2026. október 17. szombatHedvig

Küldetés teljesítve: hétfőtől Simona Halep vezeti a világranglistát

szerk. utolsó frissítés: 13:07 GMT +2, 2017. október 07.

Simona Halep döntőt játszhat vasárnap a pekingi teniszversenyen, miután szombaton 6:2, 6:4 arányban legyőzte a Lettországot képviselő Jelena Ostapenkót.


Győzelemének köszönhetően a román teniszező – pályafutása során először – átveszi az első helyet a világranglistán.

Halep az első román női teniszező, akinek sikerül felküzdenie magát a világranglista élére. Ebben az idényben ez volt a negyedik mérkőzése, amelyen a világelsőség volt a tét számára: a francia nyílt teniszbajnokság döntőjében éppen Jelena Ostapenkóval szemben maradt alul, a wimbledoni negyeddöntőben Konta Johanna győzte le, a cincinatti fináléban pedig Garbine Muguruzától szenvedett vereséget.

A pekingi elődöntő tökéletesen kezdődött Halep számára, könnyen elvette ellenfele adogatását, majd hozta a saját szerváját. 4:2-nél ismét brékelt Halep, majd lezárta a szettet.

A második játszma elején fej-fej mellett haladt a két játékos, aztán 4:4-nél újra összejött a brék Halepnek, majd 6-4-re hozta a szettet, és ezzel megnyerte a találkozót.

A román lány öt ászt ütött a mérkőzésen, míg ellenfele négyet, és ugyanannyi kettős hibát vétett.

A vasárnapi fináléban a cseh Petra Kvitova és a francia Caroline Garcia közötti találkozó győztese lesz Halep ellenfele. Ez lesz Halep 27. döntője, amelyek közül eddig 15-öt megnyert.

(Agerpres)

Simona HalepWTAtenisz
Ha tetszett a cikk, lájkold a LeLátót!

Aktuális