30 és a 18.30 órai menetrend szerinti 1-es járat az Állomás negyed érintésével megy ki a sportlétesítményhez. A mérkőzés vége után is igénybe lehet venni a buszokat.

(A Sepsi-SIC közleménye alapján)

kosárlabdaSepsi-SIC
Ha tetszett a cikk, lájkold a LeLátót!

Aktuális