Továbbra is kiesőhelyen az FK Csíkszereda
Lelátó utolsó frissítés: 23:12 GMT +2, 2019. szeptember 08.Nem megy a piros-feketéknek idegenben, Valentin Suciu legénysége ezúttal a Farul Konstanca pályáján szenvedett vereséget a másodosztályú bajnokságban.
A szezon eddigi leghosszabb kiszállása várt az FK Csíkszereda labdarúgócsapatára, amely többek között Soufiane Jebari nélkül utazott Konstancára. A Farul elleni találkozó volt a csíkiak első tévés meccse a Liga 2-ben. Az eredeti tervek szerint az FK ploiești-i vendégjátékát is közvetítették volna a tévétársaságok, de az ötödik forduló zárómérkőzését november elejére halasztotta a szövetség. Erre azért volt szükség, hogy a Románia–Málta Eb-selejtező előtt kíméljék az Ilie Oană Stadion gyepszőnyegét.
A másodosztályban újonc székely csapat sem gólt, sem pontot nem szerzett még idegenben, és a negatív sorozatot nem sikerült megtörni a tengeparti városban. A Ciprian Marica által támogatott kék-fehérek, akiknek vezetőedzőjük egy másik korábbi válogatott, Ianis Zicu, mindkét félidőben egy-egy gólt szerezve győztek, a játék képe, illetve a helyzetek száma alapján megérdemelten.
fotó: FC Farul Constanța/Facebook
A 38. percben a frissen igazolt Patrick Petre szabadrúgásból betekert labdáját a középhátvéd Viorel Lică továbbította Bordás Dániel kapujába. A 74. percben Ionuț Stoica lódult meg egy ellentámadáson, a védők hiába üldözték a konstancaiak csatárját, utóbbinak sikerült ballal elgurítania Bordás lábai között a játékszert, ezzel eldöntve a meccset.
Az FK legnagyobb lehetőségét Barta Norbert hagyta ki, a kupában nemrég továbbjutást jelentő gólt szerző fiatal szélső az első félidő közepén Raul Palmeș beadása után felugorva lőtt kapura közelről, Vlad Muțiu azonban nagyot védett. Bartán kívül csak a cserejátékos Takács Martin tette próbára a Dinamonál nevelkedett kapust, a pécsi középpályás a 73. percben a tizenhatos jobb oldaláról vette célba a hosszút, Muțiu viszont szögletre ütötte a jól kanyarodó lövést.
Az FK Csíkszereda maradt a Metaloglobus és a Călărași ellen hazai pályán begyűjtött négy ponttal, a piros-feketék lecsúsztak még egy helyet és most tizenhetedikek a tabellán. A következő fordulóban a Temesvári Ripensia látogat Csíkszerdába, hét közben az FK Barcarozsnyón játszik a Románia Kupa negyedik fordulójában.
Liga 2, hatodik forduló
Farul Konstanca–FK Csíkszereda 2–0 (1–0)
gól: I.Lică (38.), Stoica (73.)
Farul: Muţiu – Nicola, Cană, Lică, Carabela – Doumbia, Antoche – Al. Stoica (Hordouan 83.), Greu (Cruceru 62.), Kanda (Petre 32.) - I. Stoica
Edző: Ianis Zicu
Csíkszereda: Bordás – Palmeş, Mitra, Lalic, Majzik – Veres, Eder, Barta (Antal 64.), Erdei (Hodgyai 67.), Bara – Bajkó (Takács 67.)
Edző: Valentin Suciu
Korábbi eredmények: Temesvári Ripensia–Petrolul Ploiești 0–1; FC Rapid–Viitorul Pandurii Tg. Jiu 1–2; Daco-Getica Bukarest–FC Argeș 0–2; Turris Oltul Turnu Măgurele–Temesvári ASU Poli 2–0; Concordia Chiajna–Resicabányai CSM 2–1; Pandurii Tg. Jiu–Gloria Buzău 0–0; Sportul Snagov–Dunărea Călărași 0–2; CS Mioveni–Metaloglobus Bukarest 2–2
Szerdán játsszák: Kolozsvári Universitatea–Aradi UTA (19.30)
FK CsíkszeredaLiga 2futballAktuális
Lesz-e ismét magyar olimpiai bajnoki cím a téli játékokon?
Pénteken kezdődik a pekingi téli olimpia.
De ki a legjobb? Nadal, Messi, Brady, Carlsen, James és a kecskék
Rafa Nadal történelmi, 21. Grand Slam-győzelme után ismét minden idők legjobbjairól szól a fáma.
Kezezős gólt adtak meg a Craiovának, de így is nyert a Sepsi OSK! - Videó
A Liga 1 23. fordulójában az új évet rosszul kezdő Sepsi fogadta a Rapidot verő Universitatea Craiovát.
Hadnagy Attila: Tudjuk, hogy nehéz lesz, de mi soha nem adjuk fel
A Sepsi nem indította jól a szezont, a cél mégis a rájátszás. Hadnagy Attilát kérdeztük.