A koronavírusos támadók hiánya ellenére is gálázott a CFR a Poli ellen - VIDEÓ
Pálfi Csaba-Sándor utolsó frissítés: 23:04 GMT +2, 2021. március 14.A CFR a komoly hiányzók ellenére is győzelmi kényszerben lépett pályára.
A 27. fordulóra Edi Iordănescu kellemes emlékekkel készülhetett, hiszen a jászvásári Poli volt az első csapat akit Dan Petrescu menesztése után újdonsült edzőként legyőzött.
A 12. fordulóban kategórikus győzelmet aratott a regnáló bajnok, most sem várt senki kevesebbet, egyrészt mivel a kék-fehérek a liga messze legrosszabb futballjával érték el a legrosszabb eredményt (16 pont, miközben az utolsó előtti Hermannstadt 23-at gyűjtött), másrészt, mert a FCSB győzni tudott Aradon, így ismét három pontos hátrányba került a címvédő.
A meccs kezdőjét látva több dolog is szemet szúrt a román futballt és a meggybordó mezeseket ismerők számára. Az első, hogy Costache, Rondón és Debeljuh a meccskeretben sem kapott helyet, ennek oka, hogy a támadók mindegyike koronavírusra jellemző tüneteket produkált hét közben, a péntek este megkapott teszteredmények mindhármuk esetében pozitívnak bizonyultak. A második figyelemre érdemes részlet, hogy a nemrég igazolt izlandi válogatott középpályás, Sigurjónsson először került a meccskeretbe.
A CFR játéka az első negyedórában nem idézte Maár Gyula 1977-es Teketória című filmjét, Iordănescu csapata nemes egyszerűséggel letámadta a vendégeket. Több helyzetet is kidolgozott a hazai gárda, Omrani és az egész meccsen jól játszó Itu is kellemetlen lövéssel kínálta meg Brănescut. A francia-algériai támadó nagyon motiváltan futballozott, de kicsit sokat tartotta magánál a labdát, a hosszú kihagyás meglátszott a játékán az első játékrészben. Nicolo Napoli csapata sokszor túl korán vesztette el a labdát, ami miatt a kolozsvári támadók rendszeresen lendületből vezethették a labdát a védelemre. Hogy ezekből a szituációkból nem lett gól, legikább az utolsó passzokon múlt, de teljesen nyilvánvaló volt az is, hogy hatalmas szerencsére van szüksége a moldvai gárdának, ha kilencven percen ezzel a stratégiával akarja kihúzni a kilencven percet.
A jászvásáriak játékában volt egy (?) nehezen érthető megoldás, ez pedig Popa védekező középpályásként való használata, a belsővédő passzkészsége egyszerűen nem teszi lehetővé, hogy hatékonyan játsszon a középpályán. A Poli labdakihozatalainál a CFR rendszeresen támadta le és zárta le a passzsávjait, ami nagyon sok gyorsan visszaszerzett labdát eredményezett, Nicolo Napoli le is cserélte a félidőben
A 31. percben Deac jó ütemű körömpasszal ugratta a védelem mögé Omranit, aki azonban kihagyta a meccs addigi legnagyobb helyzetét. 13 perc múlva a félidő hajrájában számos kihagyott helyzet után megtört a jég, a CFR Chipciu révén megszerezte a vezetést. A szélső szépen fordult le a védőjéről és a tizenhatosról nagy gólt lőtt a rövidbe. Brănescu hozzá tudott érni ugyan, hárítani azonban nem tudott. Amikor egy üzlet beindul, akkor beindul, gondolhatta Omrani egy perccel később, amikor Itu passzát kapásból lőtte a léc alá, ezzel gyakorlatilag eldöntve a meccset.
A második félidőben a CFR visszaállt, a Jászvásár pedig támadni próbált, ennek eredményképp a hazaiak pontosan azt tehették, amit a legjobban szeretnek, előnyből kontráztak. A 60. percben Omrani okos passza után Deac lőtt ajtó-ablak helyzetben a kapuba.
A moldvai csapat becsületből támadott ugyan, de egyre kevesebbet futottak mindkét csapat játékosai, a 3-0-s hazai vezetés kétségtelenné tette a meccs kimenetelét. A motiválatlan játék mellett is akadt említésre méltó pillanat, az első, a fent említett Sigurjónsson pályára lépése. Az izlandi belső középpályás Păun helyére érkezett.
A frissen beállt játékos villámgyorsan észrevetette magát, a 87. percben kitűnő helyzetfelismeréssel sarkazós gólpasszt adott Deacnak, aki beállította a 4-0-s végeredményt.
A CFR könnyed és teljesen megérdemelt győzelmet aratott, és továbbra is pontegyenlőséggel áll a második helyen. Az alapszakasz győztese cím a következő három fordulóban fog eldőlni, ebből kétségtelenül a következő lesz a legnehezebb meccs, hiszen Deacék Bukarestbe utaznak, ahol az éllovas FCSB-t próbálják térdre kényszeríteni.
Liga1, alapszakasz, 27. forduló
CFR – Poli Jászvásár 4-0 (2-0)
CFR: Sandomierski - Susic (Ciobotariu 68.), Vinicius, A. Burcă, Latovlevici - C. Deac, Bordeaianu, Itu - Gîdea (Chipciu 14.), Omrani (Pereira 76.), A. Păun (Sigurjónsson 76.)
Cserepad: Arlauskis - Ciobotariu, Ben Youssef, Hoban, Sigurjonsson, L. Aurelio, M. Pereira, Chipciu, Carnat
Edző: Edi Iordănescu
Poli Jászvásár: Brănescu - Onea, Frăsinescu, Baxevanos, Bușu - R. Popa (Acosta 46.), Vanzo - Calcan, D. Flores (Platini 46.), A. Stan (Vega 4.) - Duranovic
Cserepad: Axinte - Cană, Zaharia, Vega, De Iriondo, Acosta, Platini, R. Lopes, Gaitan
Edző: Nicolo Napoli
gólszerzők: Chipciu (44.), Omrani (46.), Deac (61., 87.)
Borítókép: CFR Facebook
Aktuális
Lesz-e ismét magyar olimpiai bajnoki cím a téli játékokon?
Pénteken kezdődik a pekingi téli olimpia.
De ki a legjobb? Nadal, Messi, Brady, Carlsen, James és a kecskék
Rafa Nadal történelmi, 21. Grand Slam-győzelme után ismét minden idők legjobbjairól szól a fáma.
Kezezős gólt adtak meg a Craiovának, de így is nyert a Sepsi OSK! - Videó
A Liga 1 23. fordulójában az új évet rosszul kezdő Sepsi fogadta a Rapidot verő Universitatea Craiovát.
Hadnagy Attila: Tudjuk, hogy nehéz lesz, de mi soha nem adjuk fel
A Sepsi nem indította jól a szezont, a cél mégis a rájátszás. Hadnagy Attilát kérdeztük.