Fotógaléria a harmadik OTP Bank Kupáról
Lelátó utolsó frissítés: 11:59 GMT +2, 2019. augusztus 21.Sok gól és eső, színvonalas mérkőzések, a végén pedig hazai diadal – harmadik alkalommal rendezték meg Csíkszeredában az OTP Bank Kupa ifjúsági, nemzetközi labdarúgótornát.
Az U17-es sporteseményen megismétlődött a tavalyi döntő párosítása, ezúttal is a házigazda FK Csíkszereda és a Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia tehetségei küzdöttek az elsőnek járó kupáért. A helyosztókon előbb a vajdasági TSC Topolya győzte le a felvidéki FC DAC-t és végzett az ötödik helyen, majd a Munkács Futball Akadémia ugyanilyen arányban nyert az NK Osijek (Eszék) ellen, így a kárpátaljai fiatalok szerezték meg a bronzérmeket.
A döntőben a Puskás vezetett Sós Máté góljával, a piros-feketék Szín Ferenc fejesével egyenlítettek, majd a büntetőpárbajban jobban bírták idegekkel: Karácsony Márk kivédte Győri Benjámin tizenegyesét, aztán az ötödik sorozatban a román korosztályos válogatottba behívott Csala Róbert lőtte be a mindent eldöntő 11-est. Az FK Csíkszereda a 2018-as kiírás után ismét otthon tartotta a trófeát, míg a Puskás Akadémia zsinórban a harmadik éve maradt alul a döntőben. A I. Székelyföld OTP Bank Kupán az Eszék diadalmaskodott 2017 nyarán.
A tornán különdíjakat is kiosztottak a szervezők, a legjobb kapusnak Karácsony Márkot (FK Csíkszereda), a legjobb mezőnyjátékosnak Sós Mátét (Puskás Akadémia) választották, a gólkirály Kevin Durueke (Munkács FA) lett három találattal, a fair play-díjat Dunaszerdahely együttese kapta.
Az alábbi galériát Pál Zoltán fotóiból állítottuk össze.
III. Székelyföld OTP Bank Kupa
Döntő:
FK Csíkszereda–Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia 1–1 (1–1), büntetőkkel: 5–3
gól: Szin (26.), ill. Sós (13.)
A harmadik helyért:
Munkács Futball Akadémia–NK Eszék 3–1 (2–1)
gól: Durueke (12., 35.), Suckij (79.), ill. Bakovic (9.)
Az ötödik helyért:
TSC Topolya–DAC 3–1 (2–1)
gól: Zekic (8., 11.), Dimitrovic (41.) ill. Beran (31.)
Aktuális
Lesz-e ismét magyar olimpiai bajnoki cím a téli játékokon?
Pénteken kezdődik a pekingi téli olimpia.
De ki a legjobb? Nadal, Messi, Brady, Carlsen, James és a kecskék
Rafa Nadal történelmi, 21. Grand Slam-győzelme után ismét minden idők legjobbjairól szól a fáma.
Kezezős gólt adtak meg a Craiovának, de így is nyert a Sepsi OSK! - Videó
A Liga 1 23. fordulójában az új évet rosszul kezdő Sepsi fogadta a Rapidot verő Universitatea Craiovát.
Hadnagy Attila: Tudjuk, hogy nehéz lesz, de mi soha nem adjuk fel
A Sepsi nem indította jól a szezont, a cél mégis a rájátszás. Hadnagy Attilát kérdeztük.