Visszavágott a Fradi, egyenlő a hokidöntő
Lelátó utolsó frissítés: 13:57 GMT +2, 2019. március 28.A Csíkszeredai Sportklub a Ferencvárosi TC vendégeként szerdán este nem tudta megismételni az egy nappal korábbi bravúrt a jégkorong Erste Liga döntőjében, amely két mérkőzés után 1–1-re áll.
Az első összecsapáson 7–3-ra diadalmaskodó székelyföldi csapat a szezon hátralevő részére elveszítette Fodor Csanádot, akinek egy palánkra lökés következtében a kulcscsontja sérült meg. A 28 éves balszélső már a műtéten is átesett, a közösségi oldalán pedig egy megható üzenetet küldött a csapattársainak és a szurkolóknak:
„Amikor a kórház műtőjébe toltak és tudtam, az idei szezonban már tovább nem segíthetek a Sportklubnak megvívni a harcokat, magamban elmondtam egy imát és két dolgot kértem a Jóistentől: hogy sikerüljön a műtétem, és hat év után hozzuk haza a kupát Csíkszeredába… Én beletörtem ebbe a harcba, nektek viszont nyerni kell! A szurkolóknak meg köszönöm a sok üzenetet, jókívánságot, szeretetet. A következő szezonban újra találkozunk” – üzente Fodor, akit a budapesti Péterfy kórházban egy csíkszeredai származású orvos műtött meg, sikeresen.
A szériát kiválóan kezdő kék-fehérek szerdán nem tudtak ugyanazon a szinten teljesíteni, mint a keddi első meccsen. Ezúttal is nagy sok gól született, de megcserélődtek a szerepek, másodjára már az alap- és középszakasz-győztes FTC irányította a játékot.
A kezdés őrült volt, a harmadik percben már 2:2 szerepelt az eredményjelzőn, Roczanov góljára Rokaly Szilárd, Switzer találatára pedig Belov válaszolt nagyon gyorsan. A Ferencváros ponterős kanadai támadója a hatodik percben újabb gólt szerzett, majd Roczanov is duplázott, kihasználva egy emberelőnyt. Ezzel még nem volt vége az első harmadnak, Jászai Dávid a kék vonalról lőtte magasan a korongot Lundström kapujába, 5–2-re növelve a hazai előnyt, míg a vendégeknél érett a kapuscsere.
A rutinos svéd hálóőr a második harmad elején peches gólt kapott, Tóth Adrián kaparta be valahogy a korongot a kapuba. Rögtön ez után Lundströmöt Onodi Ottó váltotta. A Sportklub nem találta a játékát, a támadóharmadban sokkal hatékonyabban hokiztak a zöld-fehérek, akik védekezésben jóval agresszívebbek voltak. A meccs felénél Switzer kipipálta a mesterhármasát, 7–2-nál már nyugodtan ki lehetett jelenti, hogy eldőlt a meccs.
A folytatásban egyre feszültebbé vált a találkozó, Braden Walls 2+10, míg Mihail Anyiszin 2+20 perces büntetést kapott, így a Sportklub orosz légiósa az utolsó harmadban már nem léphetett jégre. Könnyen lehet, hogy Anyiszint eltiltja a liga fegyelmi bizottsága, a moszkvai csatár ugyanis a játékvetőkkel szemben erőszakoskodott és sértegette őket. További rossz hír az erdélyi jégkorongcsapat edzőinek, hogy a kazah Vagyim Krasznoszlobodcev és Gecse Hugó is megsérült a második mérkőzésen, egyelőre nem lehet tudni, mennyire súlyos a sérülésük.
Amúgy az utolsó harmadban a sok kiállítás ellenére nem változott már az állás, az FTC 7–2-es sikerrel vágott vissza, a pályaelőnyt viszont a Sportklub szerezte meg.
Az egyik fél négy győzelméig tartó párharc szombaton és vasárnap (egyaránt 18.30-as kezdéssel) Csíkszeredában folytatódik, majd az ötödik felvonást újból a Pesterzsébeti Jégcsarnokban rendezik, kedden, április 2-án.
Jégkorong Erste Liga, döntő, 2. mérkőzés
FTC-Telekom–Csíkszeredai Sportklub 7–2 (5:2, 2:0, 0:0)
gól: Roczanov Dezső (1., 12., emberelőny), Brett Switzer (3., 7., 32., emberelőny), Jászai Dávid (16.), Tóth Adrián (24.) / Rokaly Szilárd (2.), Vjacseszlav Belov (3.)
kapura lövések: 35:26
kiállítások: 30 (Braden Walls – fegyelmi büntetés), ill. 40 (Mihail Anyiszin – végleges fegyelmi büntetés) perc
A párharc állása: 1–1.
Az edzők nyilatkozták:
Fodor Szabolcs, vezetőedző, FTC-Telekom: „Kellett egy meccs, hogy fel tudjuk venni a fordulatszámot. Az elején most is idegesek voltunk, ezért fontos volt, hogy mindig mi tudtunk vezetni. Aztán összeraktuk a játékunkat a védekező harmadban. Ahogy megnyugodtunk, tudtuk a saját játékunkat játszani és óriási Fradi-szívvel küzdeni.”
Hozó Levente, másodedző, Csíkszereda: „Az FTC játékosai erősen korcsolyáztak, sokat ütköztek, nem tudtuk kivédekezni a támadásokat, ránk erőltették az akaratukat. Nehéz szériára készültünk, amiben bármi lehetséges. Most majd próbáljuk otthon megverni a Ferencvárost.”
Nyitókép: fradi.hu
Csíkszeredai SportklubFerencvárosErste LigajégkorongAktuális
Lesz-e ismét magyar olimpiai bajnoki cím a téli játékokon?
Pénteken kezdődik a pekingi téli olimpia.
De ki a legjobb? Nadal, Messi, Brady, Carlsen, James és a kecskék
Rafa Nadal történelmi, 21. Grand Slam-győzelme után ismét minden idők legjobbjairól szól a fáma.
Kezezős gólt adtak meg a Craiovának, de így is nyert a Sepsi OSK! - Videó
A Liga 1 23. fordulójában az új évet rosszul kezdő Sepsi fogadta a Rapidot verő Universitatea Craiovát.
Hadnagy Attila: Tudjuk, hogy nehéz lesz, de mi soha nem adjuk fel
A Sepsi nem indította jól a szezont, a cél mégis a rájátszás. Hadnagy Attilát kérdeztük.