BL: a Spurs új stadionjában fogadja a Cityt
MTI utolsó frissítés: 22:11 GMT +2, 2019. április 09.Három angol csapat is pályán lesz a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőjének keddi nyitányán, a Tottenham a Manchester City-t, a PL-listavezető Liverpool pedig az FC Portót látja vendégül.
A Manchester City bombaformában látogat a Tottenham Hotspur új stadionjába a labdarúgó Bajnokok Ligája-negyeddöntő nagy érdeklődéssel várt angol párharcának első felvonásán, kedden. A City január 29. óta nem szenvedett vereséget, azóta 13 győzelme mellett a Chelsea elleni Ligakupa-döntőt is megnyerte, utóbbiban büntetőpárbajt követően bizonyult jobbnak.
Josep Guardiola együttese ráadásul a legutóbbi három bajnoki összecsapásán a Tottenham fölé kerekedett, kétszer vendégként. Igaz, a Hotspur mindkétszer albérletben volt házigazda, ezúttal viszont a múlt szerdán hazai győzelemmel felavatott új stadionjában fogadja riválisát.
A londoniak formája kevésbé meggyőző, mint a manchesterieké. A BL-negyeddöntőben ugyan kettős győzelemmel ejtették ki a Borussia Dortmundot, viszont a Premier League legutóbbi hat fordulójában csak egyszer nyertek, a stadionavatón a Crystal Palace ellen.
Ebben a periódusban négy idegenbeli összecsapásán maradt alul a Spurs – ellenfelei között volt a Liverpool és a Chelsea –, míg házigazdaként nem bírt az Arsenallal.
A Manchester City támadója, Rijad Mahrez az európai szövetség (UEFA) honlapjának a negyeddöntővel kapcsolatban elmondta: nagyon nehéz csatára számít, de úgy érzi, készen állnak a feladatra.
„Ismerjük őket, mint ahogyan ők is minket. Sokszor találkozhattunk velük, és a közelmúltban sikerült győznünk” – mondta az algériai játékos a londoni ellenfélről. Hozzátette: az, hogy a két csapat ennyire ismeri egymást, akár hátrányt is jelenthet. Mahrez kiemelte: erős együttesük van, amit egy kiváló edző irányít, így a végső győzelem is a céljaik között szerepel, de előbb a Tottenhammel szemben kell továbbjutniuk.
„Hihetetlen lenne számomra, ha BL-t nyernék. Mindig ez a trófea volt az álmom. Amennyiben idén ez mégsem sikerül, akkor majd jövőre összejön” – fogalmazott Mahrez.
A keddi játéknap másik mérkőzésén a Premier League listavezetője, a Liverpool a portugál bajnokságban második FC Portót fogadja. Utóbbi pontszáma megegyezik az éllovas Benficával, csak rosszabb egymás elleni mérlege miatt szorul hazai riválisa mögé a tabellán. A Liverpool és a Porto is megnyerte legutóbbi négy bajnoki összecsapását, az egymás elleni mérleget tekintve viszont az angolok vannak fölényben. A hat találkozón a Liverpool még nem kapott ki, három győzelem mellett háromszor döntetlennel zárt, gólkülönbsége 12-2.
Az előző BL-kiírásban a nyolcaddöntőben mérkőzött meg egymással a két együttes, akkor a későbbi döntős Liverpool 5–0-s idegenbeli sikere rögtön el is döntötte a továbbjutást, a visszavágón belefért az angoloknak a hazai 0–0 is.
Sadio Mané három gólt szerzett a portói találkozón, amit pályafutása egyik legjobb mérkőzésének tart. „Csapatként játszottunk nagyon jól, támadásban és védekezésben is erősek voltunk” – idézte fel a tavalyi párharc első felvonását a liverpooli futballista. A szenegáli játékos hozzátette: bár jó emlékeik lehetnek a Portóról, ellenfelüknek biztos plusz motivációt ad a visszavágás lehetősége.
„Az egyik legnagyobb hiba, amit elkövethetünk, hogy elbízzuk magunkat. Ami tavaly történt, az már történelem, el kell felejtenünk” – emelte ki.
Kedden mindkét találkozó 22 órakor kezdődik, a londoni mérkőzés játékvezetője a holland Björn Kuipers lesz, a liverpooli találkozón a spanyol Antonio Mateu Lahoz dirigál.
UEFA Bajnokok Ligája, negyeddöntő, odavágók
Kedden:
22.00 Tottenham Hotspur–Manchester City (Digi Sport, Telekom Sport)
22.00 Liverpool–FC Porto (Digi Sport, Telekom Sport)
Lehetséges kezdőcsapatok az uefa.com szerint
Tottenham: Lloris – Trippier, Alderweireld, Vertonghen, Rose – Sissoko, Alli – Eriksen, Son, Winks – Kane.
Manchester City: Ederson – Danilo, Laporte, Otamendi, Mendy – De Bruyne, Fernandinho, Gundogan – Bernardo Silva, Jesus, Sterling.
Liverpool: Alisson – Alexander-Arnold, Matip, Van Dijk, Milner – Fabinho, Henderson, Wijnaldum – Salah, Firmino, Mané.
Porto: Casillas – Maxi, Felipe, Militao, Alex Telles – Danilo, Otávio, Corona – Brahimi, Marega, Soares.
Aktuális
Lesz-e ismét magyar olimpiai bajnoki cím a téli játékokon?
Pénteken kezdődik a pekingi téli olimpia.
De ki a legjobb? Nadal, Messi, Brady, Carlsen, James és a kecskék
Rafa Nadal történelmi, 21. Grand Slam-győzelme után ismét minden idők legjobbjairól szól a fáma.
Kezezős gólt adtak meg a Craiovának, de így is nyert a Sepsi OSK! - Videó
A Liga 1 23. fordulójában az új évet rosszul kezdő Sepsi fogadta a Rapidot verő Universitatea Craiovát.
Hadnagy Attila: Tudjuk, hogy nehéz lesz, de mi soha nem adjuk fel
A Sepsi nem indította jól a szezont, a cél mégis a rájátszás. Hadnagy Attilát kérdeztük.