2026. október 17. szombatHedvig

Szenzációhajhászat és ferdítés a GSP csütörtöki botránycikkében

Pálfi Csaba-Sándor utolsó frissítés: 17:50 GMT +2, 2021. február 12.

A GSP csütörtökön azt állította, hogy Tamás Nándort a csapata nem engedi a román válogatottban játszani. Hadnagy Attilát is megkérdeztük.


Amint arról tájékoztattuk olvasóinkat, a GSP portál provokatív és a valóságot elferdítő cikket közölt honlapján csütörtök délelőtt.

A több szerző által jegyzett írás („A FRF alszik, a Sepsi pedig profitál Magyarország Románia-ellenes stratégiájából” címmel) főként azt kifogásolja, hogy Tamás Nándor, a Puskás Akadémia játékosa, aki január óta a Sepsi OSK-ban szerepel kölcsönben, elérhetetlen a román válogatott számára.

Az írás elején azt sérelmezik a szerzők, hogy Tamás Nándor már három éve nem tagja a román válogatottnak, de mégis az U21-es szabályba tartozik. A Liga1 U21-es szabálya lényegében azt mondja ki, hogy minden klubnak két ifikorú játékossal kell felállnia minden bajnokira, és a meccs minden percében lennie kell legalább egy U21-es játékosnak. A romániai edzők ezt azzal cselezik ki, hogy az egyik ifijátékost néhány perc után lecserélik, egy jóval idősebb/tapasztaltabb játékost hozva a helyére.

A szabály ebben az értelemben világos. Tamás Nándor nem azért U21-es, mert egyik vagy másik válogatottban játszik, hanem azért, mert román állampolgár, 21 év alatti, és elméletileg behívható a román válogatottba. Természetesen a szabályt azért hozta meg a Román Labdarúgó-szövetség (FRF), hogy a nemzetközi színtérhez képest egyre pocsékabbul működő romániai utánpótlás kapjon egy löketet.

#csakazosk Tovább erősödött a keret: a mai nap során véglegessé vált, hogy a Sepsi OSK színeiben fog játszani a...

Posted by Sepsi OSK on Tuesday, January 12, 2021

A cikk egy rendkívül manipulatív kérdést is feltesz, mégpedig, hogy „hogyan jutott odáig a helyzet, hogy Tamás Nándort nem engedik a válogatottunkhoz?” A kérdésre azt mondtuk, hogy manipulatív, de tulajdonképpen hazug, hiszen azt feltételezi, hogy valaki megtiltotta neki, hogy a román válogatott tagja legyen. A Lelátó megkérdezte Hadnagy Attilát, a Sepsi OSK klubigazgatóját, hogy korlátozott-e valaha a Sepsi egyetlen játékost is?

Hadnagy Attila: „A Sepsi OSK nem korlátozott és nem is fog korlátozni soha senkit. A Sepsi OSK egy profi klub, és nem gyűlöl senkit. A kereten is látszik a mentalitásunk, sok román, magyar és külföldi játékost is foglalkoztatunk, mi mindenkit tiszteletben tartunk. Sepsiszentgyörgyön profizmus van, mi egy család vagyunk, ilyesmi soha nem fog megtörténni.”

Arra a kérdésre, hogy vajon a Puskás Akadémia eltiltotta-e Tamást a román válogatottól, a székely klub elöljárója a következőket mondta:

„Ezt én egyáltalán nem hiszem. Olyan nincs, hogy egy klub meg tudja tiltani egy játékosnak, hogy egy válogatottban szerepeljen, hogy azt válasszon, amit szeretne. Volt egy másik ilyen ügy, akkor a román sajtó Adi Russzal [Adrian Rus – a szerk.] kapcsolatban állította azt, hogy a Videoton nem engedi a válogatottba. Negyede sem igaz, én is beszélgettem Adi Russzal, és ő elmondta, hogy ilyenről nem is volt szó. Nem szólt bele a Puskás Akadémia sem, ez mindig a játékos döntése.”

Apropó Adrian Rus, a GSP most sem mulasztotta el megemlíteni ugyanazt a hazugságot. Az Adrian Rus-ügyet és Zsóri Dániel történetét egy cikken belül tárgyalta a Lelátó, kiemelve, hogy a román média hozzáállása azért meglehetősen „felemás” a különböző helyzetekben. Ha már a hozzáállásnál tartunk, az írásról az is elmond mindent, hogy a játékos hol „Tamas”, hol „Tamaș”, de sosem „Tamás” és egyszer sem „Nándor”. Mindezt úgy, hogy a játékos kézdialmási magyar családból származik.

A cikk felveti az ötletet, hogy a Román Labdarúgó-szövetség (FRF) eltilthatja Tamást, hiszen a szabályzat úgy szól, hogy azok a játékosok számítanak az U21-es szabályba, akik játszhatnak a román válogatottban. Mivel Tamás Nándor sosem mondott le erről a jogról, ezért a szabály rá is vonatkozik. Hadnagy Attila szerint a „hét vicce lenne”, ha a fiatal támadót ilyesmiért megbüntetnék.

Végül, de nem utolsósorban, az a felvetés, hogy Magyarország Románia-ellenes sportstratégiát folytat, mindenképp abszurd és nevetséges. Bár a nemzetiségi feszültségek keltésében érdekelt média Adrian Rus és Tamás Nándor esetében is arról ír, hogy Magyarország „el akarja venni” őket Romániától, a valóság az, hogy a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) egyetlen korosztályos válogatottja sem hívta be egyik játékost sem. Soha. Így azért elég nehéz magyar válogatott játékost csinálni belőlük, nem? Természetesen itt felvetődhetne az a kérdés is, hogy miért nem hívta be őket az MLSZ. A fent is említett cikkben kitértünk arra, hogy a gyengécske NBI-ben is keveset játszó Rus nem üti meg a válogatott színvonalát, és a helyzet az, hogy Tamás Nándort is nagyon nehezen tudnánk elképzelni a válogatott háromvédős rendszerében. 

A kérdés egyébként is abszurd, hogyan folytathatna egy ország egy másik ország sportját hátráltató politikát? A német szövetség vajon miért nem vádolta Magyarországot, Németország-ellenes sportpolitikával? Megtehette volna, amikor a német-magyar kettős állampolgárságú Willi Orban magyar válogatott lett. Nem tette, mert Németország egy egészséges ország, ahol egészséges sportújságírás van, és ilyen mesebeli helyeken nagy szégyen egy országos lapnak ilyen ostobaságokat írni. Magyarország sportpolitikája pedig magyar sportpárti és nem valami ellenében működik. 

Ha már itt tartunk, tényleg van egy darab ország ezen a világon, amelyik Románia-ellenes labdarúgó- és sportpolitikát folytat. Mondjam? Románia. Ahol nincs infrastruktúra, ahol nem jár büntetés a kluboknak a kihágásokért, ahol az egész országban egy darab nívós akadémia van, ahova minden régióból elviszik a legnagyobb tehetségeket, elsorvasztva ezzel a kisebb városok fociját. Románia a hely, ahol ha két ifivel kell felállni, akkor az első percekben lecserélik az egyiket. Az ország, ahol háromhavonta van egy sporttal kapcsolatos botrány, legyen az dopping, rasszizmus, átigazolás, szurkolói rendbontás, katasztrofális bírói teljesítmény és meccsbojkottal való fenyegetés.   

Ilyen körülmények között, ebben a viszonyrendszerben teljesen abszurd, hogy az ország egyetlen sport napilapja és (nézettségben) vezető sportportálja ilyen írást teszt közzé. Egy játékosnak joga van eldönteni, hogy melyik válogatottban játszik, és ha úgy dönt, hogy nem dönt, azaz az aktuális meghívókat visszautasítja, de nem mond le hivatalos formában a további válogatottságról, akkor ezzel a szövetségnek nincs mit kezdenie, egy ilyen okból történő 4 vagy 8 (!!) meccses eltiltás a szó soros értelmében példátlan és felháborító lenne.  

Borjtókép: Tamás Nándor Facebook

Ha tetszett a cikk, lájkold a LeLátót!

Aktuális