Idegenbeli pontszerzéssel kezdte a Sepsi a rájátszást!
Pálfi Csaba-Sándor utolsó frissítés: 22:41 GMT +2, 2021. április 17.A rájátszás első fordulójában a Sepsi OSK Craiovára látogatott.
Sokat várnak Sepsiszentgyörgyön az idei rájátszástól, Hadnagy Attila hét közben oldalunknak adott interjújában elmondta, hogy az alapvető cél a negyedik hely az OSK-nál, a piros-fehérek azért megpróbálják elkapni a bajnoki versenyfutásban mindössze négy ponttal lemaradt Craiova csapatát.
A Sepsi húzóemberek hiányában lépett a pályára, Bouhenna és Vașvari is eltiltását töltötte ebben a fordulóban. Leo Grozavu a kezdőbe nevezte azt a 22 éves Nicolae Păunt, akire eddig még csak a tartalékcsapatban számítottak és még soha nem játszott az első osztályban. Nem volt ez nagyon meglepő, gondoltuk a meccs előtt, elvégre máshol is cserélnek le ifiket az első percekben. Csakhogy ez most nem történt meg. Păun élete első élvonalbeli meccsén teljes kilencven percet játszott idegenben a Craiova ellen, ráadásul a rájátszás első fordulójában.
A hazaiaknál Ofosu és Screciu volt a maródiak listáján, hozzájuk csatlakozott Baiaram a 4. percben, aki egy Nouvier-vel való csörte után, bokáját fájlalva maradt a földön. A 18 éves támadó elsírta magát a hordágyon, könnyen lehet, hogy már most véget ért a szezonja. A Craiova ezzel egészséges balszélső nélkül maradt, hiszen minden sérült játékos ezen a poszton játszik, az ifijátékos helyét a többnyire mindkét szélen boldoguló Juan Camara vette át.
(kép: Universitatea Craiova Facebook)
A Craiova az első percektől támadott, sőt gólt is szerzett, Tudorie találatát azonban lesállás előzte meg, így Mladinovici játékvezető természetesen nem adta meg a találatot. A Sepsi első nagy helyzetére a 29. percben került sor, az állás változatlan maradt, hiszen Pigliacelli hárítani tudta Mitrea lövését.
A játékrészből hátralevő negyed órában mindkét csapatnak voltak lehetőségei, veszélyesebb a hazai gárda volt, amely ismét lesgólig jutott, a Sepsi szabadrúgás révén próbált gólt szerezni, Golofca viszont a sorfalba rúgta a labdát 16 méterről.
A második félidőre Leo Grozavu kettőt cserélt, Aganovic helyére Eder Gonzalez, az ismét pontatlanul játszó Golofca helyére pedig Bajrovic állt. Mivel a fehérmezesek továbbra is mezőnyfölényben futballoztak, sőt helyzeteik is akadtak, a halványan focizó Nouvier helyére Petrila állt be a 60. percben, majd Fofana helyére Kovács Lóránt lépett.
A cserék hatására az OSK sokkal többet tudta birtokolni a labdát és a középpályás védekezés is annyira feljavult, hogy a második játékrészben a Craiova egyetlen kaput eltaláló lövéssel és érdemi helyzet nélkül focizott a 80. percig, ekkor azonban hatalmas helyzet adódott Uzunidisz csapata előtt, Cicăldău milliméterekkel maradt le a gólról. A 92. percben Kovács Lóránt mentette meg csapatát a góltól.
A Sepsi egész meccsen nem tudta kiszolgálni a nyáron távozó Safrankót, azt azonban nem szabad elfelejteni, hogy a szlovák csatárnak a liga legjobb védelmével kellett farkasszemet néznie. Mindent egybevéve a gólnélküli döntetlen mindkét csapat számára vállalható és megérdemelt eredmény, de a vendégek többet nyertek vele, hiszen a negyedik hely megszerzéséhez az ehhez hasonló, nagyobb csapat elleni, idegenben szerzett pontok rengeteget érnek.
A Sepsi a következő fordulóban, a regnáló bajnokot, a CFR-t fogadja hazai pályán.
Liga1, rájátszás, 1. forduló
Craiova – Sepsi OSK 0-0
CRAIOVA: Pigliacelli - Vătăjelu, Papp, Constantin, Bancu - Mateiu, Nistor- Cîmpanu (Vlădoiu 71.), Cicâldău (Fedele 84.), Baiaram (Camara 4.) - Tudorie (Mamut 70.)
Cserepad: Popescu, Vlădoiu, Bălaşa, Acka, Bic, Fedele, Căpăţînă, Mamut, Camara
Edző: MarinoszUzunidisz
SEPSI: Niczuly - Dimitrov, Ninaj, Mitrea, Ştefănescu - Păun, Fofana (Kovács 62.), Aganovic (Eder 46.) - Golofca (Bajrovic 46.), Safranko, Nouvier (Petrila 60.)
Cserepad: Jesus Fernandez, Bajrovic, Eder Gonzales, Tincu, Petrila, Fülöp L., Kovács, Achahbar
Edző: Leo Grozavu
Borítókép: Universitatea Craiova Facebook
Aktuális
Lesz-e ismét magyar olimpiai bajnoki cím a téli játékokon?
Pénteken kezdődik a pekingi téli olimpia.
De ki a legjobb? Nadal, Messi, Brady, Carlsen, James és a kecskék
Rafa Nadal történelmi, 21. Grand Slam-győzelme után ismét minden idők legjobbjairól szól a fáma.
Kezezős gólt adtak meg a Craiovának, de így is nyert a Sepsi OSK! - Videó
A Liga 1 23. fordulójában az új évet rosszul kezdő Sepsi fogadta a Rapidot verő Universitatea Craiovát.
Hadnagy Attila: Tudjuk, hogy nehéz lesz, de mi soha nem adjuk fel
A Sepsi nem indította jól a szezont, a cél mégis a rájátszás. Hadnagy Attilát kérdeztük.