Fontos sikerrel kezdte a középszakaszt a Csíkszeredai Sportklub
Közlemény utolsó frissítés: 14:29 GMT +2, 2019. január 25.Kapott gól nélkül hozta le a Csíkszeredai Sportklub a jégkorong Erste Liga középszakaszának első meccsét a Brassói Corona ellen. A sok játékmegszakítást és indulatot hozó meccsen kevés volt a jégkorong, de amikor a játékosok azzal törődtek, akkor a kék-fehérek három gólt is szereztek.
Erdélyi rangadóval vette kezdetét a jégkorong Erste Liga középszakaszának felsőháza, a Csíkszeredai Sportklub csütörtök este a Brassói Coronát fogadta. A felek alaposan ismerik egymást, hiszen ezt megelőzően hat egymás elleni meccset tudtak le. Legutóbb pedig épp hétfőn, amikor a Corona hazai pályán 3–2-re nyert. Igaz azóta Don MacAdam vezetőedző kulcsfontosságú játékosait kapta vissza, mint Papp Szabolcs, Részegh Tamás, Eduard Casaneanu vagy épp Antal Zsombor. Ez pedig meg is látszott a csapat játékán.
Fáradság ide vagy oda, a játékosok keményen vetették bele magukat a küzdelembe és az első másodpercekben a Becze Tihamér-Radim Valchar duó alakított ki ziccert Tőke Zoltán ketrece előtt. Majd a Brassó megkapta első előnyét, amellyel nem tudott élni. Egyenlő létszám mellett minden korongért hatalmas volt a küzdelem, helyzetek is ritkábban voltak. A vendégeknél Jereme Tendler, míg a hazaiaknál Bíró Tamás rontott ziccert. A 13. perc viszont meghozta az első gólt. Egy vendégkapu előtti kavarodás után Casaneanu észlelt leghamarabb és szerezte meg a vezetést. A gól után a Sportklub emberelőnybe is került, de ebből a vendégek egyenlíthettek volna, ám Zsók Levente ziccerét Joakim Lundström bravúrral fogta.
A második felvonás kevés hokit, sok játékmegszakítást hozott. Előbb a 27. percben kettős emberelőnyben Tranca Daniel gólt szerzett, ám hosszas videózás után a találatot érvénytelenítették a játékvezetők. Ez erőt adott a hazaiaknak a hátrány kivédekezésére, majd a meccs felénél Valchar is betalált Tőkének egy pazar akció végén. A meccs második felére ráfordulva a Sportklub is gyakorolhatta a kettős előnyt. Sikerrel. Ezúttal is Valchar volt eredményes.
Az utolsó felvonásra a vendégek nem sok vizet zavartak, köszönhetően annak is, hogy az első két soruk eléggé beleszürkült a meccsbe. A Sportklub pedig nagyon okos játékot mutatott. A kelleténél nem kockáztatott többet, de így is több lehetőségnél Tőke bravúrokat kellett bemutasson. Gól ezen 20 percben nem született, de a kék-fehérek megérdemelten húzták be a három pontot és kezdték lendületesen a középszakaszt.
Jégkorong Erste Liga, középszakasz, felsőház
Csíkszeredai Sportklub–Brassói Corona 3–0 (1:0, 2:0, 0:0)
gól: Eduard Casaneanu (13.), Radim Valchar (30., 34., kettős emberelőny)
kapura lövések: 38–30
kiállítások: 14, ill. 38 perc
Mestermérleg
Don MacAdam, Csíkszeredai Sportklub: „Nagyon nagy intenzitású mérkőzés volt, ahol igencsak kiérződött a rivalizálás a csapatok között. Nagyon elégedett vagyok, azzal, amit a srácok ma mutattak. Egytől egyig mindenkivel, jól oldották meg a feladatukat. Voltak nehéz, vagy frusztráló részei is a találkozónak, de a fiúk nem veszítették el a fejüket. Dolgoztak keményen végig.”
Greg Lindqvist, a Brassói Corona vezetőedzője nem nyilatkozott.
jégkorongErste LigaCsíkszeredai SportklubBrassói CoronaAktuális
Lesz-e ismét magyar olimpiai bajnoki cím a téli játékokon?
Pénteken kezdődik a pekingi téli olimpia.
De ki a legjobb? Nadal, Messi, Brady, Carlsen, James és a kecskék
Rafa Nadal történelmi, 21. Grand Slam-győzelme után ismét minden idők legjobbjairól szól a fáma.
Kezezős gólt adtak meg a Craiovának, de így is nyert a Sepsi OSK! - Videó
A Liga 1 23. fordulójában az új évet rosszul kezdő Sepsi fogadta a Rapidot verő Universitatea Craiovát.
Hadnagy Attila: Tudjuk, hogy nehéz lesz, de mi soha nem adjuk fel
A Sepsi nem indította jól a szezont, a cél mégis a rájátszás. Hadnagy Attilát kérdeztük.