VARatlan szimulálás vett el értékes pontokat a Sepsitől
Pálfi Csaba-Sándor utolsó frissítés: 15:17 GMT +2, 2021. július 12.A Liga1 28. fordulójának vasárnapi játéknapján a Sepsi a Gaz Metant fogadta.
Leo Grozavu együttesének a rájátszásba kerülésért már nem kellett izgulnia, hiszen szombaton kiderült, hogy biztosan a legjobb hatban végez a piros-fehér csapat.
Leo Grozavu a múlt heti győzelem után azt nyilatkozta, hogy nem lehet hátradőlni, hiszen még 9 pontot lehet szerezni a hátralevő meccseken, és ez érthető is. Az idei évben különösen sokat érhet a negyedik hely, hiszen megfelelő körülmények esetén akár európai kupaselejtezőbe is lehet jutni általa.
Az OSK nem húzta az időt, nekiment ellenfelének, a 7. percben Niczuly jól jött ki a kapujából és húzta le a repülő labdát, amit aztán azonnal átrúgott a pályán. Yuri pocsékul védekezett Safrankón, aki okosan védve a labdát a tizenhatoson belülre került. Yuri szinte azonnal lerántotta a szlovák csatárt, a Sepsi pedig tizenegyeshez jutott. A büntetőspecialista Vașvari a jobb alsóba lőtte a bogyót, így kevesebb, mint tíz perc után a hazaiaké volt az előny.
A medgyesi gárda nem sok elleállást tanusított, a 17. percben Petrila lőtt gólt ajtó-ablak helyzetben, a Gaz Metant csak az mentette meg a kétgólos hátránytól, hogy a CFR által kölcsönadott ifijátékos lesről indult. A Sepsi Golofca és Dimitrov révén is megszerezhette volna a második találatot, de előbbi nem találta el a kaput, utóbbi lövését pedig Pleșca védte ki bravúrral.
A vendégek az utolsó öt percre ébredtek fel, Alceus és Horșia is egyenlíthetett volna, de Niczuly mindkétszer a helyén volt.
A második félidőben visszavett a Sepsi, hagyta támadni a Medgyest, a feketében játszók élni is próbáltak a lehetőségekkel, de elég visszafogottan teljesített a támadószekció. A 60. percben ráadásul meg is fogyatkoztak, Francisco állíttatta ki magát három perc alatt két sárgát begyűjtve.
A 63. percben a frissen beállt Morar került jó helyzetbe, Ninaj azonban tisztázi tudott, ennek ellenére a nagyjából plüsspanda veszélyességével támadó vendégek ki tudtak egyenlíteni. A medgyesi támadó gyomorforgató szimulálást produkált, a bíró pedig megette az esést és a tizenegyespontra mutatott. A Sepsi exjátékosa, Ronaldo Deaconu kiegyenlített büntetőből, de sem ő, sem a Gaz Metan csapata nem érdemelte meg a találatot. Teljesen egyértelmű színészkedés volt, nincs olyan bíró a világon, aki egyetlen videós visszanézés után megadta volna a tizenegyest. Nevetséges, hogy Románia labdarúgása még mindig ezen a buta, balkáni színvonalon áll. A videobíró pontosan ezekre a helyzetekre van kitalálva.

(fotó: Sepsi OSK - Gaz Metan, forrás: Sepsi OSK Facebook)
A Sepsi a gól után azonnal átvette a kezdeményezést, és több helyzetet is kialakított, a legnagyobb Vașvari 20 méteres szabadrúgása volt. A Sepsiből hiányzott az átütőerő, a tíz emberrel is agilisen és fizikálisan védekező medgyesiek mindent megtettek az ölükbe hullott pont megtartásáért, ami végül sikerült is, az OSK nem tudott betalálni a hátralevő időben, a meccs pedig döntetlennel zárult.
Mindent egybevéve az ostoba, fejlődésképtelen és maradi romániai szövetség szabályrendszere tort ül a sportszerűség sírhantján. Szeretném hangsúlyozni, hogy a Sepsi pontvesztése nem a játékvezető hibája. Morar szimulálása tökéletes ütemű volt, és érthető, hogy egy ilyen, komoly tudásbeli hiányosságokkal küzdő játékos, jobb híján, ilyen eszközökhöz nyúl. Ami viszont nem érthető, hogy a Liga1-ben nincs VAR, így Románia futballja elmondhatja magáról, hogy egy jó színészkedés ugyanannyit ér, mint 70 percnyi jobb játék.
Liga1, alapszakasz, 28. forduló
Sepsi OSK – Gaz Metan 1-1 (1-0)
Sepsi: Niczuly – Csiszér, Bouhenna, Ninaj, Fl. Ștefan – Vașvari, Fofana, Fülöp L. – Petrila, Safranko, Golofca
Cserepad: Fernandez, Radoslav, Tincu, Ștefănescu, Achahbar, Eder, Tamas, Aganovic, Papp
Edző: Leo Grozavu
Gaz Metan: Pleșca – Butean, Yuri, Baco, Velisar – Alceus, Francisco, Deaconu – Ze Manuel, Sarr, Horșia
Cserepad: Buzbuchi, Larie, R. Romeo, Morar, Pambou, Ciocan, De Moura, Trif, Iancu
Edző: Mihai Teja
gólszerzők: Vașvari (9.) ill. Deaconu (64.)
Borítókép: Sepsi OSK Facebook
Aktuális
Lesz-e ismét magyar olimpiai bajnoki cím a téli játékokon?
Pénteken kezdődik a pekingi téli olimpia.
De ki a legjobb? Nadal, Messi, Brady, Carlsen, James és a kecskék
Rafa Nadal történelmi, 21. Grand Slam-győzelme után ismét minden idők legjobbjairól szól a fáma.
Kezezős gólt adtak meg a Craiovának, de így is nyert a Sepsi OSK! - Videó
A Liga 1 23. fordulójában az új évet rosszul kezdő Sepsi fogadta a Rapidot verő Universitatea Craiovát.
Hadnagy Attila: Tudjuk, hogy nehéz lesz, de mi soha nem adjuk fel
A Sepsi nem indította jól a szezont, a cél mégis a rájátszás. Hadnagy Attilát kérdeztük.