Tizenegy igazolásnál tart a Sepsi OSK, küszöbön a tizenkettedik új játékos
Orbán Zsolt utolsó frissítés: 10:40 GMT +2, 2018. január 30.Bajnokkapussal erősítette meg játékoskeretét a Sepsi OSK, időközben a szentgyörgyi csapatnál próbajátékon szerepel egy középpályás, aki – ha az edzők is úgy akarják – a második skót légiós lehet a Liga 1 történetében.
A Sepsi OSK labdarúgócsapata a hétvégén hazatért Törökországból, az antalyai edzőtáborozás után a játékosok Sepsiszentgyörgyön készülnek idei első hivatalos mérkőzésükre: a bajnokság alapszakaszának 23. fordulójában, február 2-án (pénteken) 18 órától a Temesvári Poli lesz az ellenfél.
Mint ismert, a mostani, majd a Concordia Chiajna elleni következő „hazai” meccset is a ploiești-i Ilie Oană Stadionban rendezik. A szentgyörgyi csapat továbbra sem használhatja saját stadionját, miután a klub nem kapott meg minden engedélyt, ugyanakkor Brassóban sem kedvezőek már a feltételek.
A jelentősen átalakult háromszéki csapat öt mérkőzésen egyszer sem tudott nyerni Antalyában, négy döntetlen mellett egy vereséget szenvedtek a piros fehérek, időrendi sorrendbe szedtük az eredményeket:
Sepsi OSK–FC Kamza (albán) 1–1
Sepsi OSK–Korona Kielce (lengyel) 0–0
Sepsi OSK–PFK Olekszandrija (ukrán) 1–1
Sepsi OSK–FK Kajszar Kizilorda (kazah) 1–2
Sepsi OSK–Szaburtalo Tbiliszi (grúz) 0–0
Kapus érkezett az FC Viitorultól, próbajátékon egy skót középpályás
A klub közösségi oldalán megerősítették azt a sajtóhírt, hogy leigazolták az FC Viitorullal bajnoki címet szerezett Victor Rîmniceanut. A 28 éves bukaresti kapus a Sepsi OSK tizedik téli szerzeménye, de alakul a tizenegyedik átigazolás is. A skót Nick Ross jelenleg próbajátékon szerepel a Sepsinél, a 26 éves támadó szellemű középpályás az Inverness és a Dundee FC játékosa volt korábban.
Eddig csak egy skót futballista légióskodott a Liga 1-ben, a most edző-játékosként tevékenykedő Scott Robertsont a 2015-16-os idényben az FC Botoșani szerződtette.
Játékosmozgás a Sepsi OSK-nál
Érkezett: Victor Rîmniceanu (27, kapus, FC Viitorul), Alex Gorrin (24, spanyol középpályás, Boavista Porto FC), Marko Szimonovszki (26, macedón középcsatár, FC Lahti) Filipe Oliveira (33, portugál balszélső), Daisuke Sato (23, Fülöp-szigeteki balhátvéd), Ousmane Viera (31, elefántcsontparti középhátvéd), Yasin Hamed (18, jobbszélső, Kolozsvári CFR), Benjamin Kuku (22, nigériai középcsatár, FC Botoșani – kölcsönben), Albert Dalmau Martínez (25, spanyol jobbhátvéd, Atlético Levante UD), Alexandru Chiriță (21, támadó középpályás, Kolozsvári CFR), Jure Obsivac (27, horvát középhátvéd, FK Atyrau)
Távozott: Victor Astafei (30, balszélső), Dragoș Huiban (27, középcsatár), Sandu Iovu (21, középcsatár, CS Știința Miroslava), Constantin Grecu (29, balhátvéd), Sztefan Nikolics (27, montenegrói középcsatár, FK Napredak Krusevac), Mitra Szilárd (30, védekező középpályás), Răzvan Damian (34, középhátvéd, Brassói FC), Ciprian Răduțoiu (30, jobbhátvéd, Brassói FC), Issa Thiaw (25, szenegáli középpályás)
Nyitókép: fcviitorul.ro
Sepsi OSKLiga 1futballAktuális
Lesz-e ismét magyar olimpiai bajnoki cím a téli játékokon?
Pénteken kezdődik a pekingi téli olimpia.
De ki a legjobb? Nadal, Messi, Brady, Carlsen, James és a kecskék
Rafa Nadal történelmi, 21. Grand Slam-győzelme után ismét minden idők legjobbjairól szól a fáma.
Kezezős gólt adtak meg a Craiovának, de így is nyert a Sepsi OSK! - Videó
A Liga 1 23. fordulójában az új évet rosszul kezdő Sepsi fogadta a Rapidot verő Universitatea Craiovát.
Hadnagy Attila: Tudjuk, hogy nehéz lesz, de mi soha nem adjuk fel
A Sepsi nem indította jól a szezont, a cél mégis a rájátszás. Hadnagy Attilát kérdeztük.