93. perces katarzis, a CFR rossz játékkal is pontot csent a FCSB-től
Pálfi Csaba-Sándor utolsó frissítés: 22:40 GMT +2, 2021. május 04.A CFR a zsinórban két meccset vesztő és második helyre szoruló FCSB-hez látogatott.
Nem kérdés, hogy a FCSB-nek volt fontosabb a találkozó, hiszen egy vereség esetén öt fordulóval a vége előtt ötpontos hátrányba került volna, miközben egy győzelemmel átvehette a liga vezetését. A CFR-nek egy döntetlen bőven elég volt ezen a találkozón, hiszen megtartotta volna vele első helyét, ennek fényében nem kevés szemöldökráncolást okozott, hogy Gâdea helyére Omrani állt be a 6. percben. Az világos volt, hogy a CFR gyorsan ifit fog cserélni, de hogy a francia-algériai jön a helyére, elég furcsa fejlemény volt. Edi Iordănescu eddig háromszor Chipciut hozta be a rájátszásban, egyszer pedig Păunt, ami a középpálya stabilizálása szempontjából most is legitim ötletnek tűnt.
Az az első pillanattól világos volt, hogy mindkét csapat meg akarja nyerni a meccset. A vendégek letámadással, fizikális középpályás-védekezéssel és jobbszélről való beadásokkal készültek, a hazaiak pedig szokás szerint a gyors passzokra, a játékosaik sebességére és egyéni képességeire építettek. Ez a felállás jó tempójú, látványos első játékrészt okozott, CFR-nek a harmadik percben, a FCSB-nek pedig a tizedikben akadt először lehetősége. A két helyzetből az utóbbi volt nagyobb, Miron, a belsővédő Burcă gyenge védekezését kihasználva fejelte a bogyót a keresztlécre.
A CFR nagyon furcsa módon kinyílt, és így a támadójáték érdekében kénytelen volt területeket adni a hazaiaknak. A 18. percben ezek közül a területek közül egyik túlságosan kinyílt, Burcă csak faulttal tudta megállítani a Tănaset, Petrescu játékvezető pedig befújta a büntetőt. A sértett egy rövid és szekundér szégyent okozó csárdás-koreográfia után belőtte a tizenegyest, Arlauskis érezte a sarkot de nem ért oda.
A gól után a CFR többet és jobban támadott, szinte kétszer annyi helyzetet dolgoztak ki a fehérmezes vendégek, mint a pirosmezes hazaiak, de betalálnia sem Costachenek, sem Camorának, sem az ismét jól futballozó Sigurjonssonnak nem sikerült. Az első játékrészre a gyors tempó mellett a komoly faultok is jellemzőek voltak, különösen Bordeianu „jeleskedett ezen a téren”, de a FCSB sem ment a szomszédba egy-két rúgásért.
A második félidő első negyedórájában kiderült, hogy Edi Iordănescu komoly hibát vétett Omrani beállításával. A dolgon az is sokat rontott, hogy Deac és Bordeianu önmagához képest félelmetesen pocsék meccset játszott. A CFR pontatlan volt az előrejátékban, a hátrány ellenére semmilyen veszélyt nem jelentett a második játékrész első negyed órájában, a regnáló bajnok egyszerűen képtelen volt a labdát eljuttatni Debeljuhhoz. A 60. percben Omranit leküldte a pályáról a tréner, helyette Păun futott a gyepre, a francia-algériai földhöz vágta a mezét az eset után.
A CFR enyhe és meddő mezőnyfölényben játszott 20 percet, mígnem a 81. percben Deacot lerúgták a bukarestiek tizenhatosán belül. Petrescu nem fújta be, VAR pedig továbbra sincs, így a bajnok nem kapta meg a lehetőséget az egyenlítésre. Kétségtelenül kimenetelt befolyásoló hiba a játékvezetői kar döntése, és újabb érv a videobíró bevezetése mellett.
A 93. pecben aztán kisebb csoda történt, a CFR egy irgalmatlan potyagóllal egyenlített, a futball visszaadott abból, amit a meg nem adott tizenegyesnél elvett. A tizenegyest okozó Burcă fejelte a labdát nagyon okosan a kapu előtti homokra, a bogyó pocsékul pattant és becsapta a komikus mozdulattal félrenyúló Vladot. (Az alábbi videó a gólnál kezdődik)
A meccset látva nehéz nem azon gondolkozni, hogy egy tabellát frissen vezető csapat hogyan játszhatott ilyen rosszul. Iordănescu Omrani beállításával komoly hibát vétett, ráadásul valamilyen szinten a Burcă által összehozott tizenegyes is az ő taktikájának az eredménye. Sem a cserék sem a félidei öltözői beszéd nem változtatott lényegesen a meccs menetén, az utolsó 10 percet leszámítva a CFR kiszámítható, beadásra törekvő játékot játszott, ami csak egy potyagóllal bizonyult elégségesnek a döntetlenhez. Persze a pont az pont, az első hely pedig első hely, de ez a játék aligha lesz elég a bukarestieket simán verő Craiova, vagy a nagyok ellen kitűnően focizó Sepsi ellen. Szerencsére a hatodik fordulóban egyikükkel sem kell játszani, hiszen Deacék az Academica Clinceni ellen fociznak idegenben.
Liga1, felsőházi rájátszás, 5. forduló
FCSB - CFR 1-1 (1-0)
FCSB: A. Vlad - Haruț, I. Cristea, Miron, Radunovic - Ov. Popescu, G. Simion, I. Vînă - Moruțan, Fl. Tănase, Oc. Popescu
Cserepad: Straton - L. Filip, Ov. Perianu, Oaidă, Olaru, Musi, Istrate, A. Șut, A. Niță
Edző: Toni Petrea
CFR: Arlauskis - Manea, Ben Youssef, Burcă, Camora - Sigurjonsson, Bordeianu, Gâdea - Deac, Debeljuh, Costache
Csere: Sandomierski - Susic, Vinicius, Hoban, Itu, Chipciu, Păun, Omrani, Rondon
Edző: Edi Iordănescu
gólszerzők: Tănase (18., 11-esből) ill. Burcă (90.+3.)
Borítókép: illusztráció, forrás: FCSB facebook
Aktuális
Lesz-e ismét magyar olimpiai bajnoki cím a téli játékokon?
Pénteken kezdődik a pekingi téli olimpia.
De ki a legjobb? Nadal, Messi, Brady, Carlsen, James és a kecskék
Rafa Nadal történelmi, 21. Grand Slam-győzelme után ismét minden idők legjobbjairól szól a fáma.
Kezezős gólt adtak meg a Craiovának, de így is nyert a Sepsi OSK! - Videó
A Liga 1 23. fordulójában az új évet rosszul kezdő Sepsi fogadta a Rapidot verő Universitatea Craiovát.
Hadnagy Attila: Tudjuk, hogy nehéz lesz, de mi soha nem adjuk fel
A Sepsi nem indította jól a szezont, a cél mégis a rájátszás. Hadnagy Attilát kérdeztük.