Oszaka köszöni: Kiki Bertens a Madrid Open női bajnoka
Lelátó utolsó frissítés: 17:10 GMT +2, 2019. május 12.Simona Halep megint elszalasztotta a lehetőséget, hogy visszatérjen a női világranglista első helyére, bár ahogy a konstancai teniszező ezt több alkalommal is nyilatkozta, számára a világelsőség már nem számít.
Halep legutóbb március végén a Miami Openen került közel az első helyhez, de végül Karolina Pliskova megállította az elődöntőben, így Oszaka Naomi maradt a WTA-ranglista élén. Halepet időközben a Stuttgartban diadalmaskodó Petra Kvitova is megelőzte, a Roland Garros címvédője harmadik kiemeltként vágott neki a madridi tornának.
A Ion Țiriac által finanszírozott salakpályás bajnokság Halep kedvencei közé tartozik, korábban 2014-ben, 2016-ban és egy évvel később is döntőt játszott a spanyol fővárosban.
Bár ezúttal egészségügyi problémákkal vágott neki a versenynek, Halepnek újból sikerült bekerülni a fináléba. Menetelése során a magyar származású, brit színekben versenyző Johanna Kontát, valamint az ausztrálok legjobbját, az igencsak kellemetlen játékstílusú Ashleigh Barty-t is kiejtette. Elsőként az elődöntőben veszített szettet Belinda Bencic ellen, de a svájci hiába egyenlített, a döntő játszmát 6:0-ra bukta el.
A másik ágon a hetedik kiemelt Kiki Bertens jutott be a fináléba, többek között Petra Kvitova és Sloane Stephens legyőzésével, a holland lány harmadik döntőjére készült a premier kategóriás eseményeken, s bár tavaly a Cincinatti Open fináléjában felülmúlta Halepet, akkor és most sem ő számított a favoritnak.
A madridi döntőt – amelyet a helyszínen tekintett meg Raúl González, a Real Madrid korábbi kiváló csatárja is – Halep kezdte jobban, 3:1-re vezetett, de az ötödik gémben Bertensnek összejött a brék, amit egy váratlanul, edzői időkérés követett a holland részéről. Halep visszabrékelt, ám a saját szervajátékát megint nem tudta hozni, és úgy döntött, ő is konzultál egy kört az edzőjével. Az időkérés viszont nem segített rajta, Bertens játéka feljavult és 6:4 arányban behúzta a szeszélyes első játszmát.
A holland lendülete kitartott a második szett elejére is, elhúzott 2:0-ra. Halep visszajött, aztán adogatóként újra nem ment neki, Bertens pedig 4:2-es előnyt alakított ki. A következő játékot Halep 40:0-ra hozta, majd 4:3-as állásnál egy egészen hajmeresztő labdamenetet láthatott a madridi közönség: Bertens feljött a hálóhoz, Halep nagyot mentett, az újabb húzásnál pedig a holland hosszat ütött, de a labda Simonát találta el, így elbukta a pontot, majd a gémet is. A mérkőzés végén már egyik versenyző sem tudott brékelni, Bertens 1 óra 28 perc alatt megérdemelt, 6:4, 6:4 arányú győzelmet aratott.
Bertens szettveszteség nélkül nyerte meg a tornát, amire korábban nem volt példa női egyesben. Sikeréért 1000 WTA-pontot és 1 202 520 eurót kap, míg Halep 650 ponttal és 608 700 euróval vigasztalódhat. A Madrid Open nagy vesztese a világranglista szempontjából Kvitova, a torna címvédőjét Bertens, Angelique Kerber és Halep is megelőzi a rangsorban, amelyet továbbra is Oszaka vezet. A május 27-én rajtoló Roland Garros előtt még egy premier kategóriás verseny lesz, az Internazionali BNL d'Italia elnevezésű viadal Rómában.
teniszWTASimona HalepAktuális
Lesz-e ismét magyar olimpiai bajnoki cím a téli játékokon?
Pénteken kezdődik a pekingi téli olimpia.
De ki a legjobb? Nadal, Messi, Brady, Carlsen, James és a kecskék
Rafa Nadal történelmi, 21. Grand Slam-győzelme után ismét minden idők legjobbjairól szól a fáma.
Kezezős gólt adtak meg a Craiovának, de így is nyert a Sepsi OSK! - Videó
A Liga 1 23. fordulójában az új évet rosszul kezdő Sepsi fogadta a Rapidot verő Universitatea Craiovát.
Hadnagy Attila: Tudjuk, hogy nehéz lesz, de mi soha nem adjuk fel
A Sepsi nem indította jól a szezont, a cél mégis a rájátszás. Hadnagy Attilát kérdeztük.