A Sepsi nyert a Botoșani ellen, megvan a rájátszás!!
Pálfi Csaba-Sándor utolsó frissítés: 01:47 GMT +2, 2021. március 16.Egy pontra kerülni a biztos rájátszástól. Ez volt a tétje a hétfő esti találkozónak a Sepsi OSK számára.
A 27. fordulóban a 40 pontos szentgyörgyi gárda a 37 pontos Botoșanihoz látogatott. Amennyiben a Sepsi nyer, 3 fordulóval a vége előtt hat, illetve nyolc pontos előnyre tesz szert a mögötte levő három csapattal szemben (Botoșani, Clinceni, Astra). Fontos megemlíteni, hogy mindhárom csapatnak meg kell előznie a negyedik helyen tanyázó OKS-t ahhoz, hogy Fülöpék ne jussanak Play-offba, és az alapszakaszben rendeznek még Botoșani – Astra találkozót is, ahol értelemszerűen mindkét csapat nem nyerhet. Természetesen a moldvai csapatnak ugyanilyen fontos lett volna a három pont, így a meccs előtt parázs összecsapásra számíthattunk.
A tét meglátszott a mérkőzés iramán, mindkét gárda felkészülten és motiváltan futballozott már az első percektől. Leo Grozavu arra játszott, hogy a hazaiak nem passzolnak elég pontosan ahhoz, hogy presszing mellett a földön tudják kihozni a labdát, a Sepsi játékosai viszont meg tudják nyerni a kirúgások utáni párharcokat, így a Sepsi tőle szokatlan módon igen agresszív, egészpályás letámadást okozott, ami kitűnő taktikai húzásnak bizonyult.
Gasztronómiai hasonlattal élve, a teljes pályás presszing annyira ízlett a pirosmezes hazaiaknak mint vegánnak a pacalpörkölt. Nem meglepő módon a gól is egy ilyen szituációból született, mármint a büntető, ha egészen pontosak akarunk lenni. A 39. percben a moldvai együttes ahelyett, hogy kirúgja a labdát legurította a védekező középpályást játszó Rodrigueznek, arra számítva, hogy a szélre húzódó védők elég területet tudnak teremteni a passzjátékhoz. Az elgondolás már a elején elbukott, a 30 éves argentin nemcsak arcpirító módon vesztette el a labdát az agilisen és okosan letámadó Safranko ellen, hanem még tizenegyest érően is szabálytalankodott.
A büntetőt Vașvari belőtte, a Sepsi pedig hatalmas lépést tett a meccs megnyerése felé. A játékrész hátralevő részében elkerülték a csapatokat a helyzetek, persze ennek a fehérmezesek örültek jobban.
A második játékrészben a hazaiak magukhoz ragadták a kezdeményezést és beszorították a Sepsit. Marius Croitoru együttese a „kutyaharapást szőrével” elven szinte ugyanazt a presszinget alkalmazta, mint a szentgyörgyi gárda az első játékrészben. A Sepsi nem tört meg, bár a pirosmezeseknek több helyzetük is volt, Niczuly nagy bravúrral hárított. A játék képe szépen lassan kiegyenlítődött, a 67. percben már a Sepsinek volt ordító gólhelyzete, de Golofca a pofátlanságig volt önző, mindenáron ő akart betalálni egykori kenyéradója kapujába. A román válogatott játékos pontosan az ilyen húzások miatt került ki a CFR kegyeiből, de az is bizonyos, hogy Leo Grozavu (teljes joggal) leordítja a fejét a meccs után.
Golofca hibájáért szerencsére nem fizetett nagy árat a Sepsi, a 71. percben Safranko, miután lövése elakadt és látta, hogy nem tudja megoldani, leadta az üresen álló Tamás Nándornak, aki Hankic mellett a hálóba lőtt. A 76. percben Ongenda lőhetett 16 méterről szabadrúgást, Niczuly Roland viszont rendkívüli reflexmozdulattal roppantotta rommá a hazaiak gólszerzési reményeit.
Hogy a második gól megszerzése mennyire fontos egy ilyen meccsen, azt mi sem mutatja jobban, mint hogy a 93. percben a Botoșani egy kapitális bírói hibából kifolyólag méteres leshelyzetről lőtt szépítő találatot.
Posted by Sepsi OSK on Monday, March 15, 2021
A Sepsi hatalmas lelkierőt mutatott, egy nagyon nehezen megverhető felsőházi csapatot győzve le idegenben. Leo Grozavu nagyszerű taktikával küldte pályára csapatát, a játékosok pedig motiváltan és összeszedetten valósították meg a meccstervet. Niczuly Roland és Safranko játékát külön ki kell emelni, előbbi bravúros védéseivel, utóbbi pedig a büntető kiharcolásával és egy gólpasszal járult nagyban hozzá csapata sikeréhez.
Nincs olyan józan ésszel vállalható becslés, amivel a Sepsi ne kerülne rájátszásba, innentől a székely gárda célja a negyedik pozíció megerősítése kell legyen, amit a következő fordulóban egy könnyebb ellenfél, a Medgyes ellen tehet meg, ráadásul hazai pályán.
Liga1, alapszakasz, 27. forduló
Botoșani - Sepsi OSK 1-2 (0-1)
FC BOTOȘANI (4-3-3): Hankic - Braun, Chindriș, Șeroni, Țigănașu - Ongenda, J. Rodriguez, Papa - D. Croitoru, Al Mawas, Tîrcoveanu
Cserepad: Pap, Patache, Plămadă, Holzmann, Roman, Târșa, Florescu, Camara, Toutouh
Edző: Marius Croitoru
SEPSI (4-2-3-1): Niczuly - Dimitrov, Bouhenna, B. Mitrea, Fl. Ștefan - Fofana, Vașvari, Golofca - Csiszér, Șafranko, Petrila
Cserepad: J. Fernandez, Ninaj, L. Fülöp, Ștefănescu, Tamás, Bajrovic, Rapp, Tincu, L. Kovács
Edző: Leo Grozavu
gólszerzők: Camara (90.+3.) ill. Vașvari (39.), Tamás (71.)
Borítókép: Sepsi OSK Facebook
Aktuális
Lesz-e ismét magyar olimpiai bajnoki cím a téli játékokon?
Pénteken kezdődik a pekingi téli olimpia.
De ki a legjobb? Nadal, Messi, Brady, Carlsen, James és a kecskék
Rafa Nadal történelmi, 21. Grand Slam-győzelme után ismét minden idők legjobbjairól szól a fáma.
Kezezős gólt adtak meg a Craiovának, de így is nyert a Sepsi OSK! - Videó
A Liga 1 23. fordulójában az új évet rosszul kezdő Sepsi fogadta a Rapidot verő Universitatea Craiovát.
Hadnagy Attila: Tudjuk, hogy nehéz lesz, de mi soha nem adjuk fel
A Sepsi nem indította jól a szezont, a cél mégis a rájátszás. Hadnagy Attilát kérdeztük.