A CFR szenzációs meccset játszott a Celtic ellen
Pálfi Csaba-Sándor utolsó frissítés: 00:35 GMT +2, 2019. december 13.Az Európa Liga csoportkörének 6. fordulójában a CFR a szezon legfontosabb meccsét játszotta.
Minden bizonnyal ez volt a CFR legfontosabb meccse azóta, hogy Dan Petrescu először belépett az öltözőbe. Egy kelet-európai csapat számára óriási eredmény a kvalifikáció az európai kupatavaszra, a CFR-nek pedig karnyújtásnyira volt ettől, hiszen mindössze egy döntetlenre volt szüksége a csoportkör 6. fordulójában ahhoz, hogy ezt elérje.
A kolozsváriaknál Boli nem épült fel, így Petrescu, mivel nem nevezte Viníciust az EL-keretbe, kénytelen volt Cestorral kezdeni, ez némi aggodalomra adott okot, ugyanakkor sokat ígért a Celtic összeállítása. A skót sztárcsapat a második keretével vágott neki a számára tétnélküli találkozónak.
Agilisan kezdett a CFR, a 2. percben szögletet is rúghatott Bordeianu. A közönség tombolt, de a szöglet végül veszélytelen volt. Traoré több okos passzt is megpróbált, bármelyik azonnali gólhelyzetet jelenthetett volna, de az első tíz percben ezeket lefülelte a Celtic védelme.
Az első tíz perc után lehetett látni igazán, hogy a Celtic esetében mit jelent a „második sor” kifejezés. A skótok középpályája makulátlan technikával, és kitűnő rövidpassz-készséggel, mindössze néhány érintéssel tudott eljutni a kolozsvári tizenhatosig. A másik egészen elképesztő készség a labda megtartása volt, Griffith és a mindössze 18 éves Robertson két ember között is képes volt jó százalékban magánál tartani a bogyót és biztonságosan továbbpasszolni
fotó: CFR Facebook
A meccs első komolyabb helyzete a 19. percben adódott, Traoré és Omrani összjátéka után utóbbi lőhetett, de Gordon hatalmasat védett. A széleken verhetőnek tűnt a Celtic védelme, de érthető okokból túlságosan nem mert kinyílni Dan Petrescu együttese.
Rengeteg labdavesztés és kemény mezőnyfaultok jellemezték a mérkőzést, komoly iram mellett sem voltak helyzetek. Johnston bemutatott ugyan néhány szép cselt ezekben a percekben, de ezek inkább az esztétikájuk, mint a hasznosságuk miatt maradtak meg a krónikák számára.
Özkahya játékvezető engedte a kemény, fizikális játékot, de egy kicsit átértelmezte a „hazai pálya” fogalmát, mindkét csapatnak engedte a saját térfelén, hogy kicsit keményebben védekezzen. Csontzene természetesen nem volt, az egyértelmű szituációkat is lefújta, de nem minden csip-csup lökésért szakította meg a játékot.
A 40. percben Bordeianu lőhetett 15 méterről, gólt nem lőtt, csak egy Bittont. Őt viszont telibe, fájlalta is az oldalát a Celtic védője. A túloldalon Johnston cselei veszélyessé váltak, a 20 éves középpályás szenzációsan játszotta magát tisztára és lőtt kevéssel a bal felső mellé 20 méterről.
A második félidőre Ajert hozta be Neil Lennon, ebben nem is volt túl sok meglepő, a norvég végigjátszotta mindkét CFR elleni meccset a BL-selejtezőben, inkább az volt meglepő, hogy Jullien helyére jött.
A félidő elején Traoré egymás után kétszer oldotta meg ugyanazt a helyzettípust, az elsőt még lefújták fault miatt, a másodikból viszont lövés és szöglet lett. Deac beívelte, Traoré kivitte az emberét Burcă pedig levált a védőjéről és befejelte. A CFR 1-0-ra vezetett az 50. percben.
fotó: CFR Facebook
Két perc múlva Ajer adta el a labdát a tizenhatosán belül, Deac kitűnő lövését viszont Gordon nagy bravúrral hárította. A gyors helyzetfelismerés és a lövés gólt ért volna, de öt év angol Premier League nem múlt el nyomtalanul a hálóőrből.
Az 57. percben Djokovic lőtt kiválóan, egy perccel később pedig a Celtic fejelhetett 8 méterről, de a fejes sem elég erős sem elég pontos nem volt, Arlauskis köszönte szépen a csemegét.
A CFR semmit sem kockáztatott, zártan védekezett, és csak akkor volt hajlandó kitámadni, ha a Celtic védelme nem volt a helyén. Felállt védelem ellen, általában megpróbáltak előreíveléssel, hosszú labdákkal előrejutni, ez lehetővé tette, hogy labdavesztés esetén gyorsan visszazárjanak.
A 67. percben a Celtic középpályást cserélt támadóra, Morgan helyett az a Bayo lépett pályára, akit a Dunaszerdahelyből, 2.23 millió euróért igazoltak a skótok idén januárban.
A 70. percben az egész meccsen kitűnő mezőnyjátékot bemutató Traoré szenzációsan tartotta meg a labdát, majd középre passzolt, ahonnan Culióhoz került a labda. Az argentin középpályás a laposan passzolta a labdát a tizenhatosba, ahol Djokovic nem érte el, Deac viszont igen, ő visszapasszolta a horvát középpályásnak, aki védhetetlenül a kapuba lőtt.
fotó: CFR Facebook
A gól után mindkét csapat cserélt, a Celtic Johnston helyére cserélte be a mindössze 16 (!!) éves Karamoko Dembelét, a CFR pedig a fáradt Omranit váltotta Golofcára.
A meccs hátralevő részében a CFR támadott, a cseréknek köszönhetően a Celtic egyre súlytalanabbá vált, nem erőltette már a győzelmet a rekordbajnok.
A CFR továbbjutott az Európa Liga csoportköréből, raádásul saját jogon tette ezt, nem számít, hogy a Rennes hazai pályán legyőzte a Laziót.
Európa Liga, csoportkör, 6. forduló
CFR Kolozsvár - Celtic Glasgow 2-0 (0-0)
CFR: Arlauskis - Susic, Burcă, Cestor, Camora - Djokovic (Luis Aurelio 83.), Bordeianu, Culio - Deac (Hoban 85.), Traore, Omrani (Golofca 77.)
Edző: Dan Petrescu
Celtic: Gordon - Bauer, Jullien (Ajer 46.), Bitton, Bolingoli - Robertson, Ntcham - Sinclair, Morgan (Bayo 67.), Johnston (Dembele 73.) - Griffiths
Edző: Neil Lennon
Gólszerzők: Burcă 49., Djokovic 70.
Aktuális
Lesz-e ismét magyar olimpiai bajnoki cím a téli játékokon?
Pénteken kezdődik a pekingi téli olimpia.
De ki a legjobb? Nadal, Messi, Brady, Carlsen, James és a kecskék
Rafa Nadal történelmi, 21. Grand Slam-győzelme után ismét minden idők legjobbjairól szól a fáma.
Kezezős gólt adtak meg a Craiovának, de így is nyert a Sepsi OSK! - Videó
A Liga 1 23. fordulójában az új évet rosszul kezdő Sepsi fogadta a Rapidot verő Universitatea Craiovát.
Hadnagy Attila: Tudjuk, hogy nehéz lesz, de mi soha nem adjuk fel
A Sepsi nem indította jól a szezont, a cél mégis a rájátszás. Hadnagy Attilát kérdeztük.