Topligák: emlékezetes meccsekkel zárult a derbik fordulója
Szén Sándor
utolsó frissítés: 17:59 GMT +2, 2018. december 04.
Angliában vasárnap három derbit is rendeztek, az észak-londoni hosszas történelme pedig újabb remek fejezettel bővült. A La Liga élén ismét őrségváltás történt, Németországban élesedik a harc a Bajnokok Ligája-helyekért, míg a Serie A rangadója után talán fellélegezhet Eusebio Di Francesco, az AS Roma edzője.
Sűrű heteket élnek át a labdarúgó topligák élcsapatai, a múlt heti európai kupafordulók után több helyen is hétközi fordulót tartanak, vagy a hazai kupában rendeznek fordulót. A kettő közötti, hétvégi történéseket szokásos cikkünkben foglaljuk össze.
Chelsea-, Arsenal- és Liverpool-diadal a vasárnapi derbiken
Már pénteken elkezdődött a Premier League fordulója, és a tavalyi szezon legnagyobb rangadójának újabb felvonását tartották. Na, nem két nagyágyú találkozott, hanem a két újonc, a tavaly a Championshipet uraló Cardiff City, valamint a Wolverhampton Wanderers. A Farkasok jutottak fel első helyen, ez, a nyári játékosmozgások, valamint az idény eleji forma feléjük billentette a mérleg nyelvét. A walesieket a legtöbben lesajnálták, és biztos kiesőnek titulálták, ehhez képest a mérkőzés az ő győzelmükkel ért véget, a kékmezesek három ponttal kedveskedtek Neill Warnock mesterüknek, születésnapja alkalmából.
Rendkívül szoros az alsóház, a forduló előtt kiesőhelyen álló Southampton ráadásul a Manchester Unitedet fogadta. Mourinho gárdája egyértelmű esélyesként léphetett pályára, ehhez képest húsz perc után már kétgólos hátrányban találta magát. A Vörös Ördögök aztán a kezdeti sokkból fel tudtak ocsúdni, kiegyenlítettek, ám a fordításra nem maradt erejük, így újabb kínos pontvesztést könyvelhettek el.
Vasárnap jött csak az igazi nagymenet, egymás után három városi derbi ígért nem mindennapi izgalmakat. Előbb a Temze-parti csapatok csatáját a Chelsea hozta a Fulham ellenében, utána viszont jött az egyik leghíresebb, az észak-londoni derbi. Az Arsenal és a Tottenham hívei között áll fent az egyik leghevesebb gyűlölet, az Ágyúsok drukkerei pedig szabályos ünnepet tartanak, amikor a riválist sikerül legyőzni.
Tíz perc telt el csak a találkozóból, és úgy tűnt az Arsenal-hívek újabb ünnepet tarthatnak, csapatuk ugyanis egy tizenegyesgóllal előnybe került. A piros-fehérek valósággal nekirontottak ellenfelüknek, és a félidő első felében nagyszerű teljesítményt nyújtottak. Aztán négy percen belül a mennyből a pokolba kerültek, Dier révén a Tottenham kiegyenlített, majd büntetőből Kane fordított. A második félidőben Aubameyang egyenlített halálpontosan csavart lövésével, ezzel pedig fantasztikus rekordot állított fel: a gaboni támadó legutóbbi tíz kapura tartó lövése kivétel nélkül gólt eredményezett.
Aztán a meccs derekán ugyanaz történt, mint a Tottenham fordításánál, csak most az Ágyúsok lőttek két gyors gólt. Az Arsenal megérdemelten nyert, a Tottenham pedig két nehéz meccs után elveszítette a harmadikat, amely talán a legfontosabb lett volna a szurkolók szemében.
A napot, és egyben a fordulót a liverpooli derbi zárta, az Everoton a Liverpool FC-hez, az Anfield Roadra látogatott. Az Everton sokáig jól tartotta magát, de az utolsó utáni pillanatban talán az év legpechesebb vereségét szenvedte el. A 96. percben van Dijk találta el borzalmasan a labdát, a holland egyből a fejéhez is kapott, ám a magasra szálló játékszer a felsőlécre pattant, Pickford kapus megmagyarázhatatlan hibájának is köszönhetően, majd az elé kerülő labdát Origi juttatta a hálóba. Egy biztos, az év végi bakiparádéban ott a helye a találatnak.
A Barca visszaelőzte az ikszelő Sevillát
Nem sokáig élvezhette az éllovas létet az FC Sevilla Spanyolországban, az andalúzok ugyanis csak döntetlennel zárták a mostani játéknapot. Ha csak az ellenfél nevére vetnénk egy futó pillantást, bizony azt is hihetnénk, az Alaves ellen botlani elég kínos dolog. A kék-fehérek azonban remekül szerepelnek idén, és eddigi teljesítményük nem csak egy szerencsés sorozat eredménye. A tabella alapján bizony ez volt a forduló rangadója.
Presztízs alapján pedig a Real Madrid–Valencia összecsapás, mely a hazaiak sikerével ért véget. A királyi gárda végig uralta a meccset, Gabriel öngólja és Vazquez találata jelentette a különbséget.
A Barcelonára nem várt megoldhatatlan feladat, az idei szezonra látványosan legyengülő Villarreal pedig nem is tudott csodát tenni. A katalánok nem erőltették meg magukat, fél gőzzel is elsüllyesztették a Sárga Tengeralattjárót.
Fordulatos, sokgólos meccsel ezúttal sem maradt adós a liga, a Valladolid és a Leganes alsóházi csatája hat gólt hozott.
Robben nyáron elhagyja a Bayernt
Németországban ismét öldöklő csata van kibontakozóban a Bajnokok Ligája-helyezésekért, lényeges különbség az előző szezonokhoz képest azonban, hogy ebben idén a Bayern München is részt vesz. A fiatal titánjai által vezetett Dortmund eddig magabiztosan vezet, ami a Freiburg vendégszereplésével sem változott meg. A Darazsak bár nem sziporkáztak, a három pont sorsa így sem volt kérdéses a kilencven perc során.
A bajorok a Weser-partjára utaztak, ahol egykor hatalmas csatákat vívtak a Werder Bremennel. A zöldek hosszú böjt után végre ütőképes csapatot raktak össze, amely néhány éven belül akár BL-indulásra is ácsingózhat. Ebbe a csatába most még nem szól bele a brémai gárda, ám biztosra még a bajorok sem mehettek otthonukban. A címvédő végül Serge Gnabry tündöklésének köszönhetően hozta el a három pontot, a fiatal szélsőnek igyekeznie is kell, Arjen Robben ugyanis bejelentette, a szezon végén távozik az együttestől. Az általa hagyott űrt akár Gnabry is betöltheti.
Vasárnap a legizgalmasabbnak ígérkező találkozóval indult a program, az RB Leipzig a Mönchengladbachot fogadta. Gulácsiék hét közben a B-csapattal kaptak ki az Európa Ligában, ami tovább erősíti a gyanút, miszerint a Bajnokok Ligája a cél Kelet-Németországban. Ralf Ragnick tanítványai ennek megfelelően otthon tartották mindhárom pontot, és egy pontra jöttek fel a legyőzött rivális nyakára a tabellán.
A Frankfurt sem álmodik kisebbet, a Jovic, Haller, Rebic hármas pedig félelmetes iramban repíti a csapatot. Most azonban emberére akadt az együttes a Wolfsburg személyében, a Wolkswagen gyáriak meglepetésre idegenben múlták felül a vörös-feketéket.
Négygólos döntetlen a római rangadón
A Serie A hétvégi játéknapja is tartogatott rangadókat, szombaton a Fiorentina és a Juventus csapott össze. A két klub viszonya régóta elmérgesedett, azóta garantált a parázs hangulat meccseiken. Az első félidőben egygólos előnyt szerzett a vendég Juve, majd a másodikban ezt még megfejelte kettővel. Rangadó ide vagy oda, a Zebrák újabb sima meccset pipálhatnak ki.
A Parma negyedosztályba való visszasorolásának következményeként, a csapat Milan elleni meccsei, már nem számítanak kiélezett rangadóknak, ám a történelem és a presztízs így is izgalmas csatát ígért a San Siro gyepén. A vasárnapi ebéd mellé pedig jó focit szolgáltattak a csapatok, a vendégek ráijesztettek a Rossonerire, amely azonban végül fordítani tudott, csakúgy, mint hét közben a Dudelange ellen.
A szezon előtt hárompontos levonással büntetett Chievo eddig nagyon nehezen dolgozta le a hátrányt, de legutóbb sikerült megszereznie első pontját. Értékét növeli, hogy mindezt a Napoli ellen érték el a sárga-kékek, és a jelek szerint ez jócskán megnövelte a játékosok önbizalmát. Most ugyanis a Lazio ellen végzett döntetlenre a Veronához tartozó előváros csapata.
A forduló rangadója zárta a vasárnapi játéknapot, ahol az AS Roma az Inter ellen próbálta megmenteni Eusebio Di Francesco edző állását. A Farkasok jól kezdtek, igaz hét közben a Real Madrid ellen is ez volt a helyzet. Sajnos a videobíró főszerepbe került a meccsen, azazhogy nem került, Zaniolo egyértelmű buktatását visszanézésre sem méltatták. A bosszantó hiba után rémálommá vált a meccs a vendéglátók számára, az esetet követő első ellentámadásból ugyanis gólt kaptak.
Fordulás után azonban, a Real ellen ajtó-ablak ziccerben csúnyát hibázó, Ünder klasszis megoldással egyenlített. A milánóiaknál Icardi egyszer villant meg, abból viszont gól lett, az argentin támadó egy szögletet követően fejelte be csapata második találatát. A fővárosiak aztán visszakapták a sorstól, amit a játékvezető elvett tőlük, a büntetőt Kolarov vágta be elemi erővel. Hogy ez az eredmény elég lesz-e Di Francesco maradásához még kérdéses, de a játékra nem lehetett panasz.
Premier League, 14. forduló:
Cardiff City–Wolverhampton 2-1
Crystal Palace–Burnley 2-0
Huddersfield–Brighton 1-2
Leicester–Watford 2-0
Manchester City–Bournemouth 3-1
Newcastle United–West Ham United 0-3
Southampton–Manchester United 2-2
Chelsea–Fulham 2-0
Arsenal–Tottenham 4-2
Everton–Liverpool 0-1
La Liga, 14. forduló:
RayoVallecano–Eibar 1-0
Celta Vigo–Huesca 2-0
Valladolid–Leganes 2-4
Getafe–Espanyol 3-0
Real Madrid–Valencia 2-0
Real Betis–Real Sociedad 1-0
Girona–Atletico Madrid 1-1
Barcelona–Villareal 2-0
Deportivo Alaves–Sevilla 1-1
Levante–Athletic Bilbao 3-0
A teljes tabella itt érhető el.
Bundesliga, 13. forduló:
Düsseldorf–Mainz 0-1
Dortmund–Freiburg 2-0
Werder Bremen–Bayern München 1-2
Hannover–Hertha 0-2
Stuttgart–Augsburg 1-0
Hoffenheim–Schalke 1-1
RB Leipzig–Mönchengladbach 2-0
Frankfurt–Wolfsburg 1-2
Nürnberg–Leverkusen 1-1
Serie A, 14. forduló:
SPAL–Empoli 2-2
Fiorentina–Juventus 0-3
Sampdoria–Bologna 4-1
AC Milan–Parma 2-1
Frosinone–Cagliari 1-1
Sassuolo–Udinese 0-0
Torino–Genoa 2-1
Chievo–Lazio 1-1
Roma–Internazionale 2-2
Atalanta–Napoli 1-2
Aktuális
Lesz-e ismét magyar olimpiai bajnoki cím a téli játékokon?
Pénteken kezdődik a pekingi téli olimpia.
De ki a legjobb? Nadal, Messi, Brady, Carlsen, James és a kecskék
Rafa Nadal történelmi, 21. Grand Slam-győzelme után ismét minden idők legjobbjairól szól a fáma.
Kezezős gólt adtak meg a Craiovának, de így is nyert a Sepsi OSK! - Videó
A Liga 1 23. fordulójában az új évet rosszul kezdő Sepsi fogadta a Rapidot verő Universitatea Craiovát.
Hadnagy Attila: Tudjuk, hogy nehéz lesz, de mi soha nem adjuk fel
A Sepsi nem indította jól a szezont, a cél mégis a rájátszás. Hadnagy Attilát kérdeztük.