Liu-tesók: a sikereket ugyanúgy el kell felejteni, mint a kudarcokat
Gál László
utolsó frissítés: 13:07 GMT +2, 2019. július 30.
Tusványoson beszélgettünk Magyarország első téli olimpiai bajnokaival.
Csak egészségesebben szerettek volna élni, amikor 2006-ben először korcsolyát húztak a lábukra. Sőt, különösebben tehetségesnek sem számítottak, ha ma látnák magukat, azt ajánlanák a szülőknek, hogy válasszanak valami más sportot a gyereküknek, ezt nem kellene erőltetni. A sok csetlés-botlás ellenére is szerették a jégen, és munka közben egy idő után az is megfogalmazódott bennük, hogy olimpiai bajnokok, példaképek szeretnének lenni. És azok lettek. Liu Shaolin Sándor és Liu Shaoang 2018-ban Knoch Viktorral és Burján Csabával váltóban olimpiai bajnokok lettek, a Tusványoson szervezett beszélgetésen - látva az izgatott első sort - pedig az is kiderült, hogy megannyi fiatalnak jelentenek inspirációt. A tusványosi beszélgetésük után kérdeztük a Liu-tesókat.
Fotók: Tusványos Facebook oldal
Ha lenne a tesódnak egyetlen tulajdonsága, amit irigyelsz tőle, akkor mi lenne az? Van ilyen?
Liu Shaolin Sándor: – Semmit nem irigylünk egymástól szerintem, és nem is fogunk. Inkább segítjük egymást, mint irigyeljünk valamit egymástól.
Liu Shaoang: – Én is így gondolom. Apa mindig arra tanított bennünket, hogy teljesen mindegy, ki hozza az aranyat, mert az a családé, az a mi sikerünk.
Nem vagyok benne biztos, hogy Európában ez a szemlélet általános. A származásotok milyen pluszt adott a karrieretekben?
Liu Shaoang: – Ha a fizikai testfelépítésünket nézzük, akkor a miénk másabb, mint egy európai emberé. Ez már rengeteg pluszt adott.
Liu Shaolin Sándor: – De mind a kultúra, mind a tanítás sokat adott hozzá. Olyan apróságokra is lehet gondolni, hogy kétszer ünnepeltünk. Nagyon sokan megkérdezik, hogy mi lett volna, ha nem így történik. Szerencsére a szüleink találkoztak, szerencsére megszülettünk mi.
Liu Shaoang
John-Henry Krueger érkezésével erősebb lesz a magyar keret. Hol tart a felkészülésetek most? Belefér még egy tusványosozás?
Liu Shaolin Sándor: – Jóval erősebb lesz a csapat, nemzetközi versenyeken ez valószínűleg nagyon fog látszani. A csapaton belül nincs rivalizálás köztünk. A magyar csapat azért is különleges, mert tényleg segítjük egymást az edzéseken, együtt készülünk minden egyes nap. John-Henry-n és testvérén, Cole Kruegeren kívül mindenkivel együtt nőttünk fel, együtt készülünk, ismerjük egymást gyerekkorunk óta.
Liu Shaoang: – Nyitottak vagyunk mindenki felé, és örülünk, hogy egy ilyen erős páros érkezett a csapatunkhoz.
Liu Shaolin Sándor
Hogyan tudjátok megőrizni a motivációt, hogy holnap ugyanazzal a lelkesedéssel induljatok edzőtáborba?
Liu Shaoang: – Az eredményeket el kell felejteni, és tovább kell lépni. És nekünk még mindig vannak olyan szintek, amiket még át kell törni.
Hogy lehet ezt megtanulni, hogy ne számítson?
Liu Shaolin Sándor: – Mi is olyanok voltunk, mint mindegy gyerek, de az élet megtanított. A sikereket ugyanúgy el kell felejteni, mint a kudarcokat. Tanulni kell belőle. Tudjuk, milyen a sikernek az íze és milyen a dobogó tetején állni, és tudjuk, milyen áldozatokat kell ahhoz hozni, hogy ezeket a sikereket újra és újra át tudjuk élni. Ha minden nap buliznánk, és minden nap fesztiválokra járkálnánk, és nem edzenénk, akkor nem tudnánk ezeket az eredményeket elérni. Mi szeretünk keményen dolgozni, és tudjuk, hogy mi a cél az életünkben.
Az első sor Tusványoson
Amikor visszatekintetek a karrieretekre, mit szeretnétek még benne látni? Nem volt már meg minden?
Liu Shaolin Sándor: – Szeretnénk újra olimpiai bajnokok lenni. Újra átélni, hogy ott vagyunk, és megnyerjük, amikor egy egész ország nekünk szurkol.
Liu ShaoangLiu Shaolin SándorAktuális
Lesz-e ismét magyar olimpiai bajnoki cím a téli játékokon?
Pénteken kezdődik a pekingi téli olimpia.
De ki a legjobb? Nadal, Messi, Brady, Carlsen, James és a kecskék
Rafa Nadal történelmi, 21. Grand Slam-győzelme után ismét minden idők legjobbjairól szól a fáma.
Kezezős gólt adtak meg a Craiovának, de így is nyert a Sepsi OSK! - Videó
A Liga 1 23. fordulójában az új évet rosszul kezdő Sepsi fogadta a Rapidot verő Universitatea Craiovát.
Hadnagy Attila: Tudjuk, hogy nehéz lesz, de mi soha nem adjuk fel
A Sepsi nem indította jól a szezont, a cél mégis a rájátszás. Hadnagy Attilát kérdeztük.