2026. október 17. szombatHedvig

Súlyos magyar vereség a női kézi-Eb-n

MTI utolsó frissítés: 22:29 GMT +2, 2018. december 08.

A magyar női kézilabda-válogatott pénteken 38:25-re kikapott a címvédő norvég csapattól a középdöntő első fordulójában a franciaországi Európa-bajnokságon.


Még öt perc sem telt el, Kim Rasmussen szövetségi kapitánynak máris időt kellett kérnie, hogy megnyugtassa játékosait, mert a norvégok sokkal higgadtabbak, pontosabbak voltak (1-3), Katrine Lunde pedig remekül védett. Nem véletlen, hogy ő kezdett a skandinávok kapujában, hiszen a magyar klubcsapatok és a válogatott ellen hagyományosan bravúros teljesítményt nyújt.

fotó: fra2018.ehf-euro.com

A magyarok közül Háfra Noémi az első négy lövését elhibázta, és a többiekkel szemben is kiválóan működött a norvég védőfal. A különbség folyamatosan nőtt (3-8), majd Rasmussen cserékkel próbálkozott, a kapuban például Bíró Blanka váltotta Kiss Évát, és öt perc alatt háromszor is sikerült védenie. Voltak rövidebb jó időszakai a válogatottnak, kétszer is előfordult, hogy két gólt szerzett egymás után, de így sem volt esélye megszorítani ellenfelét, sőt a szünetben már hétgólos hátrányban volt. A norvégok továbbra is gyorsan és sokkal pontosabban játszottak, Lunde kiválóan védett, Heidi Löke pedig mind a hat lövését gólra váltotta az első félidőben.

A második felvonás elején Rasmussen támadásban levitte a kapust, vagyis létszámfölényt teremtett, de ezzel sem tudott előrelépést elérni. A magyarok védekezése továbbra sem állt össze, így a címvédő a 38. percben már 11 góllal vezetett. A dán edző egy újabb időkéréssel igyekezett felrázni együttesét, ez azonban az eredmény további alakulását nem befolyásolta. Tetemes előnyük birtokában a norvégok pörgetett lövésekkel, ejtéssel és fül mögötti passzal is sikerrel próbálkoztak, így végül meggyőző fölénnyel győztek.

A mezőny legeredményesebb játékosa Heidi Löke volt, aki mind a hét kísérletét gólra váltotta. A Bajnokok Ligája-címvédő Győri Audi ETO KC irányítója, Stine Oftedal 8/6-os, klubtársai közül a beálló Kari Brattset 2/1-es, a balátlövő Veronica Kristiansen 6/4-es mutatóval zárt. A kapusok közül Kiss Éva 22 kísérletből hármat, Bíró Blanka 27-ből kilencet védett. Katrine Lunde 27/11-es, a Siófok KC kapusa, Silje Solberg 12/4-es mérleget produkált.

A két csapat 83. alkalommal játszott egymással, a mérleg magyar szempontból 49 győzelem, három döntetlen és immár 31 vereség.

A magyar együttes múlt szombaton 28–25-re kikapott az előző tornán ezüstérmes Hollandiától, majd hétfőn Horvátországot 24–18-ra, szerdán pedig Spanyolországot 32–26-ra legyőzte, így a C csoport második helyén végzett. A középdöntő második csoportjában, Nancyban vasárnap 16 órától a németekkel, szerdán 19 órától pedig a románokkal találkozik majd. Az első két helyezett jut az elődöntőbe, a harmadik pedig az ötödik helyért játszhat. A kontinenstorna győztese kijut a 2020-as tokiói olimpiára.

Női kézilabda Európa-bajnokság, Franciaország

Középdöntő, első forduló, második csoport

Norvégia–Magyarország 38–25 (19–12)
Nancy, 2500 néző
v.: Christiansen, Hesseldahl Hansen (dánok)
lövések/gólok: 55/38, illetve 51/25
gólok hétméteresből: 6/5, illetve 10/8
kiállítások: 10, illetve 8 perc

Magyarország:  Kiss Éva – Lukács Viktóra 1, Kovács Anna 4, Háfra Noémia 1, Mészáros Rea, Kovacsics Anikó 3, Nadine Schatzl, cserék: Szimonetta Planéta 2, Tóvizi Petra 1, Tóth Gabriella 6, Lakatos Rita 1, Kazai Anita 2, Bíró Blanka (kapus), Szabó Laura 3, Orbán Adrienn 1. Szövetségi kapitány: Kim Rasmussen.

Norvégia: Katrine Lunde, Silje Solberg – Henny Reistad 4, Emilie Hegh Arntzen 2, Kristiansen 4, Löke 7, Waade, Oftedal 6, Malin Aune, Kari Brattset 1, Linn Jörum Sulland 5, Camilla Herrem 6, Sanna Solberg, Marta Tomac, Marit Jacobsen, Vilde Ingstad. Szövetségi kapitány: Thorir Hergeirsson.

Korábban: Spanyolország–Németország 29–23 (17–9)

A csoport állása: 1. Románia 4 pont/2 mérkőzés (60-47), 2. Hollandia 4/2 (56-52), 3. Németország 4/3 (86-84), 4. Norvégia 2/3 (93-89), 5. Magyarország 2/3 (82-92), 6. Spanyolország 0

Az első csoport (Nantes) állása: 1. Franciaország 4 pont/3 mérkőzés (77-69), 2. Oroszország 4/2 (50-46), 3. Szerbia 2/2 (51-47), 4. Svédország 2/3 (79-81), 5. Montenegró 2/3 (73-77), 6. Dánia 2/3 (78-88)

magyar női kézilabda-válogatottnői kézilabda-Ebkézilabda
Ha tetszett a cikk, lájkold a LeLátót!

Aktuális