Eb-selejtező: kipipálta a kötelezőt a román labdarúgó-válogatott
Lelátó utolsó frissítés: 14:23 GMT +2, 2019. március 27.Kolozsváron szerezte meg első pontjait a román labdarúgó-válogatott a jövő évi Európa-bajnokság selejtezőjében. Cosmin Contra szövetségi kapitány csapata kedden 4–1-re nyert Feröer ellen a CFR-stadionban.
A román válogatott az első fordulóban 2–1-re kapott ki Svédországban, és a solnai mérkőzés után négyen kerültek ki a kezdőtizenegyből, mégpedig Cristian Săpunaru, Cristian Manea, Tudor Băluță és Alexandru Mitriță. Cosmin Contra ezúttal Romario Benzarnak, Cosmin Moținak, Ciprian Deacnak, illetve a svédek ellen csereként pályára lépő és gólt is szerző Claudiu Keșerünek szavazatott bizalmat.
fotó: Román Labdarúgó Szövetség - FRF
A szövetségi kapitány ugyanakkor szerkezetet is váltott, 4–2–3–1-ről 4–4–2-re, míg a kapitányi karszalagot Săpunarutól az FC Nantes kapusa, Ciprian Tătărușanu kapta meg.
A nyitókörben Máltától 2–1-es vereséget szenvedő feröeriek az első 25 percben nagyon szervezetten játszottak a Kolozsvári CFR pályáján és ügyesen tartották a 0–0-t, de ezt követően három gólt kaptak hét perc alatt, amivel el is dőlt a mérkőzés. Deac szerezte meg a vezetést, majd az első gólnál közreműködő Keșerü duplázott, s bár a vendégek szünet előtt a balhátvéd Viljormur Davidsen jól elvégezett tizenegyesével faragtak a hátrányból, a sárga mezesek megnyugtató előnnyel vonultak a pihenőre.
A második félidőben a Palermónál légióskodó George Pușcaș állította be a 4–1-es végeredményt egy nagyszerű tekeréssel. Érdekesség, hogy a román válogatott összes gólját erdélyi/partiumi származású labdarúgók lőtték, Deac Désen, Keșerü Nagyváradon, míg Pușcaș Margittán született.
A csoport skandináv rangadóján a norvég és a svéd csapat hatgólos döntetlent játszott Oslóban. Martin Ödegaardék félórával a vége előtt még 2–0-ra vezettek, a sárga-kékeknek viszont sikerült fordítaniuk, majd a mérkőzés utolsó pillanatiban a cserejátékos Ola Kamara mentett pontot a norvégoknak.
Ahogy az várható volt, a spanyolok simán győztek Máltán, a hatos első számú favoritjai Álvaro Morata duplájával nyertek 2–0-ra, s két forduló után hat ponttal vezetik a csoportot.
A D-csoportban elképesztő feltámadást produkált a dán válogatott, amely a 84. percben még 3–0-s hátrányban állt Baselben, de a vége egyenlő lett. Ezt az ötöst Írország vezeti, a zöldek a gibraltári vendégjáték után Dublinban is minimalista sikert arattak, ezúttal Grúziát, vagy ha úgy tetszik, Georgiát verték 1–0-ra.
A J-csoportban az olaszok Liechtensteint oktatták Parmában, Roberto Mancini csapata hatot vágott a közép-európai törpeállam képviselőinek. Egy másik mérkőzésen Bosznia-Hercegovina együttese az első félidőben hiába alakított ki kétgólos előny, Pjanic kiállítása után az emberelőnyben játszó görögök kiegyenlítettek az utolsó félórában. A finnek sikerrel jártak Jerevánban, két góllal bizonyultak jobbnak az örményeknél.
A selejtező június 7–11. között folytatódik négy játéknappal.
Labdarúgó Eb-selejtező, 2. forduló
Keddi játéknap
F-csoport
Románia–Feröer 4–1 (3–1)
Kolozsvár, CFR-stadion, 10 502 néző
játékvezető: Hamil Umut Meler (török)
gól: Deac (26.), Keșerü (29., 33.), Pușcaș (63.) / V. Davidsen (40., büntetőből)
sárga lap: Stanciu (16.), Moți (40.), Chipciu (47.), Grigore (85.) / R. Joensen (15.), K. Olsen
Románia: Tătărușanu – Benzar (Hagi a szünetben), Grigore, Moți, Bancu – Deac, Stanciu, Marin, Chipciu – Pușcaș (Man 78.), Keșerü (Cicâldău 69.). Szövetségi kapitány: Cosmin Contra.
Feröer: Nielsen – Rólantsson, A. Gregersen, O. Faerö, V. Davidsen – Bartalsstovu (Ar. Frederiksberg 67.), Hendriksson, Vatnsdal (Baldvinsson 28.), R. Joensen – Hansson (S. Vatnhamar 77.) – K. Olsen. Szövetségi kapitány: Lars Olsen.
Norvégia–Svédország 3–3 (1–0)
gól: Johnsen (41.), King (59.), Kamara (90+7.) / Claesson (70.), Nordtveit (86.,öngól), Quaison (90+1.)
Málta–Spanyolország 0–2 (0–1)
gól: Morata (31., 73.)
| # | Csapat | M | GY | D | V | GA | P |
|---|---|---|---|---|---|---|---|
| 1. | Spanyolország | 2 | 2 | 0 | 0 | 4:1 | 6 |
| 2. | Svédország | 2 | 1 | 1 | 0 | 5:4 | 4 |
| 3. | Románia | 2 | 1 | 0 | 1 | 5:3 | 3 |
| 4. | Málta | 2 | 1 | 0 | 1 | 2:3 | 3 |
| 5. | Norvégia | 2 | 0 | 1 | 1 | 4:5 | 1 |
| 6. | Feröer | 2 | 0 | 0 | 2 | 2:6 | 0 |
További eredmények
D-csoport
Svájc–Dánia 3–3 (1–0)
gól: Freuler (19.), Xhaka (66.), Embolo (76.) / M. Jörgensen (84.), Gytkjaer (88.), Dalsgaard (90+3.)
Írország–Grúzia 1–0 (1–0)
gól: Hourihane (36.)
1. Írország 6 pont (2:0), 2. Svájc 4 (5:3), 3. Dánia 1 (3:3), 4. Gibraltár 0 (0:1), 5. Grúzia 0 (0:3)
J-csoport
Örményország–Finnország 0–2 (0–1)
gól: Jensen (14.), Soiri (78.)
Olaszország–Liechtenstein 6–0 (4–0)
gól: Sensi (17.), Verratti (32.), Quagliarella (35., 45+3., mindkettőt büntetőből), Kean (69.). Pavoletti (76.)
kiállítva: Kaufmann (45+2.)
Bosznia-Hercegovina–Görögország 2–2 (2–0)
gól: Visca (10.), Pjanic (15.) / Fortunisz (64., büntetőből), Kolovosz (85.)
kiállítva: Pjanic (65.)
1. Olaszország 6 pont (8:0), 2. Görögország 4 (4:2), 3. Bosznia-Hercegovina 4 (4:3), 4. Finnország 3 (2:2), 5. Örményország 0 (1:4), 6. Liechtenstein 0 (0:8)
futballromán labdarúgó-válogatottselejtező2020-as labdarúgó-EbválogatottakAktuális
Lesz-e ismét magyar olimpiai bajnoki cím a téli játékokon?
Pénteken kezdődik a pekingi téli olimpia.
De ki a legjobb? Nadal, Messi, Brady, Carlsen, James és a kecskék
Rafa Nadal történelmi, 21. Grand Slam-győzelme után ismét minden idők legjobbjairól szól a fáma.
Kezezős gólt adtak meg a Craiovának, de így is nyert a Sepsi OSK! - Videó
A Liga 1 23. fordulójában az új évet rosszul kezdő Sepsi fogadta a Rapidot verő Universitatea Craiovát.
Hadnagy Attila: Tudjuk, hogy nehéz lesz, de mi soha nem adjuk fel
A Sepsi nem indította jól a szezont, a cél mégis a rájátszás. Hadnagy Attilát kérdeztük.