A BL-ben első alkalommal meccsel a Liverpool és a Bayern
MTI utolsó frissítés: 16:01 GMT +2, 2019. február 19.Jürgen Klopp ezúttal a Liverpool edzőjeként mérkőzik meg a Bayern Münchennel, amellyel a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének első felvonásán, az Anfield Roadon találkozik kedden.
Az 51 éves német szakember 2015 októbere óta irányítja az angol csapatot, amely a BL-ben még soha nem mérkőzött meg a bajor együttessel, és a sorozat elődjében, a Bajnokcsapatok Európa Kupájában is csupán egy párharc során akadt össze. Az 1980/81-es kiírás elődöntőjében mindkét találkozójuk döntetlennel zárult, végül idegenben szerzett góllal a későbbi győztes Liverpool jutott tovább.
Kloppnak jóval több emléke lehet a közelmúltból a Bayernről, amellyel 29 alkalommal mérkőzött meg a Mainz, majd a Borussia Dortmund edzőjeként. Mérlege: 9 győzelem, 4 döntetlen és 16 vereség.
A Bayern München az augsburgi bajnokin aratott pénteki 3-2-es győzelemmel hangolt a keddi mérkőzésre, de Niko Kovac vezetőedző a Liverpoolra gondolva nem volt elégedett a látottakkal. „Teljesen más teljesítményt kell nyújtanunk, különösen védekezésben” – utalt a tréner a BL-nyolcaddöntőre, és kiemelte Mohamed Szalah, Sadio Mané, valamint Roberto Firmino nevét, mint a liverpooli támadósor három kulcsemberét.
Joshua Kimmich, a Bayern válogatott védője a Liverpoolt tartja a párharc esélyesének. „A bajnokságban 26 mérkőzésen csupán egyszer szenvedtek vereséget, és mindössze 15 gólt kaptak. Nagyon jól védekeznek, a támadósoruk pedig elképesztő” – mondta a 24 éves német játékos.
A játéknap másik mérkőzésén a spanyol bajnokságban éllovas Barcelona a francia pontvadászatban harmadik helyen álló Lyonhoz látogat, amelytől még soha nem szenvedett vereséget. Az eddigi hat találkozóból a spanyolok négyszer győztek – otthon mindhárom meccset megnyerték, idegenben egyet –, a franciák erejéből házigazdaként két döntetlenre futotta.
Amiben a Lyon leginkább bízhat, az a Barcelona kisebb hullámvölgye. Ernesto Valverde együttese legutóbbi négy tétmérkőzésén háromszor döntetlenre végzett, ebben az időszakban egyetlen győzelmét a La Liga tabelláján 16. helyezett Valladolid ellen aratta: szombaton Lionel Messi büntetője jelentette a katalánok 1–0-s sikerét.
Valverde szerint nem lehet minden mérkőzésen lehengerlően játszani, de hozzátette: ennek ellenére úgy érzi, játékosai készen állnak arra, hogy a legjobbjukat nyújtsák.
Kritikusabban fogalmazott Gerard Piqué, a katalán gárda alapembere. Szerinte szombati játékukkal nem azt a Barcelonát idézték, amelyet szeretnének, és bár az eredményt jónak tartja, saját teljesítményüket illetően a benyomásaik már nem azok. „Kedden jobban kell játszanunk, mert különben sok szenvedésben lesz részünk. Ha nem járatjuk gyorsabban a labdát, akkor nem tudjuk birtokolni. Így viszont nem tudjuk irányítani a mérkőzést és helyzeteink sem lesznek” – mondta a védő.
A két mérkőzés egyaránt 22 órakor kezdődik, a visszavágókat március 13-án rendezik.
FC BarcelonaOlympique LyonnaisfutballUEFA Bajnokok LigájaLiverpool FCBayern MünchenAktuális
Lesz-e ismét magyar olimpiai bajnoki cím a téli játékokon?
Pénteken kezdődik a pekingi téli olimpia.
De ki a legjobb? Nadal, Messi, Brady, Carlsen, James és a kecskék
Rafa Nadal történelmi, 21. Grand Slam-győzelme után ismét minden idők legjobbjairól szól a fáma.
Kezezős gólt adtak meg a Craiovának, de így is nyert a Sepsi OSK! - Videó
A Liga 1 23. fordulójában az új évet rosszul kezdő Sepsi fogadta a Rapidot verő Universitatea Craiovát.
Hadnagy Attila: Tudjuk, hogy nehéz lesz, de mi soha nem adjuk fel
A Sepsi nem indította jól a szezont, a cél mégis a rájátszás. Hadnagy Attilát kérdeztük.