Liga 1: a Poli Iași bejött a Sepsi OSK elé
Lelátó utolsó frissítés: 17:43 GMT +2, 2019. február 16.Vendéggyőzelemmel kezdődött az élvonalbeli román labdarúgó-bajnokság alapszakaszának 24. fordulója. A Poli Iași Viitorul elleni sikere azt jelenti, hogy a Sepsi OSK lecsúszott a tabella hetedik helyére.
A forduló első találkozóján folytatódott Gheorghe Hagi kölyökcsapatának immár hét meccse tartó nyeretlen sorozata a bajnokságban. A konstancaiak Denis Drăguș színészkedése után az első félidő végén emberhátrányba kerültek, s bár a 66. percben Marius Avram játékvezető a vendégek nemrég igazolt francia szélsőjét, Williy Semedót is kiállította, a Poli Iași-nak a hajrában sikerült megszereznie a győztes gólt. Ianis Hagi elvesztette a labdát, amellyel Andrei Sin iramodott meg, a balhátvéd Platinihez passzolt, őt pedig a Viitorul kapusa, Cojocaru csak szabálytalanul tudott megállítani. Az egyértelmű büntető elvégzését egy másik téli szerzemény, a katalán Boris Garros vállalta, és a barcelonai csatár higgadtan értékesítette a tizenegyest.
A moldvai fehér-kékek egymást követően második meccsükön gyűjtötték be a három pontot, így beérték pontszámban a Viitorult, s a Sepsi OSK-t megelőzve feljöttek a hatodik helyre.
Hogy Flavius Stoican együttese a forduló végén is marad-e az utolsó playoff-pozícióban, az a vasárnapi Medgyesi Gaz Metan–Sepsi OSK mérkőzéstől is függ. Az erdélyi rangadó kiemelten fontos mindkét csapat számára. A medgyesieknek ez az utolsó esélyük, ha nem nyernek, lemondhatnak a felsőházról, éppen ezért a klub vezetői ingyenessé tették a belépést a szurkolók számára. A döntetlen egyik felet sem segíti különösebben, a Sepsi OSK-nak is a győzelemre kell hajtania. A piros-fehérek azzal a célkitűzéssel vágtak neki az alapszakasz utolsó öt fordulójának, hogy legkevesebb hat pontot szerezve az első hat között zárnak, de mindkét idei tétmeccsükön vereséget könyveltek el: az FC Voluntari-tól idegenben 4–2-re, a Dinamótól hazai pályán 1–0-ra kaptak ki. Ezalatt a Medgyes 1–1-re végzett otthon az Astra Giurgiuval, majd 1–0-ra alulmaradt a Poli Iași vendégeként.
Az abszolút háromesélyes Medgyesi Gaz Metan–Sepsi OSK mérkőzésről a Lelátón helyszíni beszámolóval jelentkezünk vasárnap. Szombat este pedig a kilátogatunk a Kolozsvári CFR stadionjába, ahol Camoráék az Astra ellen javíthatják ki a legutóbbi fordulóban elszenvedett kétgólos craiovai vereséget. A vasutasok idén még nem nyertek bajnokit, két hete az FC Hermannstadt kihúzta döntetlennel Kolozsváron.
A listavezetőt szombaton két pontra közelítette meg az U Craiova, amely a pitești-i Nicolae Dobrin Stadionban Nuno Rocha góljával győzte le a pályaválasztó nagyszebeni alakulatot.
Liga 1, alapszakasz, 24. forduló
FC Viitorul–Poli Iași 0–1 (0–0)
gól: Boris Garros (85., büntetőből)
kiállítva: Denis Drăguș (44.), ill. Willy Semedo (66.)
FC Hermannstadt–Universitatea Craiova 0–1 (0–0)
gól: Nuno Rocha (67.)
További program
Szombat
20.00 Kolozsvári CFR–Astra Giurgiu
Vasárnap
15.00 FC Voluntari–Dunărea Călărași
17.30 Medgyesi Gaz Metan–Sepsi OSK
20.00 Dinamo–FC Botoșani
Hétfő
20.00 Concordia Chiajna–FCSB
Pillanatnyi állás - forrás: lpf.ro
Aktuális
Lesz-e ismét magyar olimpiai bajnoki cím a téli játékokon?
Pénteken kezdődik a pekingi téli olimpia.
De ki a legjobb? Nadal, Messi, Brady, Carlsen, James és a kecskék
Rafa Nadal történelmi, 21. Grand Slam-győzelme után ismét minden idők legjobbjairól szól a fáma.
Kezezős gólt adtak meg a Craiovának, de így is nyert a Sepsi OSK! - Videó
A Liga 1 23. fordulójában az új évet rosszul kezdő Sepsi fogadta a Rapidot verő Universitatea Craiovát.
Hadnagy Attila: Tudjuk, hogy nehéz lesz, de mi soha nem adjuk fel
A Sepsi nem indította jól a szezont, a cél mégis a rájátszás. Hadnagy Attilát kérdeztük.